27,697

Válasz: Társalgás

Sziasztok!

http://www.aniel-wallpapers.hu/tel2/tel_wide_39.jpg


Margitka!

A fiam nevében köszönöm a jókívánságot! Tegnap jöttünk haza nagyon jó volt minden. Szép időnk volt sütött a nap is, akkor jókat sétáltunk. Szerdán már esett a hó gyönyörű volt a táj, pláne a Hunyadi étteremből ablakon keresztül. Annyira hangulatos volt, mint a mesében, és mintha ékszerdobozban lettünk volna. A szálloda gyönyörű, hangulatos, még a falból is áradt a tiszztelet, nyugalom. Minden étkezéskor élő zene volt, jó volt üldögélni és hallgatni a kastély korához illő zenéket, szinte nyugtató volt. A férjem is rengeteget zenélt fiatal korában ott.

A víz nekem nagyon meleg volt 33 fokos, egy órát bírtam csak benne, inkább a 26-27 fokos vízben voltunk utána. Ez nagy medence ebben lehetett úszni is.

Készült egy csomó kép majd rakok fel belőle.

Ma délelőtt főztem bablevest és halacska volt szósszal. Aztán volt intézni valónk bent nekem kellett gyógyszert kivenni.

Hétfőn mikor indultunk felhívtak telefonon jan.30.-án műtenek, előtte 29.-én kell befeküdnöm. Ma is hívtak héltfőn be kell mennem, vizsgálatokra,  kedden meg az altatóorvoshoz.

Látom milyen sok finomságot készítettél, és a kedvencét sütötted a menyednek is! A kis Hanna nagyon cuki, szépen figyel, mennyi sokat nőtt már.  Csak bekukkantottam a képeket megnézni, majd megyek vissza, mert közben megint el kellett mennünk a postára. Olvasom,hogy az oltást is megkaptátok.
Milyem jó, hogy már főzöd a kocsonyát, azóta már biztosan készen is van. Itt is be van tervezve, de csak a jövő hét végére készülök vele. Így lesz majd rájárni még nem leszek.



Lia!

Sikerült a mai bevásárlásod? Milyen jó hogy a mai napod szabad volt. Itt is egyre több a beteg.


Ancsa!

Te is alkottál finomakat csináltál megint. A cicus jól van műtét után?

27,698

Válasz: Társalgás

https://i.postimg.cc/rF2z9V5R/kukucskaa.gif Most bekukkantok egy picit...
Lia!
Na ez pontosan így szokott lenni velem is.. mind9g találunk valamit még vásárlás közben...
Az pedig, hogy még a rendelőbe is beléptél, hát szinte sejtettem... talán azért lesz majd egy kis időd, amikor tudsz foglalkozni azokkal a lapokkal! smile
A kocsonyát még nem mertük szét... mivel jó alacsony lángon főzzük, hogy ne legyen zavaros... meg ráérünk vele.. nem sürget semmi sem...
Délután pihenésképpen még egy filmet is megnéztünk. Ezt:  Burokban születni. ... Nagyon jó film, én szeretem az ilyen romantikus filmeket! smile
Gábor ma bement a munkahelyére dolgozni. Vasárnap már 3 hónapos lesz Hanna... Szerencséje sok szabija volt a fiamnak, meg kapott is + 10 napot amiért már 10 éve ott dolgozik... Amióta Hanna megszületett, ma ment be dolgozni harmadszor... persze kell már dolgoznia közben, de otthonról szerencsére. Amikor szerdán ott voltam, akkor is otthonról dolgozott! smile


Ilona!
Csodás havas képpel jöttél ma! http://margit2.hu/ujforumba/taps.gif
Már tegnap is gondoltam Rátok, hogy hazaérhettek. Örülök, hogy jól éreztétek magatokat, jó kikapcsolódás volt! Biztos klassz fotók is készültek!  http://margit2.hu/ujforumba/law.gif ...
Akkor megvan a műtét napja is. Remélem, hogy jók lesznek a vizsgálataid eredményeid. Csak már ne jöjjön semmi közbe, és szépen túl leszel rajta! Nagyon drukkolok!  http://margit2.hu/ujforumba/puszis.gif
Finom ebédet főztél mára. tongue
Én is igyekeztem örömet szerezni  a gyerekeknek. Amikor odaadtam a sütit a dobozban, Bogi kitalálta, hogy mi van benne... pedig már régen nem sütöttem... Nagyon örült neki.
Igen, kicsit később, de túl vagyunk az influenza oltáson is...
A kocsonya kimerésére várunk még...

