73

Válasz: VERSEK és próza...

Mese egy fáról

Volt egyszer egy kicsi fa, amit a kertész és a felesége ültettek. Nem telt el sok idő, és máris lehetett látni, amint az első zöld hajtás szelíden kibújt a földből. A fa, ami tulajdonképpen még egyáltalán nem volt egy igazi fa, először pillantotta meg a Napot. Érezte levélkéjén a Nap sugarainak melegét, és feléje nyújtózott. Köszöntötte a maga módján, boldogan hagyta magát beragyogni és csodaszépnek találta, hogy a világon van és növekszik.
- Nézd csak, hát nem kedves a mi fánk? Szólt a kertész a feleségéhez.
- Igen, kedvesem, ahogy mondod, egy szép fa.
A fa elkezdett növekedni, nagyobb és magasabb lett, mindig tovább nyújtózott a Nap felé. Érezte a szelet és az esőt, élvezte a meleget és a biztos talajt a gyökerei körül, és boldog volt. Valahányszor a kertész és a felesége eljöttek, hogy megnézzék, megitassák vízzel és szép fának nevezzék, jól érezte magát. Mert valaki szerette őt, ápolta, gondozta és vigyázott rá. Nem volt egyedül a világon. Így megelégedetten növekedett magának, és nem is akart semmi mást, mint élni és növekedni, érezni a szelet és az esőt, a földet és a napot, azt, hogy szeretik, és ő is szeretni akart másokat.
Egyik napon észrevette a fa, hogy különösen jó volt egy kicsit oldal felé nőni, mert onnan jobban sütött a Nap a leveleire. Most azért egy kicsit balra kezdett nőni.
- Nézd a mi fánk ferdén nő! - mondta a kertész. Mióta szabad a fáknak ferdén nőniük, és méghozzá a mi kertünkben? Pont a mi fánk! Hozd csak az ollót, hogy egyenesre nyessük a fát!
A fa keservesen sírt. Az emberek, akik őt eddig olyan szeretettel gondozták, akikben bízott, levágták ágait, amelyek közelebb voltak a Naphoz. Ettől kezdve nem nyújtotta ágait a nap felé.
- Ugye milyen jó kis fa a miénk?
- Bizony kedvesem, igazad van, a mi fánk jó fa.
A fa elkezdte érteni a dolgot. Ha azt csinálta, ami kedvére volt és örömet okozott, akkor szemmel láthatóan rossz fa volt. Csak akkor volt kedves és jó, ha azt tette amit a kertész és felesége elvártak tőle. Ezért aztán egyenesen fölfelé nőtt, és vigyázott arra, nehogy még egyszer ferdén nőjön.
- Nézz oda, a mi fánk szégyentelen gyorsasággal nő a magasba. Illik ez egy igazi fához?
Gyorsan elküldte feleségét az ollóért, hogy visszavágja az ágakat. Ezen az éjszakán nagyon sokáig sírt a fa. Miért vágták le csak úgy az ágait, amik nem tetszenek a kertésznek és feleségének? A fa dacos lett. Nos jó, ha a magasba nem lehet, akkor majd széltébe. Majd meglátják, mire mennek vele. Végülis, ő csak növekedni akart, érezni akarta a napot, a szelet, a földet, örömre vágyott, és örömöt akart adni. Bensejében egészen pontosan érezte, hogy a növekedés helyes dolog. Így hát most oldalágakat hajtott.
- Hát ezt nem tudom megérteni - morgott a kertész - képzeld csak a mi fánk egyszerűen csak széltében növekszik. Illik ez?
- Ezt nem engedhetjük meg neki. Újból helyre kell nyesnünk.
A fa már nem tudott sírni, nem volt több könnye. Abbahagyta a növekedést. Már nem volt öröm számára az élet. Mégis, úgy tűnt, most tetszik a kertésznek és feleségének. Ha az egész már nem is okoz igazi örömöt, de legalább szeretik. Így gondolta a fa.
Sok évvel később arrafelé járt egy kicsi leányka az apjával. Közben a fa felnőtté vált, a kertész és felesége büszkék voltak rá. Igazi, tisztességes fa lett belőle. A kicsi leányka megállt a fa előtt.
- Apa szerinted is szomorúnak látszik ez a fa?
- Nem tudom, amikor kicsi voltam, mint te, még én is láttam, hogy egy fa örül vagy szomorkodik. De ma már ezt nem látom.
- A fa tényleg szomorúnak látszik, biztosan senki sem szereti igazán. Nézd csak, milyen rendesen nőttek az ágai. Azt hiszem, egészen másként akart volna nőni, és ezért szomorú most.
Amikor a leányka látta, hogy senki sincs a közelben, gyöngéden simogatni kezdte a fa kérgét. Közben halkan suttogta: „Én szeretlek téged, fa. Veled vagyok. Ne add föl, kedves fa!” Együtt élték át, ahogy a fa nagyon óvatosan, először félénken és tétován, majd kicsit bátrabban, végül erőteljesen növekedni kezdett. Telve életörömmel görbén lefelé növesztette ágait, mintha először csak hajladozni akarna, és ki nyújtóztatni a tagjait. Azután oldal irányba növelte ágait, mintha az egész világot a karjaiba akarná zárni, majd a magasba, hogy mindenkinek megmutassa, milyen boldognak érzi magát.
A kertész és felesége alig hittek a szemüknek, mégis csendes örömmel figyelték, ahogy a leányka mindenért megdicsérte a fát, amit csak növesztett magán. Legjobban a leányka örült, hogy az ő fája mindazoknak akik megcsodálták, bátorságot és kedvet adott az élethez.

