Sziasztok!
Pénteken sikerült beszerelni a klímát. Két helyen fúrtak, de por volt rendesen belőle. Elmentek utána jöhetett a takarítás. Az étkezőben mindent át kellett mosni portalanítani. Még szerencse előtte nem tisztítottam meg az ablakot és a függönyt nem mostam ki. Ki is próbáltuk nagyon jól működik, örültünk neki.
A gyerekek látták és tapasztalták, hogy mennyire kínlódunk, nyár van zárt ablaknál alszunk az egész éjszakai kutyaugatás miatt. Ezzel legalább enyhíteni tudtuk a meleget éjszaka.
Margitka! A kecsapot csak én és a fiamék szeretik. A melegszendvicset nem is tudok kecsap és majonéz nélkül enni. Emlékszel főztem és is elég sokat, jól eltettem mert még mindig van vagy három üveggel belőle.
Látom megint finomat hoztál, ez a fasírt nagyon fincsi lehet.
Itt is van dinnye és fagyi is ebben a melegben jól fog esni. Tegnap bementünk délelőtt Miskolcra húst kellett venni mert már nem volt a hűtőben. El is ment a délelőtt egy órára értünk haza. Délután meg a szemben lévő szomszédok jöttek át , jól elbeszélgettünk.
Ti is kihasználtátok a jó időt, elmentetek fürdeni. Jól tettétek, és még nem is voltak sokan.
Lia! A ház nincs leszigetelve a férjem nem is szeretné, így a klíma jól jött. Nem használjuk állandóan, de jó a levegőt kicsit felfrissíteni. Hiába nyitom ki az ablakot csak a meleg jön be. Éjszaka hajnal felé jó lenne, de a kutya ugatás miatt ez is elmarad.
Elmentek a gyerekek, gondolom, hogy nehéz volt az elválás! Ti már a medencét is eltettétek, ezt nem szeretem csinálni, jobb az összerakás. Mi még kihasználjuk a jó időt, tegnap is 29 fokos volt a víz benne még meleg a víz most addig nem csomagoljuk el. Tavaly már mi is aug. közepén eltettük.
Ancsa! Örülök, hogy jól sikerült a találkozótok! Olvasom, hogy a hangulat is nagyon jó volt!