Sziasztok!

Margitka!
Reggel gyosan elmentünk vásárolni, igyekeztünk mert még nincsenek sokan. Utána takarítás következett, főzni nem kellet. Megfőztem két napra így maradt még habart bableves füstölt csülökkel. Második türós tészta sütőben sütve.
Nagyon finom és guszta fánkokat sütöttél !
A Piroska barátnőm is errefelé motorozott és bejött hozzánk, most ment el.
A múlt héten a fogászatot intéztük a férjemnek. Hogy mennyit szaladgáltunk még sikerült egy jó orvost találnunk. El kellett menni az Erzsébet fürdőbe, persze fizetős panoráma képeket csinálni a fogakról. Onnét már mentem dolgozni, még enni sem tudtam itthon. Igy volt egész héten még mindent el tudtunk intézni. Az orvos megállapította, hogy ahogyan fel voltak téve a tokok, ez már elavult módszer, nem így csinálják. Borzasztó mérges voltam sok-sok pénzt kifizettünk érte.
Majd mondta, hogy lehet pályázni mért nem vettük igénybe. Hát én megkérdeztem, még a nyomtatványt is megnéztem, de azt felelték, hogy nincsen. Pedig van, és 62 éves korig másképpen számolnak, mint már 77 évesen. Nekünk is jóval olcsóbb lenne, csak a fogorvosi díjat kell kifizetni.Valami ilyesmit beszélt. Akkor már érdemes az alsót és felsőt egyszerre és csak kb. 300 ezer körül lenne, de lehet hogy kevesebb. Ha csak a felsőt, az lenne kb, 200-220 ezer. igy érdemes mindkettőt. Ha pályázunk, akkor ehhez még alergia vizsgálatot is kell csinálni. Ők megcsinálják, kitöltik elküldik kb. 2, 3 hónap múlva jön vissza. Mi nem is csinálhatjuk csak orvos, mert ő írja rá miket fog csinálni, neki kell kitölteni. Most lehet megkapaszkodni, mert nekem elszámolták és nem is tudtam róla, csak selytettem mert nagyon susogtak! Képzeljétek, van ismerősöm volt kolléganőm akinek a fiát az idegre küldték be és ő sem tudott róla, a menyét meg Pestre szállították még a covidkor! Hát megáll az eszem!
Már rosszul vagyok, ha csak rá gondolok ezekre! Most már nem tudom, hogy a féjemnek nem e csinálták, mert ott is susogtak hogy mi legyen, amikor csinálták ezt ami eltört-
Hát a napokban nem sokat tudtunk aludni4 Én ma is olyan álmos voltam, hogy ebéd után pihenni kellett. Utána elmentünk futni, na az nagyon jól esett mindkettőnknek!
Lia!
Olvastam, hogy Kecskemléen voltatok fürdeni és nagyon jól éreztétek magatokat!
Ancsa!
Milyen jó, hogy táblát helyeztek, el tudom képzelni mennyi kárt csinálnak, mennyi szemetet. Amit valakinek rendbe kell tenni!