11,197 Utoljára sz.icus szerkesztette (2019-05-04 15:32:38)

Válasz: Társalgás

Sziasztok!

Végre már le tudtam ülni egy kicsit a géphez! Nagyon aranyosak vagytok, hogy gondoltatok a szombati napunkra! Sok bosszúsággal, idegeskedéssel kezdődött a rosszt idő miatt. Laci fiamék már pénteken megjöttek, Leventeék szombaton délelőtt. Annyira felhős volt az idő, hogy nem tudtuk mi legyen. Közben délelőt kint terítettünk, mert nem volt hideg. Kétszer beázott a két sátor közt, hiába csavartuk össze az összetételnél. Mérges voltam mert kétszer kellett terítenünk mert az asztalon vizes lett minden. 11 után már kezdett alakulni délben meg már ki kellett nyitni a sátort annyira meleg volt. A férjem csak mondogatta, hogy menjünk be, úgyis elférünk bent. Csak Ő nem tudta hogy 15-en leszünk, ez volt a meglepi. Már alig tudtam titkolni az időjárás miatt, de a fiamék is mondogatták, hogy legyünk csak itt kint, a gyerekek is jobban élvezik a sátort.
A gyerekek nagyon élvezték, szerencsénk volt, hogy hiába esett nem volt hideg.
A levesem nagyon finomra sikerült, mindenki dicsérte, a főtthús és a töltelék is is nagyon finom volt. A káposzta is a sok füstölt hússal, kolbásszal fogyott szépen. Utána már alig tudtak enni, mert volt cigánypecsenye, borzaska, sajttal töltött rántott csirkemell és rántott szelet, hozzá steakburgonya és színes rizibizi. Ezt a menűt rendeltem az éltteremből, nagyon finom volt ez is. Sütöttem sósat és egy adag kókuszost Margitka a recepted szerint. Lehetett válogatni belőle.
A fiamék a családdal mondtak verset, úgy, hogy a fiam elkezdte a gyerekek külön  folytatták majd a menyem fejezte be! Nagyon megható volt, A férjem nagyon elérzékenyült.
Aztán az enyém következett, íme le is írtam.
Születésed naján, mit kívánjak Neked,
gyönyörűt, egyedülit, nagyon, nagyon szépet!
Amit csak én kívánok Neked, és senki más!
Egyedi, akárcsak Veled a nagyvilág!
Talán azt, hogy maradj még nagyon sokáig meg nekem,
és legyél itt egészen mindig mellettem!
Tudom, ez a kívánság is önző!.. Látod?
Ezért hát egyszerúen, nagyon boldog születésnapot kívánok!

Na én hiába próbáltam erős lenni, nem nagyon sikerült, mert egy helyen megcsuklott a hangom rendesen, mikor láttam hogy előveszi a zsebkendőt!  A gyerekeket is megleptem vele, mert a fiamék is nagyon megöleltek, hogy anya ez nagyon szép volt! Hát így lett megszerve a szülinap! Este nyolc előtt mentek el a vendégek, a gyerekeken kvül a nászék és a nagymama, meg a barátaink voltak. A gyetrekek vasárnap ebéd után mentek haza.
Nagyon örülök, hogy a rossz idő miatt is nagyon szépre sikerült ez a szülinap!

11,198

Válasz: Társalgás

Margitka!

Ma négyszer mostam én is, de szépen beszáradtak a ruhák, csak délután volt egy nagy zuhi. A férjem füvet nyírta, de csak a fele udvar lett készen, mert volt egy nagy zuhi. Még most is esik egy kicsit.
A sátort jó hogy tegnap délelőtt lebontottuk.
Én sem tudok mostanában aludni, fáradtan kelek reggelente.

11,199

Válasz: Társalgás

Szia Ilona!

Örülök, hogy végül ilyen nagyon szépre sikeredett ez a kerek évfordulós születésnap! Köszi a beszámolót! Most én is meghatódtam, ahogy olvastalak!  http://margit2.hu/ujforumba/law.gif 
Én is ezt kívánok Nektek, hogy még nagyon sokáig éljetek együtt szeretetben! http://margit2.hu/ujforumba/puszis.gif

Az éjszakai alvásunk meg remélhetőleg csak változnak nekünk, és Neked is... talán túl sok elintézni való és gond összejött mostanában... de csak lesz valami jobb változás...
.
.

Látom, hogy mire elküldtem az írásomat, el is mentél... de épp megjött a nagy fiam, ma egy kicsit később ért haza, és volt elég sok mondanivalója Neki is...
Most pedig megyünk és vacsorázunk együtt...

