193

(31,597 válasz, Margit2 forum fórumban)

Sziasztok!


http://szepkepek.bloglap.hu/kepek/labda5.jpg


Margitka!

Hű milyen guszták, finomakat csináltál!  Nem tudtam jönni a gyerekek megjöttek pénteken estére, de már szombaton délután mentek vissza. Vasárnap fel kellett adni a gyerek bőröndjét, mert hétfőn utaztak az osztállyal kirándulni a Balatonra.

Csak a dédi mamát jöttek felköszönteni, mert két hete volt a szülinapja, de akkor a fiam nem ért rá. Program mindig van minden családnak, de nehezen értik meg, hogy pontosan a napjára nem mindig sikerül jönni.

Megint csak zsúfolt volt a hétvégénk, szombaton délben szólt a sírköves hogy már a helyszinen van,  ki kellett menni vidékre. Még szerencsém volt, hogy az ebéden készen volt, a gyerekek nem nálunk ebédeltek most.

Ügyesen megjártuk és gyorsan be is pakoltam amit szerettem volna a gyerekeknek.

Képzeljétek el, mikor kint voltunk a wc-re el kellett mennem, kinti van a temetőn.  Óvatos voltam nem ültem rá, mégis összeszedtem egy kullancsot! Hosszú nadrág volt rajtam. Itthon vettem észre, mert melegem volt, és cseréltem rövid nadrágra. A bal combomon volt felül, a férjem vette ki csipesszel, de már jól megszívta magát.  Még zserencsém volt, hogy nadrágot kellett cserélnem, mert  nem tudom mikor vettem volna észre.

Tegnap egész nap a medencével foglalkoztunk. Mikor felállítottuk, akkor derült ki hogy valahol ereszt. A lyukat nem találtuk, annyira pici, nem tudtuk mit csináljunk már 9 éves volt. Gyorsan megnéztem  neten az Auchenben hát a tv ,. reklámából rátaláltam ugyan ilyen méretűre, ráadásul mélysége 1 m 22 cm. és jóval olcsóbb mint a 107 cm. Bementünk érte el is hoztuk.
Tegnap gyors csere volt, ezt is felállítottuk de a vizzel csak ma tudtuk tölteni,. A kupola is rajta van, de még holnap folytatni kell mert még egy felső réteget rá kell tenni. Ráadásul még közben egy jó nagy zuhi is volt, így nem tudtunk haladni még el nem állt az eső!
Jól elszórakoztunk, fáradtak is vagyunk mára is elég volt. Ezért nem tudtam még csak be se nézni.

A kis Hanna megint jól érezheti magát a jó levegőn, tud is aludni tőle!


Lia!

Te is finomakat készítettél! Nálatok is volt bőven munka, de szép lehet már minden.


Ti is alkottuk mindig valamit! Finomakat csináltál mint mindig.

194

(31,597 válasz, Margit2 forum fórumban)

Sziasztok!



Margitka!

A kis unoka láttán ugye hogy mennyivel jobb  a hangulata is az embernek!    Nagyon cuki a kép is amit hoztál, köszi.  Szép napotok volt együtt..

Jo sok finomságokat is vittetek! Örülök hogy ízlett neki is a tekercs.

A bukta is guszta amit hoztál, kapós is mi is imádjuk.


Szép színe van a paprikának. A gyerekek nekem is hoztak.

Lánykori volt szomszédunk Svédországban laknak és most jöttek haza. Még esküvő után kimentek és nem jöttek vissza. Volt meglepetés  mikor találkoztunk, kis időre
megálltak pár szóra. A faluban közvetlen  szomszédunk voltak.
Majd megyünk ki és akkor többet tudunk beszélgetni.  Ilyenkor egész nyarat itt töltik.

Lia!

Még fiatal az ember ezeket nem veszi észre, most is megcsináljuk, csak nehezebben megy.

Ancsa!

Egészségetekre és még nagyon sok szép együtt töltött éveket kívánok Nektek szeretetben, békességben. Jól rohan az idő már 3 éve hogy ott vagytok.


Te is finomakat főzöl, jó nézni meg is kívántam . Mindkettő jöhetne guszta lett!

Befejezem mert csengettek  a férjem meg a fürdőben van!

195

(31,597 válasz, Margit2 forum fórumban)

Sziasztok!


Margitka!

