Sziasztok!

Margitka! Nehezen de ideértem én is. Elmentek a gyerekek vasárnap ebéd után. Nagyon jól sikerült minden, szép hétvége volt együtt lenni a családdal. A torta finom volt, meg amiket főztem is, jó volt nézni mikor jóízűen fogyasztották. A gyerekek is aranyosak voltak, szépen el voltak együtt. Ibolya már sokat beszélget, szerintem nemsokára szép mondatokban fog beszélni.
Tegnap bontottam le a fát, ágyneműt mostam, takarítottam, Miskolcon voltunk délután, volt amit el kellett intézni, el is fáradtunk mire hazaérkeztünk. Ma főztem, vasaltam, este hatra megyünk vendégségbe, a násznak van szülinapja. Mozgalmasak a napjaink mostanság.
Kicsit túl dolgoztam magam, mert nagyon elfáradtam, aztán az idő is betett. pénteken és szombaton éjszaka két órát aludtam, nem tudtam aludni. Jött a front, mert Ibolya is nagyon nyűgös volt az éjszaka. Azóta nem győzöm magam kipihenni, ma raggel 8 órakor keltünk fel. Itt szépen esik a hó, hideg van.
Látom gyönyörű fánkok készültek, szép szalagos, meg is kívántam be van itt is tervezve.
Lia! Remélem jól vagytok nem vagytok betegek. Olvasom hogy meg volt a szuri a kutyusnak. Már aranyos lehet, jól viselkedik?
Ancsa! Nálatok olvasom minden rendben van. Na kivéve a munkahely, hát kíváncsi vagyok mit intéztek a kolléganők, hogy mentek panaszkodni!