27,699

Válasz: Társalgás

Ilona.
Örülök hogy szerencsésen hazaértetek, csodás helyen voltatok. Nagyon szép a szálloda is. Drukkolok hogy minden rendben legyen a műtétnél.

Margitka.
Jó hogy otthonról is tud dolgozni a fiad, nagy segítség Boginak is.

27,700

Válasz: Társalgás

Na végre végezünk a kocsonya kimerésével. Most is 12 tányérral lett!  .. Lehet már pihenni.

https://i.postimg.cc/NfvRQcD4/kocsonya12-20250117.jpg

Reggelire de finom is lesz citromlével!  tongue

27,701

Válasz: Társalgás

Lia!

Bizony Gábor nagyon sokat segít a kicsi rendezésével. Sokat dajkálja, sétál vele.  Imádja nagyon! https://margit2.hu/fotoalbum3/szerelmes.gif

Én szerdán amikor ott voltam, párszor meghatódtam, ahogy hívja, hogy "Drága kis lányos!"  ... stb. és sokat foglalkozik vele, beszél hozzá Aranyosan nevet Hanna mindig Gábornak is!  https://margit2.hu/ujforumba/szeret.gif

27,702

Válasz: Társalgás

Én mára csak elköszönök. További kellemes estét, és nagyon jó pihenést! http://margit2.hu/ujforumba/wave.gif


Nyugodalmas jó éjszakát kívánok Mindenkinek!  http://margit2.hu/fotoalbum3/alvolampa.jpg

27,703

Válasz: Társalgás

https://i.postimg.cc/ydbNyhqv/joreggelt1.jpg

Sziasztok! Ma már szombat van! Mindenkinek szép napot kívánok mára is!  https://margit2.hu/animaciok/szia.gif

Este tegnap később ért haza Fecó Pestről... sok volt a munkájuk, 2 óra túlórája lett... de hétfőn ezt le is csúsztathatja... 2 órával később megy majd dolgozni. Elég sokáig el is beszélgettünk, amikor átjött. Majd az éjszaka most is jól aludtam.
Reggel csak 6 óra után ébredtünk, és jöttünk is le...  már alig várom, hogy reggelizzünk. Guszta lett  a kocsonyánk, szépen összeállt reggelre a spejzban.... mert oda be is raktuk még este, az ablakot kicsit nyitva hagyva...

Jelenleg -3 fok van odakint. Majd délutánra pedig 2-3 fokig emelkedhet talán a hőmérséklet. A szél nem fúj most. Csapadék ma nem várható. De a hó egy kevés még mindig megmaradt...

A folyadék fogyasztására figyeljetek oda ma is, ez nagyon fontos mindig!!! Ezt a figyelmeztetést nem hagyom ki ma sem! https://margit2.hu/ujforumba/pias.gif https://margit2.hu/ujforumba/pias.gif https://margit2.hu/ujforumba/pias.gif

Ma kell főzni levest, gulyás lesz, és kefires lángost sütök majd másodiknak.

A mai reggeli frissítő kávénkat is megittuk már a férjemmel együtt. https://margit2.hu/fotoalbum6/kvtiszik.gif https://margit2.hu/fotoalbum6/kvtiszik.gif

Most is hozom ide későbbre természetesen, mint mindig:


https://i.postimg.cc/nzDQ5fWs/01kv6ab.jpg https://i.postimg.cc/nzDQ5fWs/01kv6ab.jpg https://i.postimg.cc/nzDQ5fWs/01kv6ab.jpg https://i.postimg.cc/nzDQ5fWs/01kv6ab.jpg

27,704

Válasz: Társalgás

https://i.postimg.cc/mhfGy66t/472442055-584197824323370-911293861372736086-n.jpg

Szervusztok,megjöttem.
Ma hamar hazaértem,nem mentem be a boltomba,mégpedig annál az oknál fogva,hogy az este kinyúltam az éjjeli szekrényre a karommal az ágyból,hogy letegyem a szemüvegem,ikor hirtelen belehasítot a vállamba egy fájdalom,mintha késsel átszúrták volna..és persze reggel is fgájt,meg most is,szinte fél kézzel csináltam ma mindent a cégnél,meg néha feljajdulva hangosan,ha rosszul emeltem a bal karom,olyan mintha egy szál izületen lógna és le akarna szakadni...Hazaérve Laci húzta ée csizmám és a nadrágom,annyira fáj...azóta jegelem és bekentem egy kebőccsel,ami jéghidegre hűtötte,izületi gyulladásra való...a hét végén rendbe kell hozzam,met hétfőn így nem tudok majd   dolgozni...szóval nem mentem be a boltomba,mert nem tudtam volna semmit hazahozni szatyorban...
Ebédeltünk és rám van parancsolva.hogy          semmit nem csinálhatok,pihentessem a  karjaimat.