A kávé kellett,mert nem sokat aludtunk az éjjel. Nem tudom mi volt velünk, filmet néztünk de az is vígjáték volt. Mi sem szeretjük már későn olyan filmet nézni amelyben gyilkolnak!

Nagyon jól néz ki, gondoltam rá, hogy majd ki fogod próbálni hamarosan! Biztosan finomabb lett a füstölt sajttal! Jó hogy változatossá tudjuk tenni a különböző krémekkel, töltéssel. Én baconnal fogom kipróbálni majd, meg édesen csinálok.

Itt délutánra lett jobb idő, sok felhő volt de nem esett az eső a szél elfújta.

Már engem sem zavar, majd készen lesz minden valamikor. Csak egyre több a munka azt veszem észre.

Jaj de jó lesz megint a picurral találkozni, látom sok finomságot is viszel majd. Biztosan fognak örülni neki.

A kiságy jó mert nem esik ki belőle, szem előtt van és forgolódhat kedvére! Mi is szerettük nagyon és a gyerekek is.

Nagy öröme volt a barátnőmnek, hogy elment. Jól érezte magát, nem győzte mondani milyen jó volt együtt menetelni, közben kötetlenül beszélgetni velük!


Ancsa!

Én sem mertem volna kimenni ilyen lökött emberhez!  Még a férjemet sem engedtem volona ki! De milyen bosszantó tud lenni az ilyen és még szemetelt is!

Én is nézem mindig az akcós termékeket, mert borzasztó drága minden.

196

(358 válasz, Margit2 forum fórumban)

Szia Margitka!

Micsoda képeket hoztál köszönöm! Hát ez a picur már nem is olyan kicsi! Nagyon dündér, aranyos azok a nézések, mosolyok! Jaj de cuki vagy!!!

Látni, hogy szereti a hasát!  Milyen jó a sok játék között, nagy a tér a mozgásnak le is tudja fárasztani magát!...még az alvás is jobban esik.

197

(1,052 válasz, Margit2 forum fórumban)

Szia Margitka!

Igen nekem is ezért tetszett, gyorsan elkészül. Kicsit tartottam hogy sok a tej bele, meg az olaj de nem. Tálban dolgoztam össze, folyamatosan öntöttem bele a folyadékokat és felszívta. Majd ezután borítottam ki a táblára.

198

(31,597 válasz, Margit2 forum fórumban)

Sziasztok!

Margitka!

Köszi a finom kávét, a másodikat főzöm szükség van rá.

Nem tudtam jelentkezni, mert vendégek voltak. A receptet leírtam de már többett nem sikerültmert klső este is lett.

Jött a bártnőm tegnap ebéd után, jósokat mesélt. Gyalogolt Magyar Péterékkel és volt mit mesélni. Egész késő délutánig itt volt, utána meg jött a másik barátnőm. Na vele is jól elbeszélgettünk hét után ment haza.

Nem tudom, de most nem haladunk semmivel. Úgy érzem nem megy a muinka, vagy a nap telik el hamar. aMiondennel le vagyunk maradva. Ti nem tapasztaltátok ezt?

Hétvégén jönnek Leviék de még nem tudom pénteken, vagy csak szombaton,majd jeleznek. Intézni valójuk van mert egyébként most nem jöttek volna.

Egészségetekre, nagyon szép alkalomra koccintottatok! ...és még nagyon sokáig koccintsatok!

Ó de aranyos lehet a kis picurotok! Nagyon szép kiságyat kapott, ebben aztán hely van bőven a mozgásásnak! Gondolom, milyen örömmel vette birtopkba a sok játékokkal együtt!

Én borsólevest főzök, második halacska lesz ezt kért a férjem most. Finom új sárgarépával, karalábéval készül.



Lia!

Kicsit késve köszöntötelek, de annál nagyobb szeretettel!  Tegnap elfoglaltak voltunk. Finom volt a fagyi biztosan,  van mikor jobban esik mint a torta.

Jó nagy zuhi volt itt, de szerencsére jég nem esett. A szomszéd falvakban azért jó nagy károkat csinált a vihar!



Ancsa!

Nagyon finomakat főztél,az almás is guszta. Tegnap itt nagyon szép volt az idő, jó is volt kint ülni  a barátnőmék is jól érezték magukat kint.

199

(31,597 válasz, Margit2 forum fórumban)

Szia Lia!

