Sziasztok!

Margitka!
Köszi, minden rendben van de egy kő eltávozott mutatta a vizelet. Észre is vettem mert görcsöltem és erre gondoltam.
A férjem is lassan de haladnak a fogorvosnál, szedi ki az ideget. Aztán foghúzás után várni kell még egy kicsit. Az árát már tudjuk, mikor hazajött a férjem azt mondta üljek le! Hát jól tette, mert leültem volna, felháborító milyen összeget kaptunk!
A férjed is készen van a fogtöméssel? Nem kell többet mennie?
Hajrá, szép korúak!!
Tegnap akkor már készen is vannak a nagy munkával a dolgozók! Biztosan sikerül majd a beüzemelés is!
Ügyesek vagytok, ha már tegnap elkezdtétek a takarítást! Gondolom, hogy elfáradtatok estére, de biztosan szépen haladtatok is a munkákkal!
Jókor tudtál menni a fodrászhoz is, most már ezzel nem kell foglalkoznod!
Én tegap rendbe tettem a kiskertet, jó benne gyönyörködni. Engem sem kellett ringatni, másnap izomlázam lett. Mondta is a férjem nem kell egyszerre mindent megcsinálni! De nagyon szép idő volt és a kedvem is meg volt hozzá!
Ma viszont hideg lett, nagyon fúj a szél, hiába sütött a nap délelőtt.
Lia!
Igyekeztem, mert a jövő hétvégére jönnek a fiamáék, most nem húsvétra takarítok. Aztán sütéssel fogok foglalkozni, meg káposztát is szeretnék tölteni, sok a feladat. Mellette megint vannak intézni valónk, mértne, mindig akkor mikor nem kellene!
Ancsa!
Gratulálok! Nagyon szép együtt töltött éveket kívánok még, szeretetben békességben! A torta mint mindig nagyon szép lett, biztosan finom is volt! Szépek vagytok együtt!
Szép órákat készítettél a következő tortára is!