Válasz: Társalgás
Sziasztok!

Margitka! Most már én is csak pihenni szeretnék, ma is eléggé zsúfolt volt a napunk. Reggel mikor elindultunk zuhogott az eső egészen délutánig. Egy órára értünk haza, már nagyon éhesek voltunk. Volt maradékunk az volt az ebédünk. Holnap már főzni kell mindkettőt.
Nagyon örültem, mert az dok.nő volt aki egy évvel ezelőtt, kedves, jól odafigyel a vizsgálatokra, sokat kérdez. Nincs semmi probléma. Azt nem is mondtam már most a második alkalommal egy másik kórházba járok mammográfiára. Ahová tartozunk fel sem vették a telefont, egész héten hívtam őket. Négyen ülnek egy helyiségbe, ha személyesen is mész akkor is majdnem egy évre adnak. Itt meg azonnal felvették és már a másik hónapban volt időpontom. Mondtam is a férjemnek ezentúl mindig ide fogunk jönni. Ez a város másik végén van. Nem probléma ha nem is oda tartozol, nem is kérdezik.
Végre sikerült a gyereknek is venni! Aranyos tipegőket vettünk, meg egy szép takarót. Remélem jók lesznek a méretek.
Délután beültettük a gyümölcsfákat, amit tegnap vettünk. Őszibarack nektarint és büszkét, jó nagy szeműt. Csak ennyinek volt hely az udvaron, a büszke bekerült a kiskertbe. A törzse egyenes és fentről csüng le a koronája, biztosan ismered. Most nem jut eszembe milyen fajta, eltettük a cimkét amire rá van írva hogy tudjuk.
Holnap megint van programunk délelőtt 11 órára a dokihoz. Az influenza injekciót holnap kapjuk meg. Ez már a negyedik alkalom lesz, hogy beadatjuk magunknak.
Ancsa! Örülök, hogy ha lassan is de jó irányba haladnak a dolgaid! Az nagyon jó, ha anyukád szereti a keresztrejtvényt, addig is nem másra gondol, az agynak pedig jót tesz. Nagyon kedvesek a barátnők, ha így megleptek a szülinapodon! Látod ezek az igazi barátok! Finom lehetett a torta, látni is rajta! Tetszik a díszítése is!
Lia! Remélem nem betegedtél le és jobban vagy!












