121

Válasz: VERSEK és próza...

A szegény ember és a kecske

Volt egyszer egy nagyon gazdag ember. Az ifjú tanítványával járta a világot. Közben mindegyre csak tanította, okította az ifjú tanítványát. Egy este a hegyekben jártak, és rájuk esteledett. Nem volt hol aludniuk. Nem messze megláttak egy rozzant házat. Odamentek. Bekopogtak. Szállást és vacsorát kértek.
A gazda mondta nekik, hogy szívesen ad vacsorát, de csak nagyon kevés és szegényes ételük van. Egy kis kecskesajt, egy kis tejföl, meg egy kis túró. Szállást is csak a pajtában, a szénán tud adni nekik, a kecske mellett. A gazdag ember azt mondta, hogy nem baj, örömmel veszik ezt is, és nagyon köszönik. Vacsora közben a gazdag ember megkérdezte a gazdát, hogy miből élnek, mit csinálnak.
– Van nekünk ez az egy szem kecskénk. Abból élünk. Az asszony minden nap megfeji. A tejből túrót, tejfölt és sajtot készít. Én meg minden nap lemegyek a városba, és a vásárban eladom őket a piacon.
– Jól meg lehet ebből élni? – kérdezte a gazdag ember.
– Hát nem igazán. Rettentő szegények vagyunk. Nincs semmink, csak a kecske, meg ez az egy helyiségből álló viskónk a pajtával. Vacsora után nyugovóra tértek. A gazdag ember az ifjú tanítványával a pajtában aludt, a kecske mellett.
Hajnalban nagyon korán felébresztette a tanítványát, és mondta neki:
– Keljél gyorsan, és lökd bele a kecskét a szakadékba!
– De mester! Hát hogy lökném már azt a szegény kecskét a szakadékba? Ez mindenük. Semmi másuk nincsen. Ebből élnek!
– Ne vitatkozz velem! Amikor a tanítványom lettél, megfogadtad, hogy mindig azt csinálod, amit én mondok Neked.
Mit volt mit tenni. Felkelt az ifjú tanítvány. Kivezette a kecskét a pajtából. Aztán belelökte a szakadékba.

...   https://margit2.hu/forumba-kepek/kecske-a-szakadekba.jpg

Ezután csendben elmentek.
Sok év telt el azóta.
A gazdag ember tanításainak köszönhetően mára az ifjú tanítványból is nagyon módos ember lett.
De egész életében lelkiismeret furdalása volt amiatt, hogy annak idején titokban a szakadékba lökte azt a szegény kecskét.
Így hát, egyszer csak gondolt egyet. Fogott egy nagy szekeret. Telis-tele pakolta mindenféle földi jóval, ennivalóval, ajándékokkal, meg még pénzzel is. Befogott elé két gyönyörű lovat. Aztán felszekerezett vele a hegyekbe, hogy megkeresse a szegény embert, akinek a kecskéjét annak idején a szakadékba lökte. Gondolta, hogy ezzel a szekérnyi ajándékkal jóváteszi, amit annak idején tett.
Hát, alig ismerte meg azt a helyet, ahol annak idején a szegény ember viskója állt. Mert a viskó helyén most egy gyönyörű, hatalmas ház állt, gazdag birtokkal, szép kerttel és istállókkal. Nem győzött csodálkozni.
Megy föl a lépcsőn, ott áll a gazda. Ugyanaz az ember volt, akinek a kecskéjét annak idején a szakadékba lökte. Mondja neki szégyenkezve-csodálkozva:
– Biztos nem emlékszik már rám. A mesteremmel jártam maguknál sok évvel ezelőtt. Vacsorát és szállást kértünk és kaptunk maguktól.
– Dehogynem emlékszem, mondja a gazda amikor itt voltak, másnap reggelre eltűnt a kecskénk.
– A mesterem parancsára én löktem bele a szakadékba. Azóta is rettentően szégyellem magam érte. Jóvátételként hoztam maguknak ezt a szekeret.
– Ne szégyellje magát. Örökre hálás vagyok érte.
– De miért?
– Miután már nem volt meg a kecském, ezért aztán valami más megélhetés után kellett néznem. És ez sokkal jobb, mint a kecske volt. Magának köszönhetően gazdag ember lettem. Rájöttem arra, hogy mivel volt egy kecském, az foglalta le minden gondolatomat, időmet és energiámat. Amiatt a kecske miatt beértem az ínséggel, az éhséggel és a szegénységgel. Pedig nem ez a méltó az emberhez.

