12,325

Válasz: Társalgás

Sziasztok!

Megjöttem én is! Ne haragudjatok, de csak most tudtam jönni. Mindkét család itthon volt hétvégén, vasárnap mentek vissza délután. Már a gyerekek is elmentek, Levinek már ma megkezdődött a suli 8.30-tól  10 óráig próbálnak a tanévnyitórra egész héten. Most már itt leszek gyakrabban én is.
Jó zsúfolt volt a hétvégém, tegnap mikor elmentek a gyerekek 6 órakor megjöttek a nászék névnapozni, még nem köszöntöttek.
Ma délelőtt ágynemút, meg törülközőket mostam, takarítottam. Délután le kellett szendi a körtét, mert nagyon potyogott ezt minden évben így szoktuk és közben megérik majd rakom be. Ez mára elég is volt, a kiskertet kell megcsinálni, remélem holnap sikerül, mert nagyon dudvás.

Pénteken voltam a szemészeten, végre sikerült kapnom időpontot. Írt fel olvasó, és távolra szemüveget még el kell mennem csináltatni. Azt kérdezte nem szokott fájni a fejem?.... de szokott sajnos. Nézte a szemfenéket és utána még egyszer csepegtetett, ez csípett egy kicsit. Félév múlva mennem kell vissza. Azt mondta olcsó szemüveget csináltassak, mert lehet hogy újat kell félév múlva.

Látom, hogy sok finomságok készültek, jó szorgosak voltatok télire finomságok kerültek a hútőbe!

12,326

Válasz: Társalgás

Szia Ilona!

Ti is jól elvoltatok a gyerekekkel, és még vendégek is voltak. Nem unatkoztatok. Legalább lesz mire emlékezni, ha kettecskén lesztek otthon... Munka meg mindig akad egy háznál! A mosógépet én is gyakran beindítom....
.
.

Na közben hazaért a nagy fiam Pestről.... az írást abba kellett hagynom... Mesélte a fiam, hogy amikor indult haza, Pesten hatalmas eső jött, alaposan meg is ázott, pedig esőkabát és esernyő is volt vele...

Tehát végre eljutottál a szemészetre is... Jó lesz, ha kapsz majd szemüvegeket, ezzel nem szabad sokáig várni!   https://margit2.hu/ujforumba/law.gif

A férjem rábeszélt, hogy ma is süssek valami szilvásat... most tettem be nem rég a sütőbe egy kevertet... De csak úgy körülbelül mértem a hozzávalókat... kíváncsi leszek, hogy milyen lesz a végeredmény?

12,327

Válasz: Társalgás

Na megsült a szilvás-zabpelyhes kevertem.  Most hagyom hűlni. Később majd természetesen teszteljük... ha már megsütöttem!  wink

http://kepmester.silihost.hu/images/279/11070/00000067.jpg

12,328

Válasz: Társalgás

Most már én elköszönök mára. További kellemes estét, és nagyon jó pihenést! http://margit2.hu/ujforumba/wave.gif

Nyugodalmas jó éjszakát kívánok Mindenkinek!  http://margit2.hu/fotoalbum3/alvolampa.jpg

12,329

Válasz: Társalgás

https://scontent.ftsr1-1.fna.fbcdn.net/v/t1.0-9/69242679_10216626717677779_235793665895694336_n.jpg?_nc_cat=100&_nc_oc=AQkM9xQPqyWOSAj3Ei_f-5nWSXEOy4ywPvFX5WLmeTJEFmGDN04kKG_ZXhzgVRhWoQA&_nc_ht=scontent.ftsr1-1.fna&oh=9e800ee124b7e86b12f48707092e4370&oe=5E02CBBB

