Sziasztok!

Margitka!
Köszi már jobban vagyok, de ennyi idő kellett még rendbe jöttem. Ilyen erős gyomorrontásom még nem volt, nem tudom mikor fogok enni bent sült szalonnát!
Neked is jobbulást kívánok, remélem azóta már kicsivel jobban vagy! Hűd e guszta a bejglid, milyen jó hogy csak így elő lehet venni és van nassolnivaló! Nekem is volt a fagyóban de nem sokáig, mert elfogyott.
Biztosan jó filmet néztetek, még mi sem láttuk. Lehet hogy ma ha nioncs más meg fogjuk nézni. Sajnos itt is esett az eső szombat délutántól. A gyerekek dolgozni akartak, kint szereltek volna az udvaron, de csak ebédig tudtak. Bent meg a garázsban nem volt jó, sok fa van bepakolva, kevés volt a hely. Motort szerelték össze, már alig várják hogy mehessenek vele.
Megint jó volt velük lenni egy kicsit. A menyem csütörtökön fog hazamenni, de ügyes volt a gyerek, ne fáradjunk majd itt találkozunk megint. Elmegy egyedül a süliba, nem lesz gond. Az apja elkészítette a reggelijét, meret ő hamarabb indult dolgozni.
A telefonja ébresztette a gyereket, persze az apja is haza telefonált, hogy ne aludjion el.
Jót nevettünk megint, mert felhívta a figyelmünket, hogy ugye sokat pakolsz be mindenből? Jaj de félti a hasát!
Teszek be képeket a szülinapról, most már több időm lesz.
Lia!
Akkor jó nagy a garázs, ha ennyi sok leander el is fér benne. Hát igen, elég sok gondozást kíván, sajnos egyre jobban nem is bírunk már! Gyönyörű mikor virágzik, meg az illatuk, jó olyankor kint lenni az udvaron.
Írtam már, kettő nagy kiment a kukával, mert nem bírtam megakadályozni a fehér pettyeket, hogy eltűnjenek róla! Remélem a többi nem kapta el, mert lemostam őket cukor, mosogatószer és ecet keverékével. Már jó lesz megint kicsiket nevelni utánpótlásnak.
Ancsa!
Nem szeretem az aktivát, egyszerű kekszet ettem meg egy kis teát. Így jöttem helyre.
Akkor tudjátok értékelni, milyen jó is családi házban lakni. Én nehezen szoknám meg, a férjem egyáltalán nem tudna bérházban lakni. Lehet, ha mindig ott kezdte volna akkor igen. A nővérem lakott bérházban a 10.-dik emeleten,na az nagyon magas volt! mindig mondta menjünk már, mert nagyon bezártnak érezte magát. Még mondta nem kap levegőt, nevettük is ezért! Talán ezért nem is adjuk el a családi házunkat. Kell egy kis udvar ahová ki lehet menni.
Akkor még növekszik az udvar egy kicsit, nagyon jó lesz! Hát szép is ilyen szép környezetben lenni, a virágok között!