122

Válasz: VERSEK és próza...

http://kepmester.silihost.hu/images/279/11088/00000012.jpghttps://margit2.hu/forumba-kepek/57-nyar.jpg

123

Válasz: VERSEK és próza...

https://margit2.hu/forumba-kepek/indian.jpg

Mire figyelsz?

Történt egyszer, hogy egy indián sétált a New York-i Times Square környékén. Éppen csúcsidő volt, tehát sokan nyüzsögtek az utcákon. Az autósok nyomták a dudákat, a taxisok csikorogva fordultak be az utcasarkokon, a város zaja szinte süketítő volt. Egyszer csak megszólalt az indián:
– Hallok egy tücsköt.
– Az nem lehet – mondta a barátja.
– Ekkora zajban hogy lehetne meghallani egy tücsköt?
– Biztos vagyok benne. Hallottam egy tücsköt – mondta az indián
– Ez őrültség- mondta újra a barátja.
Az indián viszont egy kis ideig türelmesen figyelt, majd elindult az utca másik oldalára, ahol néhány bokor nőtt.
Az ágak között tényleg megtalálta a tücsköt. A barátja álla leesett:
– Ez lehetetlen. Neked természetfölötti hallásod van.
– Nem – válaszolt az indián.
– Az én fülem semmiben sem különbözik a tiedtől. A dolog csak azon múlik, hogy mire figyelsz jobban.
– Ez lehetetlen, én sose hallanék meg egy tücsköt ilyen zajban. Nem, nem lehetetlen – hitetlenkedett tovább a barátja.
– Az egész csak azon múlik, hogy mi a legfontosabb neked. Figyelj! Bemutatom.
Az indián kivett a zsebéből néhány érmét, majd a földre ejtette azokat. Harminc méteres körzetben minden fej megfordult, hogy vajon az érme, ami csörrent, nem az övék-e.
– Látod már, hogy mire gondoltam?

Tanulság:
Minden azon múlik, hogy mi az, ami fontos számodra.

124

Válasz: VERSEK és próza...

... https://margit2.hu/forumba-kepek/58-sziromtanc.jpg

125

Válasz: VERSEK és próza...

A veréb, a tehén és a róka

 
Élt a rengeteg erdőben egy szürke kis veréb, a tarka tehén és a ravasz róka. Szépen éldegéltek, mindenki végezte a maga dolgát. A kis szürke veréb a fán csipegette a magokat, a tarka tehén legelészett a réten, a róka pedig vadászgatott, (de nem verébre, mert repülni nem tudott). Bár néha fájt a foga veréb húsra is, de le kellett róla mondania.
Telt múlt az idő. Eljött a nagy hideg tél. Egyre hidegebb lett az idő. A kis veréb egyre jobban fázott, és didergett. Eladdig, míg egyszer hajnalra megfagyott. Le is pottyant az ágról, mint egy fagyott veréb.
Történetesen arra ment a tarka tehén, s mivel nem figyelt eléggé a lepény gyártása közben, mert más dolga a fűevésen és tejgyártáson kívül nem igen volt, bizony szegény verebünkre helyezte az éppen elkészült lepényt. Verebünk ezt látta, sőt azt is, hogy rossz helyre lesz letéve a lepény. Szólt is volna a tarka tehénnek, hogy vigyázzon, de mivel nagyon meg volt fagyva, nem jött ki szó a torkán. Így a jámbor növényevő pont a kis veréb tartózkodási helyére tette le a lepényt.
Mivel a lepény friss volt, mondhatni még meleg, ezért a kis veréb elébb mozgolódni kezdett, majd csivitelni. A róka is a közelben vadászgatott, és mikor meghallotta a kis veréb hangját, hát elindult a hang irányába. Meglátta a kis verebet, hogy milyen nagy bajba került. Segített is rajta. Kihúzta a lepényből, de mivel aznap még nem evett semmit, bizony meg is ette a szegény kis verebet.

