Sziasztok!

Margitka!
Tegnapi sütid, lepényed jól néz ki, igen finom lehetett! Gyönyörű a levendula csokor is,micsoda illata van, itt is van a kertben jó nagy bokor. Még mindig nedves a föld nem lehet rámenni.
Ma itt is intézős nap volt, szaladgáltunk egész délelőtt. Már holnap megyünk át Barcikára, ott is van mit intézni. A bolban voltunk délelőtt bevásároltunk mi is, de még mindig van amit kell venni. Nem mindent kaptunk amit felírtam! Laci fiam jön hétvégén, de csak egyedül, már rég találkoztunk ezért monta villámlátogatást csinál. Egy kicsit motorozni szeretne.
A gyerekek majd 21.-e után jönnek.
Itt is esett egy kicsi megint, még most is felhős az ég.
Köszi jól vagyok, szépen gyógyul a sebem, de még mindig látszik.
A kávénak meg volt a hatása, már jobb volt egy kicsit utána.
Lia!
Neked is jó sok cseresznye lett befőttnek. Itt amit elteszek télire az minden elfogy, így igyekszek amit lehet teszek is el.
Az unokák mindent szeretnek és egymás ellen esznek ha itt vannak, aminrek örülönk!
Köszi jól vagyok a krém nagyon jó, de még mindig látni egy kicsit és a fejemen a dudor is ott van még. Persze kisebb, de még ott van. A térdemen is szépen gyógyul a seb, de még nem mindenhol esett le.
Ancsa!
Sajnálom, hogy nem tudtál menni a lánybúcsúra! Fáradtan nem is érezted volna jól magadat! Én is mostanában nagyon fáradt
vagyok nem tudom kipihenni magamat. A férjem is lepihent most kelt fel, de ő éjszaka is tud aludni. A füvet lenyírta mert megint nagy lett, biztosan abba fáradt el egy kicsit.