Sziasztok!
Mindenkinek szép napot kívánok!

Margitka! Köszi a kávét! Itt is -2 fokot mértünk, de szomorkás az idő. Tegnap egész nap nem voltunk itthon. Reggeli után bementünk Miskolcra, de nem jártam sikerrel. Az Auchan-ban nem voltak azok a pólók, amiket a szórólapon feltüntettek. Kicsit mérges voltam, ez is egy átverés! Ha már bementünk vettem egyet de drágábban mint amit reklámoztak. Aztán a férjemnek kellett alkatrész, egy forgathatós antennát készít a rádióhoz, amit belülről tud majd irányítani. Így nem kell majd kiszaladni átfordítítani, ez legtöbbször akkor van ha tengeren túlról beszélünk.
Ezután hazajöttünk gyorsan megbédeltünk,és elmentünk az elmaradt névnapokat bepótolni. Kettő maradt el, el is ment rá a délutánunk, későn este érkeztünk haza. Így jó kis programot állítottunk össze tegnap,el is fáradtunk estére.
Ma rakottkrumplit főzök, leves maradék van. Már hozzá is lehet kezdeni kihűlt a krumpli.
Klárika! Neked is jó sok feladat volt de még jó hogy megtudtad oldani, nagy segítség a gyerekeknek. Ezt kocsi nélkül nehéz is lenne teljesíteni. A gyerekek ott a környéken szeretnének házat venni? Rengeteg igazolást kell beszerezni hozzá és ez mennyi idő még összeszedik. Mi eladtunk, de vesznek is a gyerekek! Így hozta a sors!