Jó reggelt mindenkinek!
Nálunk csepereg az  eső,sajnos éppen csak...fel is szárad,tegnap délután is volt egy kis zápor,az sem tartott sokáig.
De legalább jobban aludtam..reggel tudtam volna még,de ezek a dög macskák felvertek,megint kergetőztek...
Tegnap délben láttam csak hogy mind a két lábam szára térdtől lefele tele van szúnyogcsipésekkel,a kerti party alatt megleptek minket a szúnyogok...este nem is láttam,de másnap délre már nagyon viszkettek...kenegettem mindenfélével,de rossz volt mert ha hozzáért valami máris viszketett mára enyhültek,be is kentem propolisszal egyenként őket...az fertőtlenit és talán hamarabb is múlnak majd...
Most kávézom,mellé nézegetem Margitka szilvását...de nem érzem az izét...
Ilona!
Lehet hogy a szemed az oka a fejfájásodnak?Ha kelleni fog még szemüveg valóban nem érdemes drágát csináltatni,engem kitanitott valaki hogy vegyek  egy olcsó akármilyen szemüveget ,a kerete miatt..és abba tétessem a lencsét igy megspórolom a drága keretet...
Jó lenne legalább egy kiadós eső,már annyira ki van száradva minden és a paradicsom ára az egekben van,nem ment semmit le a nyáron,most meg még drágább...

12,330

Válasz: Társalgás

Sziasztok!
Jó reggelt! Mindenkinek szép napot kívánok én is! https://margit2.hu/animaciok/szia.gif
Ancsa!
Köszi a kávét! tongue 
Itt tegnap reggel óta nem volt eső, de az egy darabig elég lesz, ami lezuhant az égből, mert itt sok volt... Éjjel most végre mi is nagyobbat aludtunk. Csak 6 óra után ébredtünk meg, amikor a fiam készülődött az induláshoz...
A szúnyogok ellen bizony védekezni kell, talán a vendégségbe én sem használtam volna a riasztó sprayt, bár a citromos illattal már elviselhető lett volna... Sokféle kapható már... Most akkor szenvedhetsz, mert sokáig viszket a csípések helye...

Este felvágtam a szilvást. Nagyon jó benne a zabpehely! A férjemnek jobban ízlik, a villámszilvásnál. Majd felrakom a receptet is az oldalamra. Itt egy kis kóstoló:

http://kepmester.silihost.hu/images/279/11070/00000068.jpg

A paradicsom nálunk az idén szépen terem a kertben, bár már sokáig mi sem szedhetjük, mert a poloskák elkezdték megszállni...   https://margit2.hu/ujforumba/boxer.gif

Ma még van ebédünk, csak a hús mellé a köret, a tarhonya fogyott el,majd egy kis csavart tésztát főzök ki hozzá.
De most már én is megiszom a kávémat, mert ilyenkor már nagyon hiányzik. https://margit2.hu/fotoalbum6/kvtiszik.gif

12,331 Utoljára Lia szerkesztette (2019-08-27 09:05:34)

Válasz: Társalgás

Sziasztok.
Nagyon szép napot kívánok én is Mindenkinek.Idecsalogatott a finom süti illata,kár hogy messze van. smile

Margitka.
Végül tegnap itt semmi eső nem volt,locsoltunk este.Mára is meleget igérnek,talán lehet fürdeni a gyerekeknek.

Ilona.
Akkor nálatok már csendes az udvar,lassan itt is az lesz,furcsa lesz.Akkor már elkezdődött a foglalkozás az unokádnak,biztosan ügyes lesz megint.

Ancsa.
Itt is drága a paradicsom sajnos,nem is veszünk,ami terem azt használjuk el.Szerencsére van még lé is,és lecsó is.
Szúnyogok szegény gyerekeket találták meg az első napokban, akkora lett a csípés mint egy tojás.

12,332

Válasz: Társalgás

Szia Lia!

