Generációs probléma
Egyszer, ha gyermekem elég nagy lesz ahhoz, hogy megértse, mi motivált engem, mint szülőt, ezt fogom mondani:
- Annyira szerettelek, hogy mindig megkérdeztem mikor és kivel mész el és mikor jössz haza.
- Annyira szerettelek, hogy megálltam, az új kerékpárodra spórolj, annak ellenére, hogy egyszerűen megvehettem volna neked.
- Annyira szerettelek, hogy hagytam, magad jöjj rá, az új legjobb barátod nem is olyan tökéletes.
- Szerettelek annyira, hogy megbüntettelek azzal, hogy kitakarítsd a szobádat, s ezzel tölts el két órát, annak ellenére, hogy én 15 perc alatt elvégeztem volna.
- Szerettelek annyira, hogy hagytam, lásd a haragomat, könnyeimet, hogy megértsd, én sem vagyok tökéletes.
- Szerettelek annyira, hogy nem vállaltam magamra a felelősséget tetteidért, még akkor sem, ha később a büntetés kemény volt, s nekem majd a szívem szakadt meg. De leginkább annyira szerettelek, hogy nem féltem nemet mondani, még ha tudtam is, nem értesz meg és lehet, talán egy kis időre ezért meg is gyűlölsz. Ezek voltak számomra a legnagyobb kihívások.
És ma meg vagyok elégedve, mert a kihívásokat legyőztem. És legyőzted te is.
Egyszer, ha majd a gyerekeid elég nagyok lesznek arra, hogy megértsék szüleik cselekedeteit, ezt mondod nekik:
Édesanyád nem rossz, mikor gondoskodik rólad. Én már tudom, az anyukám volt a világon a legjobb, annak ellenére, hogy akkor épp az ellenkezőjét gondoltam. Míg a többi gyerek reggelire is ehetett cukorkát, nekem gyümölcsöt, zöldséget kellett, meg pirítóst, meg tojást. Míg a többiek limonádét ihattak ebédre és édességeket ehettek, nekem levest, húst, salátát kellett ennem. És légy nyugodt, a vacsoránk is más volt, és én mindig azt hittem, csak azért, mert nem szeret, nem akar adni.
Anyukámnak mindig tudnia kellett, hol és kivel töltöm a szabad időmet. Tudnia kellett, kik a barátaim és mit csinálunk együtt.
Akkor azt gondoltam, ez rosszabb, mint a börtönben. Még dolgoznunk is kellett, edényt elmosni, eltörölni, felmosni, megetetni a kutyát.
Akkor arra gondoltam, anya miatt kimaradok rengeteg élményből, amit a többiek átélhetnek. Mindig azt akarta, hogy csak az igazat mondjam. Néha még a gondolataimat is tudta olvasni. Nagyon idegesítő volt.
Még arra is ügyelt, hogy mossak fogat, mosakodjak és tanuljak. Néha már az járt az eszemben, el kellene szökni otthonról.
Még azt se szerette, ha mezítláb járunk otthon. Miatta kimaradtam rengeteg élményből: Nem kábítószereztem, nem fogyasztottam
alkoholt. Miatta soha nem sértettem senki testét,lelkét.... de igen, ez mind miatta történt...
Ma már saját családom van, jólnevelt vagyok és tisztelem az embereket, anyának sikerült bennem megtartani a becsületet, a toleranciát, a veszély megérzését és elkerülését.
Annak ellenére, hogy gyermekeim is néha biztos olyanokat fognak rólam gondolni, mint én régen az édesanyámról, tudom a leghelyesebb útra vezetett s nekem is ezt kell tennem.
Megértettem, hogy a nevelés nagy szeretetben, felelőséggel lehet csak gyermekeim boldogsága. Igen, nagyon sok olyan édesanyára lenne szükség, amilyen az enyém.
