28,777

Válasz: Társalgás

Sziasztok.
Nagyon szép napot kívánok mindenkinek.
Isten éltesse a Lászlókat és Leventéket, na és a családjukat is. smile
Tegnap eléggé elfáradtam, munka után jöttek csomagért, vittek ki Leviékhez, tettünk bele cseresznyét, remélem rendben odaér és tudnak enni belőle. Ez a Levi fája, de soha nem tud enni belőle, mert leérik mire jönnek. Este Ő is hívott, túl van a vizsgákon, neki is nagyon jól sikerült minden. Hihetetlen, jövő ilyenkor már érettségizik.

Margitka.
Köszönöm szépen aranyos vagy.
Talán jobb is ha elsőként indul Bogi, még nincs az a nagy meleg. Drukkolok a jó eredményért.
Majd palacsintát szeretnék sütni, de előtte takarítok, a férjem már locsol kint.

Ancsa.
Kellemes délutánt ha mentek ki a várba, jó kis programok lesznek biztosan.

Ilona.
Már itt sem nagyon volt kihasználva a medence, Leviék keveset vannak itt sajnos, na meg már megőttek, átalakult,
az érdeklődési körük is.
Nagy felfordulás lehet nálatok is, itt is 2 ház is épül a szomszédságban, eddig még nem volt gond.

28,778

Válasz: Társalgás

Szia Lia!

Én épp végeztem a zöldbablevessel. A lángosnak is szépen kel a tésztája...  majd fél 12 után kezdek kisütni belőle...
Nálatok is kapós lesz a palacsinta majd!  tongue

Sok szeretettel gratulálok Levinek is a szép  vizsgaeredményeihez!  https://margit2.hu/fotoalbum/gratula04.gif   Rá is igazán büszkék lehettek! https://margit2.hu/fotoalbum3/szerelmes.gif
Tényleg nagyon repül az idő!!!!  ... Már az érettségii következik!?  https://margit2.hu/ujforumba/szeret.gif


A férjem is kint szorgoskodott kora reggeltől a kertben, de ma még nem kellett locsolni, viszont lenyírta a füvet az udvaron. De már bejött Ő is a házba.

Szépen elindult Bogi, szerencsére a szállásuktól kocsival 5 percnyire indultak... Gábor vitte a kocsiban a sport babakocsit, szeretik, mert könnyen csukható és nyitható is.  Míg ott várakoztak egy kicsit, abban volt, de el is aludt... pedig nagy volt a hangzavar, zene, szöveg... mindenki csodálkozott is körülötte, hogy alszik...
Amikor visszaért a fiam a szálláshelyre, már etette is a kicsit, és hívott neten bennünket. Aranyos volt Hanna, mert evés után egyből mosolygott...
De sokáig nem beszéltünk, mert a váltóhelyre megy vissza Hannával Bogiért... lassan már ott is lesznek...
Várjuk majd az újabb híreket...

Az indulás előtt nemcsak fotókat, de egy rövid videót is küldött Gábor: https://margit2.hu/forumba-csaladi-kepe … 250628.mp4

(Bogi középen van narancssárga pólóban.)

28,779

Válasz: Társalgás

Sziasztok!

https://i.pinimg.com/1200x/44/f2/8f/44f28fe9cd85a54edc4be49d2e158666.jpg


Margitka!

Leviék nevében köszönöm a névnapi köszöntést!

Nagyon cuki az unokád, hihetetlen milyen jól alszik a nyüzsgésben!  A menyednek sikeres futást kívánok, ügyes nagyon!

Azóta már biztosan meg is van az eredmény hirdetés is!


Későn jöttem tegnap, hamarább nem volt időm rá.

Ma is borzasztó meleg van kint. Éjjel egy kicsi eső volt megint.

Nagyon szép a kertetek Nektek is jó ott kint üldögélni egy kávét meginni!



Lia!


Neked is öszönjük szépen am névnapi köszöntést!  Mi is Levente unokádnak nagyon boldog névnapot kívánunk szeretettel! Egyben Neki is gratulálunk a szép eredményhez! Nagyon ügyesek, szorgalmasak az unokák, büszkék lehettek Rájuk!