74

Válasz: VERSEK és próza...

https://margit2.hu/forumba-kepek/35-gyvirag.jpg  Ady Endre: Május

https://margit2.hu/forumba-kepek/35-ady-endre-majus.jpg

https://margit2.hu/forumba-kepek/35-orgona.jpg

75

Válasz: VERSEK és próza...

"Egy nap a paraszt szamara beleesett a kútba. Az állat órákon át szánalmasan bőgött, miközben a paraszt megpróbált rájönni mit is tehetne.
Végül úgy döntött, hogy az állat már öreg és a kutat úgyis ideje már betemetni; nem éri meg kihúzni az öreg szamarat. Áthívta a szomszédjait, hogy segítsenek. Mindegyik lapátot fogott és elkezdtek földet lapátolni a kútba. A szamár megértette, mi történik és először rémisztően üvöltött.
Aztán, mindenki csodálatára, megnyugodott. Pár lapáttal később a paraszt lenézett a kútba. Meglepetten látta, hogy minden lapátnyi föld után a szamár valami csodálatosat csinál. Lerázza magáról a földet és egy lépéssel, feljebb mászik. Ahogy a paraszt és a szomszédai tovább lapátolták a földet a szamárra, lerázta magáról és egyre feljebb mászott. Hamarosan mindenki ámult, ahogy a szamár átlépett a kút peremén és boldogan elsétált!

Az élet minden fajta szemetet és földet fog rád lapátolni. A kútból kimászás trükkje, hogy lerázd magadról és tegyél egy lépést.
Minden probléma csak egy lehetőség a továbblépésre. Bármilyen problémából van kiút, ha nem adod fel, nem állsz meg! Rázd meg magad és lépj egyet feljebb.
"

... Nem is szamár ez a szamár!  smile https://margit2.hu/forumba-kepek/szamar-kutbol.jpg

76

Válasz: VERSEK és próza...

