Sziasztok!

Margitka!
Milyen érdekes paradicsomod van! Én is tegnap főztem halacskát és brisalma szószt mellé. Levesünk maradt még, de már a hús nem nagyon kellett. Eltettem a hűtőbe a káposztát is meg a libából is majd valamikor elővesszük. A fiamék is vittek mindenből, mondtam pakoljanak maguknak bőven és a sütikből is.
Mi most jöttünk haza ebéd után elmentünk tankolni, és ajándékkártyát vettünk a fiamnak Leventének, mert mikor jönnek a gyerekért akkor lesz a szülinapja. Majd még egy tortát is kap, de egy kicsit csak a sok süti után.
Vennem kellett darált húst is a palacsintába, mert elfogyott karácsonykor. Feltöltöttük a pezsgőt is mert abból is fogyott. Most már nem is akarok menni a boltba, remélem így is lesz!
Csak sósat fogok sütni, édeset most nem.
Jobban van már a fiad, van láza is?
Lia!
Örülök, hogy minden rendben van, most már hamar begyógyul! Én nem tudom hogy az a jobb, ha nyáron tovább fognak járni iskolába, vagy most télen lenne kevesebb szünet!?
Finomat tervezel főzni szilveszterre. Mi sokan voltunk karácsonykor, de mondták is a gyerekek minek főztem ennyi sokat! Most kevesebbet főzök valóban eltúloztam, pedig pakolt is mindkét család bőven!
Ancsa!
Te is nagyon ügyes voltál, sok finomságot csináltatok! Én is felszedtem több mint egy kilót, mérges is vagyok! Most lehet dolgozni megint rajta, hogy lemenjen! A fiam Laci viszont jól lefogyott, rendesen látni rajta a minusz kilókat! Evett mindenből, de csak kis harapásokat, meg tudta állni végre!
Jó idő van felétek, itt csúnya ködös, nyirkos volt ma is. Mi is ffőznénk kocsonyát, de csak majd januárban, ha hidegebb lesz. Csak a spajzba tudok rakni, de csak akkor ha lehűl a levegő. Most mindkét hűtőm is dugik van, oda már nem fér semmi sem.
Hozom a sütiket amiket sütöttem és a tortát! Ez gyors torta volt Tamás szülinapját most ünnepeltük. A képet nem tudom, hogy kell megfordítani, nem sikerült! A bejglit nem tettem oda és a sósat sem, azt meg utólag nem tudom mert bepakolták. A bejgliből van még egy pár szelet.