Hihetetlen, hogy már Levente unokád jövőre érettségizik! Emlékszem még milyen sokat aggódtál, mikor kiköltöztek. Mi lesz velük, hogy fog menni a tanulás!  Ugye, hogy mennyire ügyesek mindketten, nagy feladat volt Naekik, de mégis megcsinálták! Nekik sokkal jobban megy ez az alkalmazkodás, mint a felnőttnek. Nem számít, ha az idegen nyelv először nem úgy megy, ahogy kellene. Felveszik a ritmust, meg se kottyan Nekik! Nagyon, nagyon, ügyesek! Sok puszi Nekik is!

Itt is már kevesebbet lesznek az unokák, mivel megnőnek, önállóak lesznek. Leviék is  Budára járnak bringázni a barátokkal. Úgy közlekedik Pesten, mintha mindig ott lakott volna.



Ancsa!

Érezzétek jól magatokat,jó  kiikapcsolódást Nektek a várban! Remélem ezt a meleget jól bírjátok, mert itt nagyon meleg van megint. Kint nem jó lenni csak az árnyékban, de ott is meleg van.

28,780

Válasz: Társalgás

Ilona!

Most is csodás virágcsokorral jöttél! smile


Ebéd közben a teraszon sajnos a bal vállam alatt a karomat megszúrta egy darázs... Borzasztó éles szúrást éreztem... azóta már többször Panthenol spray-el meg  spray-zte a férjem... eléggé piros folt lett a helyén, és egy ideig nőtt is... De már annyira nem fájdalmas.. viszont lassan halványodik csak... sad
Úgy döntöttem, hogy nem is csinálok délután semmit sem... A tévében nézzük a történéseket Pesten...

Már fél 12 után jelezte a fiam, hogy Bogival együtt a Panzióban vanna.  Épp ebédelni készültek a kicsi etetése után. Gondolom sokat pihennek Ők is délután. Tegnap is voltak fürödni ott a medencében a Hannával együtt. Kicsit először meglepődött Hanna, de aztán mosolygott.
.
.
.
.
Azóta épp most jönnek  a képek és a videó is...


.....

28,781

Válasz: Társalgás

.
.
.
.
Bogiék majd este kapják meg az érmet a futásért, amikor az utolsó tag is befutott... mert ez váltófutás volt a Tisza-tó körül....



Képzeljétek a férjem a neten talált egy jó kis oldalt, ahol finom házi készítéssel fagyikat csinálnak. Ő egyedül a videók után készített csokis, majd vaníliás  fagyit is. Ma délután már teszteltük is. Csak gyorsan szedtünk hozzá a fiammal a kertből fekete ribizlit és málnát. Nagyon nagyon finom lett!  tongue

https://i.postimg.cc/8PphFHnW/hazik-fagyi-gyumovel.jpg


Ez volt az én adagom... isteni finom!!!!!!  ... a fiúk persze tejszínhabbal ették...


E videó után készültek a fagyik, de növényi tejjel!!!!! Íme:  Házilag készülő fagyi!!!   ... mert én állati eredetűvel már nem ehetek...

28,782

Válasz: Társalgás

https://i.postimg.cc/HnPjQrkc/513054804-1452459415931184-8985591873697548602-n.jpg