Egyszer, a Mester így szólt tanítványaihoz:

Harc dúl bennem. Egy szörnyű háborúskodás két farkas között:
Az egyik farkas képviseli a félelmet, a haragot, az irigységet, a bánatot, a sajnálkozást, a mohóságot és a kapzsiságot, az arroganciát, a gőgöt és az önteltséget, a fennhéjázást, az önsajnálatot, a bűntudatot és a bűnösséget, a neheztelést, a megbántódást, a kisebbrendűségi és a felsőbbrendűségi érzést egyaránt, a hazugságokat, a hamisságokat, a büszkeséget és az egót.
A másik farkas pedig a vidámságot, a jókedvet, a békességet, a szeretetet, a reményt, a megosztást és az együttérzést, a derűt és a nyugalmat, a higgadtságot, a szerénységet, a kedvességet, a jóakaratot és a jóindulatot, a barátságot, a bátorságot, a beleérző képességet, a nagylelkűséget, az igazságosságot, a könyörületet és a részvétet, a bizalmat, a becsületet, a hűséget és a hitet képviseli.

Ugyanez a harc folyik bennetek is és minden élő emberben.

A tanítványok pár pillanatig elgondolkoztak a hallottakon, majd az egyikük megkérdezte:
- Melyik farkas fog győzni?

A bölcs Mester egyszerűen ezt felelte: Az, amelyiket tápláljuk. (Osho)

77

Válasz: VERSEK és próza...

Kedvelem  Zelk Zoltán verseit is.

Íme egy aktuális: https://margit2.hu/forumba-kepek/36-zelk-zoltan-tavaszi-dal.jpg

78

Válasz: VERSEK és próza...

Tanmese

Egyszer történt egy hajótörés, amit csak egy ember élt túl. Őt a víz egy lakatlan sziget partjára vetette.
Azon imádkozott nap mint nap, hogy jöjjön és mentse meg valaki. Mindennap kémlelte a horizontot, hátha meglát egy hajót, ami megmentheti, de hiába.
Végül, beletörődve sorsába, épített magának egy kis kunyhót a szigeten.
Aztán egy napon, amikor elment halászni, hogy legyen aznapra is mit ennie, szörnyű dologra ért vissza.  Az egész kunyhó lángokban állt! Teljesen elégett, úgy, hogy csak hamu maradt belőle. A hajótörött teljesen elkeseredett. Nemcsak hogy hajótörést szenvedett, de mire beletörődött sorsába és épített magának egy kis zárt menedéket, az is oda lett.
"Hogy tehetted ezt velem Istenem?  Mivel érdemeltem ki ezt a rosszat?  Pedig már kezdtem megbarátkozni az egyedüllét gondolatával, és olyan jól éreztem magam ebben a kis kunyhóban, miért kellett ezt is elvenned tőlem?" - kiáltott Istenhez.
Másnap kora reggel, amikor kisírt szemét kinyitotta, arra ébredt, hogy kiköt egy hajó. Nem hitt a szemének! 

Amikor felszállt a hajóra megkérdezte a kapitányt, hogy honnan tudták, hogy ő ott van.
"Abból a nagy füstből, amit csináltál. Abból láttuk, hogy van itt valaki a lakatlan szigeten." - felelte a kapitány.

Az ember életében vannak olyan időszakok, amikor mindent elveszettnek érez, mert annyi rossz dolog történik vele. De az életnek minden negatív történésre van egy pozitív válasza!

79

Válasz: VERSEK és próza...

Kányádi Sándor: Rajz rigóval

Ákombákom
levelek a fákon.
Limb-lomb susogó,
alatta ül nagyapó..
Mellette élete párja,
néznek együtt föl a fára.
Fejük fölött a rigó
azt fütyüli: élni jó.


https://margit2.hu/forumba-kepek/37a-rigo.jpg https://margit2.hu/forumba-kepek/37-kanyadisandor-rajzrigoval.jpg

80

Válasz: VERSEK és próza...

Értékrend?

