Szia Ilona!
Csodaszép képpel jöttél ma is. Tényleg öröm ránézni a képre! Köszi!
Igen, örültünk is, hogy el tudott jönni Gábbor, még akkor is, ha csak rövid időre. Az eltervezett legfontosabb munkákkal el is tudtunk készülni.
Remélhetőleg majd a mostani hétvégére is megjönnek Bogival együtt a fiamék, de valami programjuk mindig akad... Még nem tudjuk pontosan, hogy melyik napon jönnek meg... De majd a hétvégéig tisztázzuk.
Ti is sokat dolgoztok megint... De nem is Ti lennétek, ha ez nem így történne. 
Akkor gondolom, hogy már letelt a pihenőtök, és el is mentetek... Azért túlzásba ne vigyétek ám! 
Nekünk is változik időnként a munkaterv... A fa darabolása volt a mai délelőttre megbeszélve, de elhalasztottuk holnapra. Ez a munka megvár bennünket. Délelőtt elugortunk Törökbálintra a sztrádán az Auchanba, oda 15 perc alatt megérkeztünk... De visszafelé volt egy szakasz, ahol 20-30 km-el lehetett csak haladni, meg nem igen kellett állni, de 23 perccel meghosszabbította az utat... 11-re értünk csak haza, közben még a temetőbe is beléptünk öntözni... Majd itthon elrakodtunk, gyorsan bepakoltam a mosógépbe és épp csak kifújtuk magunkat, már melegítettem is az ebédet. Aztán kiteregettem a kimosott ruhákat...
... Az előbb már végignéztem, majdnem minden meg is száradt a napon ... Na majd 3 óra után be is hozom a ruhákat, addig nem árt, ha még szellőznek...
A citromszelet isteni finom, a hűtőből jó hidegen elővéve.. még mára is maradt pár szelet. De ebéd után úgy jóllaktunk, hogy csak majd most fogunk enni belőle. 