Ilona!
Bizony nagyo szép lehetett a pihenésetek a kastályban,ahogy olvasom.A közelgő műtéthez minden jót kívánok,sok sikert,gyorsan essél túl rajta.Igen a Pincúr nagyon hamar talpra állt,már javában rosszalkodnak Mimozskával együtt,őt sem viselt meg a műtét.

Margitka!
Remek szépek a kocsonyák,nekünk tegnap fogyott el,sokat főztem ezen a télen,ennyit még sosem ...

Ma arra készültem,erdei mohatortát sütök,egyszer már sütöttem és olyan szép is volt,amilyen finom...de ha a vállam helyrejön,mndenképpen ismétlés lesz.
Megmutatom,milyen volt akkor :
https://i.postimg.cc/7Y0G75BZ/139759948-10221638245202835-1954504889254510516-n.jpg
Tugjátok,amúgy is a zöld sütik a gyengéim...Hamarosan újra megsütöm.

27,705 Utoljára Lia szerkesztette (2025-01-18 16:35:01)

Válasz: Társalgás

Sziasztok.
Kellemes délutánt kívánok.
Már pihenőt tartunk, ebédre csirkemájat készített a férjem, nagyon finom lett, előkészítettük holnapra a rakottkrumplit, főztem gyümölcslevest is.
Sütöttem egy kenyeret, már régen nem sütöttem.

Margitka.
Nagyon szépek lettek a kocsonyák, látszik csak finom lehet.
A lángost tervezem már én is, lehet holnap sütök.

Ancsa.
Sajnálom hogy nem javul a karod, persze ha nem tudod pihentetni, nehezebb a gyógyulás. Kenegesd, pihentesd, a sütést inkább napold el.

Ilyen lett a kenyérkém.

https://i.postimg.cc/RNrZDpPy/20250118-152535.jpg

27,706

Válasz: Társalgás

Szia Ancsa!

Nagyon szép képen hoztad a délutáni kávét! Gyönyörűek a virágok és még szívecskés sütik is vannak! http://margit2.hu/ujforumba/taps.gif 

Ó nagyon sajnálom, hogy így jártál! Ezzel nem szabad viccelni, bizony fontos a pihentetés, és a kezelés! Jobbulást kívánok!  http://margit2.hu/ujforumba/law.gif

Köszi, nagyon finom is lett a kocsonya! Én régebben a téli szezonban mindig 3-4 alkalommal is főztem... Tavaly már csak egyszer... Na és most is ez volt az első... de lehet, hogy majd még egyszer készítünk.  tongue


Jól mutat ez a mohás torta! Igen, tudom, hogy többféle sütit is készítettél már zöld színnel!  smile

27,707

Válasz: Társalgás

Szia Lia!

Látom, hogy megelőztél  a fórumban!  http://margit2.hu/ujforumba/law.gif

Finomságok voltak ma is nálatok megint!  Én 2 napra főztem ma a gulyáslevest, de lehet, hogy még így is sok lett... de el fog fogyni, mert nagyon finom... meg egy kis adagot lehet, hogy teszünk el a fagyóba, jó lesz majd elővenni, ha időhiány lesz a főzésben.  smile

Nagyon szép lett a kenyered! Igazán értesz a készítéséhez!  Már én is nagyon régen sütöttem... valahogy mindig másra fordítok időt...  De látom, hogy sütikéid is vannak! tongue

A lángos tésztából hagytam , majd kisütöm holnap, vagy hétfőn...  De valóban nagyon finom lett! A fiúk fokhagymás tejföllel én lekvárokkal eszem már újabban... DE képzeljétek ma ők is ettek egyet-egyet lekvárral is, és ízlett is nekik!  Azt mondták, hogy olyan, mintha fánkot ennénk!... Hihi, úgyis itt van már a farsang ideje! big_smile

27,708

Válasz: Társalgás

.
.
Délután ma is tartottunk egy kis pihenőt. Ma is egy kedves, megható filmet néztünk meg. A címe:  Szeress bele a feleségembe. Tetszett nagyon a film!  smile

Ti már láttátok? http://margit2.hu/ujforumba/nemtudom.gif