Sziasztok!

Margitka!
Köszi a kávét, annyira álmosító idő van most főzök még egyet, majd teszünk egy kis tejszínt bele.
Éjjel én is többször forgolódtam, nagyon nehezen aludtam el. Reggel még jó lett volna pihenni, de sok volt a feladat. Még ma délelőtt mentünk bevásárolni húsvétra, mert semmi húsom nem volt, sonka sem. Kitakarítottam a hűtőt, de már nem volt időnk feltölteni hússal. Reggel nagyon esett az eső, így nem volt jó vásárolni, de legalább nem voltak sokan a boltban.
Tudtunk is venni mindent amit szerettünk volna, el is pakoltam a húst, mert még mindig mentünk tovább.
Ma nem főztem a tegnapi maradékot ettük meg.
Nálatok finom volt az ebéd, egészségetekre! Még mindig nem tudom mit fogok sütni, szeretjük az apró sütiket, de azzal sok munka van.
Itt még mindig esik az eső, eléggé hűvös is a levegő!
Ügyesek a fiúk ott is, összedolgoznak!
Lia!
Örülök, hogy megérkeztek a gyerekek! Legyen nagyon szép húsvét együtt a családdal! Sok finomságokkal vártátok őket, gondolom hogy örültek neki!
Aztán már segítettek is füvet nyírni! Meddig maradnak, ott is szünet van ugye?
Ancsa!
Ti is sokat dolgoztatok és nagyon szépen alakul az udvar! Mennyi sok fajta virágot ültettél! Hangulatos lett mint mindig!