Sok szeretettel köszöntünk születésnapod alkalmából! Isten éltessen, nagyon boldog születésnapot jó egészséget szép családod körében!


https://pimpilla.files.wordpress.com/2014/04/szn141.jpg?w=584

200

(1,052 válasz, Margit2 forum fórumban)

Sós - sajtos tekercs

Hozzávalók : 80 dkg liszt, 5 dkg élesztő, kis cukor, 5 dl tej, 1 dl olaj

Töltelék: 25 dkg Rama, 2 tojás sárgája, 1 evőkanál só, 10 dkg sajt.

Tetejére 1 tojás, sajt,

Az élesztőt felfuttatjuk kevés tejben egy kis cukorral.  A hozzávalókkal összegyúrjuk, majd a tésztát négy felé vágjuk.

Közben elkészítjük a tölteléket. A Rama margarint a 2 tojás sárgáját a sót jól kikavarjuk, majd a végén a sattal is. A tésztát kinyújtjuk egyesével és mindegyiket megkenjük a krémmel. Feltekerjük,  felvágjuk a tetejét megkenjük tojással és sajttal megszórjuk.  Alsó - felső sütés 180 fokon.

Ezt a tésztát bármivel is tölthetjük, mákkal, dióval,  kakaóval, sonkával, kolbásszal  stb.

A tésztát nem kell keleszteni, azonnal tölthető és süthető!


https://i.postimg.cc/gXkDdGGn/IMG-20250524-153706.jpg


https://i.postimg.cc/QVDBFf7J/IMG-20250524-155428.jpg

201

(31,597 válasz, Margit2 forum fórumban)

Sziasztok!

Sütés közben vagyok és már hozok is belőle egy kis kóstolót.

Most sütöm először ezt a receptet nekem izlik, finom a tészta receptje. Van hasonló leirva, de az összetevők más.


https://i.postimg.cc/hz1SF8Vs/IMG-20250524-153706.jpg



https://i.postimg.cc/3kTnNgGm/IMG-20250524-155428.jpg

A fejleményeket mi is követjük, sokat haladtak és szépen csatlakoznak hozzájuk.

Mi újság a kis unokáddal!  Meg volt megint a szokásos kis beszélgetés?  Nagyon tündér
lehet már!


Lia!

Szép ajándékot kapott az unokád! Micsoda öröm lehet előben nézni a meccset! Szép helyen vannak, sok élmennyel térnek haza.


Ancsa!

Nem találkoztam még ilyen viraggal.

202

(31,597 válasz, Margit2 forum fórumban)

Sziasztok!

http://szepkepek.bloglap.hu/kepek/labda1_1.jpg


Margitka!


Köszi a reggeli kávét, mi még most isszuk az ebéd utánit. Ügyesen bevásároltatok és mindent elintéztetek!

Mi is a házi orvoshoz mentünk minden rendben megjöttek a leletek. A kardiológián a doki hasi ultrahangra küldte, de csak szeptemberre kapott időpontot a férjem.

Itt éjjel borzasztó nagy vihar volt, villámlott és dörgött. Végre esett is jó nagy eső, de a föld mindent elnyelt. 

Nem tudunk aludni megint hideg volt este is meg most is, borzasztó időjárás van.

Finom ebédetek volt, mi maradékokat ettünk. Már sütni kellene valamit, de édesség volna jó most.



Ancsa!

Itt a sírt sírköves csinálja aki meg akarja csináltatni. Nincs megszabva hogy melyik sírköves legyen, bárki csinálhatja, nem kell sehová bejelenteni. Nekünk is ők csinálták valamikor, készen van, de csak az alja, nincs lefedve és körben járda. Azt csináltuk meg hogy védjük továbbra is, mert már régi és eléggé koszos ami nem jött le. Igy fel van újítva. Ez nem volt nagy munka, lepucoltuk, behálóztuk és szépen be van simítva, lábazati festékkel lefestve. Így már mehet rá a teteje. Csak hosszabb ideig tartott mert közben száradni kellett. Ezt bárki megcsinálja magának ott a faluban, aki ért hozzá.  Itt helyben ahol lakunk, pedig már város, ha nem is nagy  még súrolni is szokták a tetejét, ettől is szép.
Egyébként ilyen kis faluban nincsenek a sírok bezsúfolva egymás mellé. Némelyik távol van, mikor mi járdát is csináltunk mellé, akkor kezdték el a faluban azt is csinálni. Minden teljesen más mint itt.