A tanulság az, hogy nem mindig az a te ellenséged, aki téged betakar egy lepénnyel, de az sem biztos, hogy az a barátod, aki a szarból kihúz.

                     https://margit2.hu/forumba-kepek/vereb.jpg

126

Válasz: VERSEK és próza...

Mert nyáron sok a virág!  https://margit2.hu/forumba-kepek/59-viragbal.jpg

127

Válasz: VERSEK és próza...

Az öregember és a folyó

Kínában, jó 2500 éve történt a dolog. A kínai parasztok a folyó partján, a rizsföldeken dolgoztak. Kemény, embert próbáló munka. Tűzött a nap, fülledt, párás volt a levegő. Épp az új rizspalántákat ültették el, mikor egyikőjük arra lett figyelmes, hogy valamit sodor a folyó. Kicsit közelebb mentek és látják, hogy egy öregembert visz a víz, de szemmel láthatólag az öreg nem csinál semmit. Még akkor sem, mikor a sebes áradat a folyó fenekére nyomja. Pár perc múlva meg újra feldobja a víz.

A parasztok otthagyták a munkájukat és szaladtak a sebes folyó partján, hogy majd botokkal és kötelekkel kihúzzák az öreget a partra. Mert azt látták, hogy az öregember él, csak épp nem próbálkozik kiúszni a partra, vagy inkább nem tud egyedül kijutni.
A folyó sodrása erősödött, a parasztok a futástól és az egész napi kemény munkától hamar elfáradtak. A testet a folyó egyre gyorsabban sodorta. Lassan abbahagyták a rohanást és kifulladva a folyó partján a sziklákra ültek és nézték, hogyan sodorja el a testet a víz. Reménytelenül lemondtak a megmentéséről.
Kisvártatva arra lesznek figyelmesek, hogy csurom vizesen ugyan, de az öregember jön feléjük a parton, szemmel láthatóan semmi baja.

– Hé, öreg, hogyhogy itt vagy!? Hisz a víz elsodort téged, le és fel nyomott a habokban, és te semmit sem csináltál, még akkor sem mikor mi feléd nyújtottuk a botokat. Nem úsztál, nem küzdöttél az életedért. Hogyhogy mégis itt vagy és semmi bajod?

Az öregember elmosolyodott, s így szólt:

– A titkom rendkívül egyszerű. Türelemmel vártam a kedvező pillanatot. Amikor a habok feldobtak, akkor teleszívtam a tüdőmet levegővel, mert tudtam, hogy hamarosan le fog nyomni a víz. És mikor lent voltam a fenéken, akkor pedig nem aggódtam, tudtam, hogy ez az állapot nem tarthat örökké, és a víz hamarosan feldob a felszínre. Nem kapálóztam, mert tudtam, hogy a víz sodrása erősebb nálam és csak arra ügyeltem, hogy az áramlatokat jól kihasználjam, ne ütődjek sziklához, kidőlt fához. Azt is tudtam, hogy a folyó nem lesz mindig ilyen erős, ott lent a völgyben lelassul a sodrása és ott könnyűszerrel ki tudok jutni a partra. Ez az én titkom, semmi más. Mindig kihasználom az áramlat adta lehetőségeket, és aszerint cselekszem. Nem bánkódom, ha a víz lenyom, és akkor sem ujjongok, mikor a felszínen visz, hisz tudom, mindennek van kezdete és vége.

A parasztok csodálkoztak az öreg szavain, mégis igazat adtak neki. Egyedüli módja, hogy az életét meg tudta menteni az, ahogy így cselekedett.

A tanulság:
Az ember mindig a jóra tör, hogy még jobb legyen, de néha napján bejönnek kisebb, nagyobb bosszúságok is. És mikor az életedet ezek a kis dolgok zavarják, akkor gondolj arra, hogy sem a rossz, sem a jó nem tart örökké. A szép pillanatokat meg kell ragadni és meg kell élni, mert gyorsan elszállnak. El kell raktározni, hogy a téli napokra is jusson belőlük.

    https://margit2.hu/forumba-kepek/azoregember-esafolyo.jpg

128

Válasz: VERSEK és próza...

https://margit2.hu/forumba-kepek/60-szallnak-erre.jpghttps://margit2.hu/forumba-kepek/60-szallnak-erre2.jpg

129

Válasz: VERSEK és próza...

