Sziasztok!
Mindenkinek nagyon szép napot kívánok!

Margitka! Ancsa! Jobbulást kívánok Nektek! Remélem mára már jobb egy kicsit. Nem fogjátok elhinni, de nekem is megfájdult tegnap. A kocsiban nem jól mozdultam meg, alig tudtam megmozdulni, de már utána kicsi mozgással jobban lettem. Ma már nem fáj egyáltalán.
Margitka! Tegnap 10 órakor indultunk itthonról és délután fél négyre értünk haza. Még a férjem ismerőséhez is bementünk ott egy kis időt eltöltöttünk. Sikerült mindent venni amit összeírtam, szép húsokat is, fel van töltve a hűtő. Mikor hazaérkeztünk utána ebédeltünk és pakoltam el amiket vásároltunk. A húsokat fel is daraboltam készre, csak ki kell venni a hűtőből, ezzel elment egy kicsit az idő. De el is fáradtunk, gondolom ezért mi jobban aludtunk az éjszaka.
Még este felhívott Levente unokánk, hogy skype-junk el kellett ujságolni ötöst hozott versből. A farsangról vannak képek, de majd megpróbálom feltenni, mert a telefonomra küldte a fiam, mikor felöltözött. Ha nem sikerül nekem, akkor kérek segítséget. Rendőrnek öltözött, kapott teljes felszerelést golyóálló mellényt is. Nagyon jól nézett ki.
Ma a konyhaszekrényt szeretném takarítani, majd meglátom mennyire haladok. Levesünk van, mellé kolbászt sütök. Te is belehuztál a pakolásokba rendesen!
Lia! Jaj de guszták a lekváros papucsok, ez minden fajta töltelékkel finom lehet! Jó hír, ha mér kevesebben vannak betegek. Akkor csak szünőben van már az influenza!
Ancsa! Ilyen sokáig nem lesz víz? Ez elég hosszú idő! Tegnap Te is sokat dolgoztál! Hétvégére jobb időt mondanak, akkor jobb lesz a szüleidnél is takarítani. Itt reggel sütött a napocska, de már megint elbujt. Jobb a kedve az embernek ha süt, a takarítás is jobban megy.