Szervusztok,itt vagyok én is!
Hú de jó napon vagyunk túl,szuper volt lenn a Várban,elég nagy vásár van,kaptam többféle vásárfiát,csecsebecsét!Persze reggel előbb munkában voltam,hazafele a kedvenc boltomban és most annyi akció volt hogy két nagy szatyrot meg a hátizsákomat is megtöltöttem,Laci várt itthon a buszmegállóban ,hogy ne cipekedjek hazáig.Utána mentünk is le a Várba,mert ma este Kordáék lesznek itt koncertezni,gyűlnek a népek,mi meg a tömeget már nem bírjuk.
Itthon főztem pár virslit,mert azt kívántuk meg,Laci mustárral,én tormável ettem.
Jó hogy holnap tovább alhatok végre reggel,ma is nehezen keltem,mert hogy lehűlt kicsit a levegő,sokkal jobban aludtunk,bár már délutánra meleg lett megint de csak 28 fokig.Sok eső nem esett sajnos,jó lett volna még egy kicsi...
Lia!
Gratulálok a fiúknak a vizsgákhoz,igazán okos,ügyes fiúk,ami manapság elég  ritka,hogy ennyire jó tanulók legyenek!Én is emlékszem mikor elmentek mennyire izgultál,hogy nehéz lesz nekik beilleszkedni az iskolában és lépést tartani a többiekkel!Való igaz,engem is elvarászolt a jacuzzid,arra tátottam a szám!
Ilona!
Köszöntöm Levente unokád én is,boldog névnapot kívánok.Mi ma ünnepeltünk egy kicsit,már annyiban hogy koccintottunk Lacival a névnapjára,aztán leléptünk vásározni.
Kaptam egy bokaláncot,amin cicák lógnak,meg egy nagyon szép égszínkék Swarovski fülcsit,én vettem magamnak egy shea vajjal készült citrom illatú  izzadásgátló deokrémet,Hévízről volt a készítő hölgy ,nagyon szuper termékekkel.
Margitka!
Gratulálok Boginak,mindig ámulattal tölt el az ,aki bírja a futást,sőt még szereti is,na nekem az nem ment soha ,még a rövíd táv csak-csak,de hosszabb távon kifulladtam nem kaptam levegőt,meg szúrt az oldalam...Valószínű majd Hannika is sportolni fog valamit,ha ilyen  ügyes mamája van!

Na,a mai nap ennyi volt,jól éreztük magunkat,fotók is készültek,hozok is egyet!
https://i.postimg.cc/3JHKtQvk/9dca455e-0648-4aac-a83a-6bdb4c40c019.jpg

28,783

Válasz: Társalgás

Szia Ancsa!

Látom, hogy Te is üdítő frissítőkkel jöttél!  http://margit2.hu/ujforumba/finom.gif

Akkor ma a munka után szerencsésen be tudtál vásárolni a kedvenc boltodban! A Várban is jól jártál a vásárfiákkal!

Biztos jó lesz a Kordáék előadása is.. talán még hozzátok is odahallatszik este?
Egészségetekre a virslit! Én szeretem mustárral és tormával is vegyesen akár! tongue

Itt is kellett öntözni, én az előbb meg is tettem... muszáj volt, a muskátlik sem szeretik a nagy forróságot... ez már sok volt nekik is...

A reggeli etetés után Bogi futni megy, Gábor pedig a sportbabakocsiba helyezi Hannát, és sétálnak a friss levegőn... Mindig el is alszik a picur különben, mert 1 órát sétálnak reggelenként, amikor még nincs meleg annyira... Utána pedig a fiamnak kezdődik a munka...

Köszi a fotót, nagyon helyesek vagytok most is együtt! Te olyan vagy, mint egy csini hölgy egy romantikus filmben!  http://margit2.hu/ujforumba/law.gif

28,784

Válasz: Társalgás

Most kiléptem egy kicsit, kellemes lett az idő, a szél is lengedez... Én el is köszönök mára. További kellemes estét, és nagyon jó pihenést! http://margit2.hu/ujforumba/wave.gif

Nyugodalmas jó éjszakát kívánok Mindenkinek!  http://margit2.hu/fotoalbum3/alvolampa.jpg

28,785

Válasz: Társalgás

https://i.postimg.cc/0QgKTm2g/vidam-vasarnap-reggelt.jpg

Sziasztok! Mindenkinek nagyon szép napot kívánok mára is!  https://margit2.hu/animaciok/szia.gif

Éjszaka megint megébredtem többször is sajnos...de hajnali 3-tól 5 óráig aludtam. Majd a szokásos fél 6-os időben keltünk is és jöttünk le.

Jelenleg kellemes a hőmérséklet, 22 fokot látok a kinti hőmérőn. Majd délutánra pedig 30-35 fokig emelkedhet ma is a hőmérséklet. A szél most nem fúj...

Ma húsleves lesz és karfiolt meg gombát rántok ki rizs és tartármártás lesz mellé.... és uborkasaláta.