11,200

Válasz: Társalgás

Most már én elköszönök mára. További kellemes estét, és nagyon jó pihenést! http://margit2.hu/ujforumba/wave.gif

Nyugodalmas jó éjszakát kívánok Mindenkinek!  http://margit2.hu/fotoalbum3/alvolampa.jpg

11,201 Utoljára sz.icus szerkesztette (2019-04-30 19:55:43)

Válasz: Társalgás

Szia Margitka!

Közben elmentem a nászékhoz, mert holnap mennek a gyerekekhez és a kocsinak a törzskönyvét kellet átvinnem, hogy vigyék el a fiamnak.
Igen itt is sok volt az intézni való, így még mikor lefeküdtem akkor is járt az agyam, nem tudtam kikapcsolni.

Már azóta megvacsiztatok biztosan, egészségetekre a vacsit! 


Én is jó pihenést kívánok Mindenkinek!

11,202

Válasz: Társalgás

http://kepmester.silihost.hu/images/1703/10978/00000305.jpg

Szervusztok,jó reggelt a munka ünnepén....
Egész éjjel szakadt az eső,most is esik...végig az egy két szabi alatt esett ,majd mikor megkezdődik a munka jön a szép idő...
Ma szeretném a piskótát megtölteni,még most sem tudom milyen krémet főzzek bele?
Főzni is kell,mert nekem is megindul most holnaptól a munka és nem lesz úgy időm főzöcskézni...
Ilona!
Én nem birtam volna elmondani a verset,már a második mondatnál kijött a könnyem ahogy olvastam. Nagyon nagy szeretet lehet a Ti családotokban,hogy ilyen szépen ünnepeltek.

Kivettem egy darab sertéscombot,olvadni ,azt hiszem pörköltet készitek belőle, az már rég nem volt.
Már a kávém megittam,kezdődhet a nap!

11,203

Válasz: Társalgás

Sziasztok!
Jó reggelt! Mindenkinek szép napot kívánok én is! http://margit2.hu/animaciok/szia.gif
Ilona!
Most, hogy ideültem a géphez, azzal kezdtem, hogy megint elolvastam, amit a mondandódban írtál, és a férjednek Te mondtál el... Tényleg annyira megható, nem is csoda, hogy még a gyerekeid is ennyire meghatódtak! http://margit2.hu/ujforumba/puszis.gif
Ami az éjszakai alvást illeti, hajnali 3-óráig óránként néztem az órára, de akkor már nem bírtam tovább, és bevettem egy stresszoldót... nem akarok én semmilyen + gyógyszerre rászokni, de ez most jó döntés volt, mert negyed 7-ig el tudtam aludni. Hogy ez milyen jó volt!

Ancsa!
Köszi a kávét! tongue   Én most írás közben ittam meg. http://margit2.hu/fotoalbum6/kvtiszik.gif ... Máris jobb!
Itt most nem volt eső éjjel sem. Bár épp most néztem meg az előrejelzést hozzánk, egy picit jósolnak.. de tegnap sem jött össze... nem baj, legalább a kertben tudtunk dolgozni.
Mivel tegnap jó sokat főztünk, mára van ebédünk.  Este elővettem 8 db tojásfehérjét a fagyasztóból, a hűtőben szépen felengedett reggelre, majd a reggeli után nekiállok a gyümölcskenyérnek! Finom lesz megint étcsokoládés puding kíséretében! A múltkor még kevésnek is tűnt, pedig 2 rudat sütöttem... tongue  Aztán holnapra megint  sajtos tallér van betervezve sütni...  Én még ennél tartósabb sós apró sütit nem is találtam sehol a neten sem, bár már keresgéltem. De szerintünk nincs is finomabb!  wink
Na akkor Neked is jó szorgoskodást! ... http://margit2.hu/ujforumba/eljen.gif

11,204

Válasz: Társalgás

Sziasztok.
Nagyon szép napot kívánok én is Mindenkinek.

Nekem ma már kell főzni,oldalast sütök és sóska lesz mellé és gyümölcsleves.Marad belőle holnapra is.

Ilona!
Nagyon örülök hogy a nehéz kezdés ellenére csodás napotok volt együtt a családdal.Igazán megható volt a férjed köszöntése.Nagyon sok boldog évetek legyen együtt,egészségben.