203

(31,597 válasz, Margit2 forum fórumban)

Sziasztok!

https://ibuilder.techinfus.com/images/article/orig/2019/03/osobennosti-vyrashchivaniya-komnatnyh-pionov-v-gorshke-6.jpg


Margitka!

Szerintem kösztöntöttem a férjedet, de mégegyszer boldog szülinapot és jó egészséget kívánunk Neki!

A napokban elfáradtunk rendesen és bizony sok intézkedés is volt. 5 napon keresztül minden nap 80 km-t mentünk vidékre, ez fárasztó volt már a végén. Még tegnap is kimentünk ebéd után locsolni a járdát. Újra hálóztuk és vakoltuk az egész alját, majd  festettük és már csak a fedlap következik. Jó hogy megcsináltuk, mert a régi már csúnya volt, így szebb lesz ha a teteje is készen lesz. Ezt valamikor sírköves csinálta gyors munka volt!

A sírköves még nem jelentkezett de talán jó is volt, mert nyugodtan dolgozhattunk. Most már jöhet megnézni és megbeszélni konkrétan hogyan szeretnénk a tetejét.

Még kint voltunk sok ismerőssel is találkoztunk, de én már nem nagyon ismertem meg őket. Nekik könnyű volt, de azért már tudtam ki hol merre lakik.

Ma 8 órakor indultunk kontrollra. Behívták a férjemet pontosan a megadott időben, de sok helyre kellett még menni. Előtte szív ultrahang is volt. Majd hasi ultrahangra is kell kérni időpontot, mert az orvos szeretne látni milyen az ér. Azt itthonról tudjuk csak intézni, utána megint vissza a lelettel. Már 2 óra felé járt az idő mikor hazaértünk.

Elkezdtem az ebédhez készülni, közben elaludt a férjem, így én sem ettem. Később ebédeltünk annyira elfáradtunk.  Ő sem aludt jól, mi már reggel 5 óra 30 -kor felvoltunk. Ezek éppen elég voltak a napokban, mondja is a férjem mikor tudom már magamat jól kialudni.

Itt ma csak egy kevés eső esett éjjel, de legalább nem kell már locsolni menni. Most is jön egy nagy fekete felhő hogy kinéztem az ablakon, na abból már lesz valami.

Nem beszéltünkk össze itt is zöldbabfőzelék volt, mert ez gyorsan készen van!



Lia!

Örülök, hogy jobban vagy! Itt mi is fűtünk, mert hűvös van úgy üldögélni este.


Ancsa!

Itt is nagyon lehült a ház, be kell fűteni pedig nem akartam!

204

(31,597 válasz, Margit2 forum fórumban)

Sziasztok!

http://mozaik.bloglap.hu/kepek/5b_2.jpg


Margitka!

Nem tudtam jönni két napig minden nap kint voltunk vidéken, csak késő délután értünk haza. Le tisztítottuk a sírt körben a nagymamáékét is.  Még holnap is menni kell remélem délután haza is tudunk jönni, nem fog tartani sokáig.

Lemaradtam valamiről? Látom, hogy torta is van és milyen guszta! hű de finom lehet így is diós piskótával! Mi szeretjük a diós piskótalapokat.

Finomat főztél ebédre, itt is most húsleves volt másodiknak rántottam ki húst és krumplipürét csináltam mellé.

Itt is hideg van, már jó lenne a kis melegedés. Valamelyik nap eső is esett de nem sok.

El tudom képzelni, hogy milyen tündér lehetett a kis unokád mikor kóstolta az új ízeket. Imádom mikor cupugtatnak, kóstolgatnak!



Lia!

Hű de guszták a csigák, jobbak mint a boltban amit árulnak!

Szépek a virágaid, amit kaptál azok is. Mi is azt mondjuk, hogy ebben a hideg időben nem tudnak szépen fejlődni. Csak tengődnek!

Finom lehetett a babgulyás is, már én is legközelebb azt fogok főzni, ha gulyást kérnek majd.

Ügyes  az unokád finomat csinált. Itt Tamás küldi a fotókat csavart nagy guglófokat tud készíteni banánnal tölti meg.

Remélem már jobban vagy egy kicsit.




Ancsa!

Biztosan szép a pulóver, hasznád egészséggel sokáig! Ott elég jó holmik vannak, szeretek a Lidliben vásárolni. Csak át kell menni egy másik városba mert itt helyben nincs.