Egyszer egy jól kereső apa úgy döntött, elviszi vidékre 7 éves kisfiát azzal a céllal, hogy megmutassa neki, milyen szegény emberek is vannak, és hogy a gyermek meglássa a dolgok értékét, és felfogja azt,  hogy milyen szerencsés családban él.

Egy egyszerű falusi család házában szálltak meg, ahol egy napot és egy  éjszakát töltöttek. Amikor a vidéki út végén tartottak, az apa megkérdezte fiát.

- Nos, mit gondolsz erről az útról?
- Nagyon jó volt apa!
- Láttad, hogy némelyek milyen szükségben és szegénységben élnek?
- Igen.
- És mit láttál meg mindebből?

- Azt, Apa, hogy nekünk egy kutyánk van, nekik négy. Nekünk egy medencénk  van otthon, ők meg egy tó partján laknak. A mi kertünket lámpák  árasztják el fénnyel, az övékére pedig csillagok világítanak. A mi  udvarunk a kerítésig tart, az övéké addig, amíg a szem ellát. És végül  láttam, hogy nekik van idejük beszélgetni egymással, és hogy boldog  családként élnek. Te és Anyu viszont egész nap dolgoztok, és alig  látlak titeket.

Az apa csak fogta a kormányt, vezetett csöndben, mire a kisfiú hozzátette:

- Köszönöm Apa, hogy megmutattad, milyen gazdagok is lehetnénk...

81

Válasz: VERSEK és próza...

Nemes Nagy Ágnes: Tavaszi felhők

                                                         
Bodzavirágból, bodzavirágból         
hullik a, hullik a sárga virágpor.
Fönt meg a felhők szállnak az égen,
bodzafehéren, bodzafehéren.
Szállj, szállj felhő,
pamacsos,
hullj le, te zápor,
aranyos,
hullj le, te zápor,
égi virágpor
égen nyíló bodzavirágból.

https://margit2.hu/forumba-kepek/38-bodzavirag.jpg

82

Válasz: VERSEK és próza...

Szöllősi Dávid: Májusi eső

Megjöttél végre májusi eső,
Aranyat érő, langyos, éltető,
Az ablakomban hangosan kopogsz,
Jelzed, hogy itt ma locsolkodni fogsz.

A naptárt eddig miért nézted el?
Egy ország várta, mikor érkezel.
Mosdass utcákat, teret, háztetőt,
S főleg a zöldet mindenekelőtt!

Hisz szomjas fű-fa, város és vidék,
Hogy esett ősszel, elfeledték rég,
Most mohón isszák minden cseppedet,
S a föld, a termés hálás lesz neked.

De jó is lenne, ha egy héten át
Itatnál rétet, erdőt, gabonát,
Hizlalnál dinnyét, pöszmétebogyót,
Friss vízzel töltve tavat és folyót.

Fürdeted arcom, fényezed hajam,
Tisztogatsz, táplálsz nagyvonalúan,
Májusi eső, mennyei nedű,
Köszöntlek szívből, légy most bőkezű!
Forrás: https://www.poet.hu/vers/89055


           https://margit2.hu/fotoalbum6/esikesosok.gif

83

Válasz: VERSEK és próza...

A lepkék és a mezei virágok

Az aranyszínű lepke a tó fölött repkedett a szikrázó napsütésben. Amikor elfáradt, megpihent egy bárányfelhőn és onnan nézegette magát a tó tükrében:
– Én vagyok a legeslegszebb, kerek e világon – hajtogatta folyton.
Társai, a tarka lepkék, kedvesen hívogatták maguk közé:
– Gyere aranylepke, játsszál velünk a színes virágok között.
Ám az aranylepke, kényeskedve válaszolt:
– Én soha nem szállok rá ilyen hitvány mezei virágokra – mondogatta fölényesen.
A mezei virágok nagyon megsértődtek ezen.

– Te egy önző, gonosz lepke vagy! – kiáltották az aranyszínű lepkének.
– Ti meg irigyek vagytok, mert én sokkal szebb vagyok nálatok! – feleselt a lepke, és felrepült a magasba.
– Ilyen csillogó, aranyszíne nincs a világon senkinek – illegette magát kényeskedve.