A gyémántmező

Egy afrikai gazda egyik nap egy nála megszálló utazó kereskedőtől hallott egy történetet olyan emberekről, akik elmentek Afrika szívébe, ahol gyémántmezőkre leltek, és mesésen meggazdagodtak. Ez izgalomba hozta és elhatározta, hogy eladja gazdaságát, megszervez egy karavánt, elindul a kontinens belsejébe, hogy ő is megkeresse a maga gyémántjait.
Sok éven át kutatott a kincsek után. Végül elfogyott a pénze, és mindenki magára hagyta. Kétségbeesetten vízbe ölte magát.
Közben a birtok új gazdája egyik nap a szamarát itatta a folyóból, amely átszelte a birtokát. Észrevett egy követ, amely különös módon verte vissza a fényt. Hazavitte, és el is felejtette az egészet. Néhány hónapra rá ugyanaz az utazó kereskedő bekopogtatott hozzá, és megszállt nála éjszakára. Amikor meglátta a követ, izgalomba jött, és megkérdezte, hogy netán a régi gazda visszatért?
– Nem – jött a válasz – rég nem hallottunk felőle, de miért olyan izgatott?
A kereskedő felvette a követ, és ezt mondta:
– Ez itt egy nagy értékű gyémánt!
Az új birtokos kételkedett, de a kereskedő kérte, hogy mutassa meg a helyet, ahol találta. Elmentek a folyóhoz, körülnéztek, és találtak egy újabb gyémántot, aztán egy újabbat, újabbat és újabbat. Kiderült, hogy az egész birtok egy hatalmas gyémántmező. Az előző birtokos elindult a kontinens belsejébe anélkül, hogy körülnézett volna, milyen gazdagságok vannak a közvetlen közelében. Nem vette észre, hogy a gyémántok ott hevernek a lábai előtt. Az első gazda ugyanis nem jött rá: a nyers gyémánt nem hasonlít ahhoz, amit már megmunkáltak. Egy tapasztalatlan szem számára úgy néz ki, mint a kavics. Metszeni, csiszolni kell ahhoz, hogy úgy nézzen ki, mint amit az ékszereken látunk.

A tanulság:
Előfordulhat, hogy a mi gyémántmezőnk is ott van az orrunk előtt, de kemény munkának van álcázva. A mi gyémántmezőnk talán a képességeinkben rejlik, a képzettségünkben, a tapasztalatainkban, a szorgalmunkban, a városunkban, a kapcsolatainkban. Talán ott hevernek a lábunk előtt a gyémántok, csak figyelmesen körül kell néznünk, és dolgoznunk kell a csiszolásukon. Nem kell beutaznunk a világot, nem kell felforgatni az életünket. A legtöbb esetben ott van az ujjunk hegyében, amit keresünk. Felületesen szemlélve azonban nem tűnik kedvező lehetőségnek. Sok esetben inkább kemény munkának látszik...

130

Válasz: VERSEK és próza...

https://margit2.hu/forumba-kepek/61-nyar-hajnalka.jpghttps://margit2.hu/forumba-kepek/61-hajnalka.jpg

131

Válasz: VERSEK és próza...

Ökomenikus tanmese az erőről

Amikor az istenek megteremtették a világot, már csak az volt hátra, hogy az erőt is belehelyezzék. Tanakodtak hová tegyék, hogy az ember meg ne találja. Egyikőjük azt mondta:
– Tegyük a föld alá.
– Az nem jó, mondta egy bölcsebb isten, mert az ember előbb utóbb feltúrja a földet és megtalálja. Tegyük a hegy tetejére!

Végül a legbölcsebb, legöregebb isten szólalt meg:
– Nem tehetjük a hegy tetejére. Az ember előbb utóbb megmássza a hegyeket, tegyük magába az emberbe, ott sose fogja keresni…

Tanulság:
Mindnyájunkban ott van a belső erő, amellyel bármit elérhetünk az életben. Csak az a kérdés, hogy megtaláljuk-e, és ha megtaláltuk, tudjuk-e megfelelőképpen használni.

132

Válasz: VERSEK és próza...

https://margit2.hu/animaciok/kutyaugat.gif  https://margit2.hu/forumba-kepek/61-zapor-elott.jpg        https://margit2.hu/fotoalbum3/kutyaajtoban.gif