Sziasztok!

Reggel elmentünk Miskolcra és most vagy egy órája jöttünk haza. Még ki sem pakoltunk már venddég érkezett. Jó éhesek voltunk met reggeltől nem ettünk. Most fejeztük be az ebédet. Még szerencse, volt maradék tegnaptól.
Sikerült jól bevásárolni, még vettünk mást is ami nem volt betervezve, mint a farmer. Nagyon jó farmerokat tudtam venni. A férjem szépen rábeszélt hogy ezt, meg még ezt is meg kell venni, mert nagyon jó a fazonja és ritka ami tetszik is. Majd utána meg fogom bánni ha nem vesszük meg. Így lett három farmernadrág és egy szoknya mind streccs. Van nadrágom, igaz régi de nagyon szeretem. Így aztán fel vagyok ruházva, meg a pénztárca is laposabb!
Margitka! Finomságot hoztál reggel! Mi most ittuk meg az ebéd utáni kávénkat. Ügyes voltál, jó sokat dolgoztál de ilyenkor jó gyönyörködni a munkánk eredményében. Gondolom,hogy el is fáradtál. Én ezután fogok eltenni télire szilvát, most kaptuk. A körte meg marad holnapra. Itt nem esett az eső,most kell szemetelni, de már abba is hagyta.Reggel szép napsütésben indultunk el itthonról. Tegnap itt 32 fok volt, még most is meleg a levegő, nem hűlt le, az ablakok nyitva vannak.
Lia! Levente megmondta neki repülőgép kell a torta tetején, még azt is hogy utasszállitó legyen és fent a levegőben! Így nem kell ezen gondolkodni, csak elkészíteni. Ibolya meg Mása és a medve tortát fogja kapni, már néztem, hogy kell elkészíteni a bábokat hozzá.
Ancsa! Jó hír hogy megint jól vannak a cicusok!