Az esőfelhő megelégelte a lepke kényeskedését, és elébe repült:
– Azt tanácsolom neked, te kényes lepke, – mordult haragosan a hangja – hogy menj oda a mezei virágokhoz és kérjél tőlük menedéket, mert pórul jársz! Az aranyszínű lepke nagyot kacagott ezen, ám ekkor hirtelen beborult az ég, és eleredt az eső.
– Azonnal hagyd abba, mert vizesek lesznek a csodás szárnyaim! – kiáltozott a lepke, ám az eső egyre erősebben zuhogott.
A mezei virágok megsajnálták az aranylepkét.
– Gyere, repülj ide közénk, itt biztonságban leszel te is – hívogatták, de a kényes lepke szárnyai, már teljesen átáztak.
Nem tudott tovább repülni, és lepottyant egy szamárkóró közelébe. A szamárkóró kedvesen átölelte az ágaival, és menedéket adott a bajban levő lepkének. Az eső, amilyen gyorsan jött, olyan gyorsan elállt. Újra kisütött a napocska. A mezei virágok boldogan nyiladoztak, a tarka lepkék vidáman repkedtek fölöttük.

Az aranylepke is meglebegtette szárnyait, és szó nélkül otthagyta a szamárkórót.
Egyenesen a tó fölé repült és kényeskedve belenézett a tó tükrébe:
– Jaj, jaj, jaj! – jajveszékelt, amikor meglátta magát.
– Hova lett a csodás, aranysárga színem? – nézegette magát kétségbeesetten. A tarka lepkék mind odarepültek és ámulva látták, hogy az aranyszínű lepke szárnyai, haloványak lettek. Az eső lemosta róluk az aranysárga csillogást.
– Te így is nagyon szép vagy – vigasztalták kedvesen.
– Köszönöm szépen. Ti olyan jók vagytok hozzám, hogy azt meg sem érdemlem – mondta meghatódva a kényes lepke.
– Meg tudtok nekem bocsátani? – kérdezte.
– Te közénk tartozol, hiszen a társunk vagy – mondták a tarka lepkék – gyere, velünk játszani! – kiáltották, majd kézen fogták társukat és elrepültek vele, a virágos mezőre. A tarka-barka virágok fölött vidáman kergetőztek.
A kényes lepke, csak ámult, bámult: – Sosem gondoltam volna, hogy ti ilyen szépek vagytok – mondta a mezei virágoknak, majd odarepült a szamárkóróhoz: – Te vagy az én legeslegjobb barátom – súgta oda neki és szárnyaival megsimogatta a szamárkórót, majd vidáman a társai után repült. A szamárkóró boldogan kiáltotta utána: – Te így is a legeslegszebb lepke vagy, az egész világon!

A lepkék kacagva helyeseltek, és egymásba kapaszkodva, vidám táncot jártak a fénylő napsütésben.
A napocska elégedetten mosolygott ott fent a magasban, és bársonyos melegével megsimogatta a tarka-barka mezőt, és a felette repkedő,
színes lepkéket.

Forrás: https://www.anyameselj.hu/a-lepkek-es-a-mezei-viragok/


          https://margit2.hu/forumba-kepek/40-lepkek-mezei-viragok.jpg

84

Válasz: VERSEK és próza...

Radnóti Miklós: Június

Nézz csak körül, most dél van és csodát látsz,
az ég derűs, nincs homlokán redő,
utak mentén virágzik mind az ákác,
a csermelynek arany taréja nő
s a fényes levegőbe villogó
jeleket ír egy lustán hősködő
gyémántos testű nagy szitakötő.


https://margit2.hu/forumba-kepek/41-akacvirag.jpg https://margit2.hu/forumba-kepek/41-aszitakoto.jpg