Tényleg finom ez a sütim, a férjem holnapra is megrendelte, mert szerinte ez ízleni fog a szomszédoknak is. smile
Ma a reggeli után elmentünk a városba a postára kellett belépni, meg a gyógyszertárba. Aztán kaptuk magunkat és átmentünk Érdre a Lidl-be... Ugyanis itt helyben sajnos már egy ideje nem kapunk Pick párizsit, olyant, ami 40 dkg-os kiszerelésben van... csak a hentesnél kimértet vettünk... de azt nem szeretem, mert csak 20-30 dkg-nyit lehet venni belőle, mert hamarabb sikamlós lesz, és akkor már nem esszük meg. De a 40 dkg-osból mindig csak akkorát vágunk, amennyit megeszünk, és ugye csak az ennyi fele nyitott... tovább jó!  Szerencsére kaptunk a Lidl-ben, és elég jó áron is! Vettünk természetesen többet is mindjárt. https://margit2.hu/ujforumba/papakacsint.gif

Tegnap már több eső itt sem esett, de locsolni nem kell még pár napig... Bár eléggé meleg lett mára is.... Most megint kicsit borúsodik, de, hogy lesz-e ebből eső,azt nem lehet tudni...

Én közben már kifőztem egy zacskó csavart durum tésztát,ez jól esz a mediterrán csirkemellhez... Még kinézek a kertbe,mert kevés ubisali maradt... hátha találok pár darabot, akkor azt még megcsinálom...

Ha ilyen meleg van nálatok is,mint itt, akkor már biztosan fürödtek a gyerekek... vagy talán még most is a vízben lubickolnak? https://margit2.hu/ujforumba/nemtudom.gif
Gyorsan repülnek ezek az utolsó napok... gondolom, hogy egyre nehezebb gondolni az elválásra...

12,333

Válasz: Társalgás

https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/1578/15785/157852/15785235_927560620b1c42ee5879531cda3e81f1_wm.jpg

Sziasztok!

Hoztam fagyit!Citromos!
Délelőtt voltam dolgozni,majd hazafele vettem finom ringló szilvát ,annyira jó édes és lédús,nagyon szeretem,piros ráadásul,ritkán lehet kifogni.
Odatettem  egy adagot mosni a gépet,bár egész nap szemetel az eső,hol megáll,hogy megint esik,irtó nagy a páratartalom és meleg van.Porszivóztam,lemostam a konyhabútort,ettem,elmosogattam,kiteregettem,virágot locsoltam,fürdőszobát átsikáltam,most pihenek...

12,334

Válasz: Társalgás

Szia Ancsa!

Ebben a hőségben ez a legfinomabb fagyi! Köszi!    https://margit2.hu/ujforumba/finom.gif

A ringló az nagyon finom tud lenni! Végre nálunk is termett már a fa az idén!  Isteni finom! .... De sajnos csak kevéske, viszont még van is rajta pár darab...

Itt ma nem volt semmi eső...  A levegő eléggé felmelegedett, ezért délután nem is terveztem kinti munkát.... Csak pár darab almát hoztam be a fák alól, és főztem egy kis kompótot... mert azt kívántam. Épp most nasiztam belőle.  tongue

Akkor már otthon is szorgoskodtál! Igazán megérdemelted a pihenést... Holnap is mész dolgozni?  https://margit2.hu/ujforumba/nemtudom.gif

12,335

Válasz: Társalgás

Most már elköszönni jöttem...  További kellemes estét, jó pihenést! http://margit2.hu/ujforumba/wave.gif

Nyugodalmas jó éjszakát kívánok Mindenkinek!  http://margit2.hu/fotoalbum3/alvolampa.jpg

12,336

Válasz: Társalgás

http://kepmester.silihost.hu/images/279/8707/00000159.jpg
Sziasztok! Mindenkinek szép napot kívánok! https://margit2.hu/animaciok/szia.gif
A mostani éjszaka sem telt el végig alvással, párszor most is felébredtünk, elég meleg is volt, pedig az ablakok nyitva vannak mindig. Ahogy általában mindig, ma is lejöttünk már fél 6 után. Ma már főzni is kell...
A kávénkat is megittuk már.

Most én hoztam ide is:http://kepmester.silihost.hu/images/279/8707/00000222.jpg