Sziasztok!
Elmentek a gyerekek már egy órája, majd ha hazaértek jelentkeznek azt mondták. Köszönöm a szülinapi jókívánságot!
Engem zavart egy kicsit hogy előtte ünneplünk, én úgy vagyok vele, hogy inkább utána, de ha egyszer nem érnek rá pont a napján jönni na meg sok a program.
A torta jól sikerült finom lett a krém is. Hozom majd a képet róla, csak legyen gépem, mert erről nem tudok küldeni. 5 kg lett a gyerek nagyon örült, jó sok puszit kaptam!
Tegnap még este beraktuk a barackot is, de ma megint kaptam céklát, azt majd holnap a körtével együtt, megint meg van a feladat.
Mi sem tudunk mostanában aludni, bezavar a telihold. Remélem már fogyóban lesz!
Ma már én sem csinálok semmit sem, kicsit összerámoltam, de pihenni szeretnék. Még a hátam is megfájdult tegnap estére, ettől is alig tudtam elaludni, szerintem mert álltam egész nap, nem is ültem le. Reggelre már nem fájt kicsit pihent.
Margitka! Ügyesek voltak a fiuk, jó volt munka után ez a finom pite! Mi most dinnyéztünk, görögdinnyét hoztunk, finom volt. Kettévágta az eladó, mert többször hoztunk almát, krumplit, így ismer. Mondta nem kell elvinni ha nem édes, ennyit tud segíteni.
Néztünk is egy nagyot a férjemmel, ilyen is ritkán van.
Lia! Finom ebéd volt barátnődnél. Jó is kint a teraszion ebédelni ilyen szép időben. Ki is kell használni, én is ezt szeretem nincs az a nagy meleg, kellemes most kint lenni.
Ancsa! Kitartás! Egyszer minden jóra fordul!!!