A folyadék fogyasztására figyeljetek oda ma is, ez nagyon fontos mindig!!! Ezt a figyelmeztetést nem hagyom ki ma sem! https://margit2.hu/ujforumba/pias.gif https://margit2.hu/ujforumba/pias.gif https://margit2.hu/ujforumba/pias.gif
 
A mai reggeli frissítő kávénkat is megittuk már a férjemmel együtt. https://margit2.hu/fotoalbum6/kvtiszik.gif https://margit2.hu/fotoalbum6/kvtiszik.gif

Most is hozom ide későbbre természetesen, mint mindig:


https://i.postimg.cc/rsbQB7JZ/1kvzold.jpg https://i.postimg.cc/rsbQB7JZ/1kvzold.jpg https://i.postimg.cc/rsbQB7JZ/1kvzold.jpg https://i.postimg.cc/rsbQB7JZ/1kvzold.jpg

28,786

Válasz: Társalgás

Kukucs... https://margit2.hu/animaciok/kukucs.gif


Mindig van miért aggódni... A gyerekek ma indultak haza Tiszafüredről a kis Hannával az M3-ason...

12:54-kor írta a fiam a kocsiból, hogy állnak, mert valahol előttük a 47-es km-nél súlyos baleset van... 2 halott és 4 súlyos sérült... mentőhelikopter is ment...

Az M3-ason súlyos baleset...

Már akkor több km-es volt a torlódás... Aztán később mögöttük is lett egy baleset a 115-ös km-nél.

Több jármű karambolozott, lezárták az M3-ast!


Szerencsére megtankoltak indulás előtt, és víz is van náluk bőven...

13:27-kor ezt írta Gábor: "Rendőrök visszafordítanak"  .... talán lesz valmi út, ahol folytathatják az utazást...

28,787 Utoljára Ancsa szerkesztette (2025-06-29 14:42:00)

Válasz: Társalgás

https://i.postimg.cc/hGkbG7hK/502525903-2502744710074308-1638858590229138091-n.jpg
Szervusztok!
Kellemes napot mindenkinek mára is.
Én sem aludtam túl jól,este néztem egy filmet a tv-ban,Laci elaludta,de nekem nagyon tetszett,majdnem éjfél elmúlt mire vége lett...Még megébredtem fél 3 - kor egyszer,ki kellett mennem,aztán még 4-kor nem aludtam...végül fél 7- kor keltem fel,rögtön kimentem locsolni,rettenet a szárazság,egy napot hagytam ki,a bazsalikomok teljesen összefonnyadtak...
Feltöltöttem a kis szőkőkutat,most már a heyén van és kész,ezzel újabb bakancslistás pontot tudtam kipipálni,mindig nagyon szerettem volna egy ilyen kis kutat az udvarra.
ebédeltünk,húsgombóc levest főztemmeg egy sirkemellet felszeleteltem meg combot  és bepácoltam,azt majd később megsütöm
Ágyneműt cseréltem,mostam két adagot,majd ebéd után lementünk megint a Várba,mert   szerettem volna egy sampontömböt,plusz egy C vitaminos arcolajat is kaptam,csipkebogyóból.Most már csak pihenek,olyan hamar telik a nap,mindjárt mennem kell megint munkába...
Margitka!
Jaj de szörnyű ez a sok baleset,elvesztegettek egy csomó időt is a dugóban,ebben a melegben,remélem azóta már hazaértek??

28,788

Válasz: Társalgás

Szia Ancsa!

De finom tortát hoztál a kávéval! tongue

Jó sokáig tartott az a film... Izgalmas volt? ...  mert utána nem is könnyű elaludni...  http://margit2.hu/ujforumba/csodalk.gif

Nekem a muskátlik is nagyon megsínylették ezt a forróságot....
Akkor szép lehet  a szökőkút, csinosítja az udvart!  smile

Finom levest főztél!  A csirkemell is nagyon ízletes lesz majd.  tongue

Na és még a Várba is eljutottatok, és ott is sikeres volt a vásárlás!  ... http://margit2.hu/ujforumba/eljen.gif

Ma a fiam mosott ágyruhát... holnap pedig én cserélem le.. az idő úgyis jó lesz a száradásnak továbbra is...



Végül 3 óra előtt 12 perccel hazaértek a gyerekek.  Most már kipihenhetik a hosszú hazautat... szerencsére a kocsiban van légkondi. Hanna elég jól viselte az utazást!  https://margit2.hu/ujforumba/szeret.gif