Margitka!
Néha muszáj valamit segíteni hogy tudjál pihenni mert a végén meg a kimerültség lesz a gond.HA ritkán veszel be valamit,nem fogsz hozzászokni.Én is így vagyok,sajnos más nem segített,de az sem volt jó hogy egész éjjel forgolódtam,fáradtan mentem dolgozni.
Mi is a kertbe szeretnénk szorgoskodni,bár eléggé szomorkás az idő.

Ancsa.
A hétvégére itt is rossz időt jósolnak,utána meg lehet megint jön a hirtelen meleg.

11,205

Válasz: Társalgás

Szia Lia!

Én is úgy főztem tegnap, hogy ma ne kelljen... Akkor majd, ha ebédelünk, gondolok Rátok, amikor a sóskát eszem. tongue
Ma még igyekeztünk a kertben szorgoskodni,. A nagy fiam is segített a férjemnek, 3 fát is kivágtak, van velük munka rendesen... Szerencsére elég jó időnk lett a kinti munkákhoz, a szél ugyan fúj, de eső nem volt eddig.
Én közben bejöttem és sütöttem holnapra egy kis gyümölcskenyeret a sok tojásfehérjés recepttel.  Lett 6 db szívecske és 8 db kis muffin is. Majd reggel főzök hozzá étcsokis pudingot, azzal isteni! http://margit2.hu/ujforumba/crazya.gif

http://kepmester.silihost.hu/images/279/11032/00000157.jpg

Aztán ma is lesz utazás, de csak ketten megyünk el, a fiamnak itthon van mit csinálnia...
Ti is el tudtatok odakint végezni mindent, amit beterveztetek?    http://margit2.hu/ujforumba/nemtudom.gif

11,206

Válasz: Társalgás

http://kepmester.silihost.hu/images/1703/8965/00000183.JPG

Sziasztok!
_Végre itt is elállt az eső,még a nap is kibújkált,fetámat a szél,elviszi a felhőket és felszáritja az utat.
Mostam egy adagot én is,megöltöttem a tortát,megfőztem a pörköltet és a krumplipürét,megsütöttem a maradék csirkemellet,és megebédeltem,fel is mostam mindenfele,nekem mára elég  volt...Kell virágföldet vegyünk,azt Atti lerendezi nekem,én meg nézek valami edényt holnap a tujáknak,hozott ő valamiket az anyjától,de nem is szépek és nem egyformák,meg aztán nem akarom minden évben ültetni őket,inkább egy nagyobba teszem,hogy pár évig elég legyen nekik.
Saját virágommal köszöntem be igy virágba borult..még teszek be a virágos topikba pár képet,olyan szépek most.
Vigyázzatok az úton Margitka,majd irjál!
Ezt a sütit én is megszerettem,mostanában nem gyűl a fehérje...Nem tetszik nekem ez a dolog,hogy enyire nem tudsz aludni,szerintem a sok idegesség az oka.

Lia!
Fincsi lesz az oldalas,ideje pihenj ha a héten ilyen sok beteg volt.

11,207 Utoljára Lia szerkesztette (2019-05-01 16:07:22)

Válasz: Társalgás

Na itt vagyok én is.

Margitka.
Szerencsére amit beterveztünk,sikerült elvégezni.
Kiültettem a balkonparadicsomokat,boldog vagyok mert most először vetettünk magot,nevelgettük és szépen megmaradtak.Ma kiültettem ládákba,egyenlőre még csak napközben hagyjuk kint,szokják az időt.Majd ha jobb idők lesznek éjszaka is,akkor már kint maradnak.Dávid nagyon szereti,úgy eszi mint a szőlőt,pedig vigyázni kell vele mert ha sokat eszik,kiütéses lesz szegény.
A férjem ásott,a nagy paradicsomoknak készítette a helyet elő.

Margitka.
Csuklottam is ebéd közben,finom lett a sóska is.
Én még ettem hozzá maradék kölest,régen a bölcsiben krumplit tettek mellé úgy ették a gyerekek.

Drukkolok hogy ne legyen nagy a forgalom,szerencsés hazatérést kívánok.

Ancsa.
Holnap megyek én is a virágoshoz,kell föld még egy kevés,mert ma elhasználtam ami volt.Hoz nekem futó mézvirágit,még nem ismertem eddig, kíváncsi vagyok milyen lesz.Futó muskátli mellé szeretném ültetni.
Csodálatos a virágod,nagyon szép dús lett,a színe is különleges.

11,208

Válasz: Társalgás

Lia!
Az a mézvirág ami nekem is van ott a balkonon az az apró fehér virág,jól terjed és bokrosodik,még illata van,tényleg és van lilában is...