Sziasztok!

Tegnap késő délután írtam, aztán úgy jártam, hogy az előnézetre kattintottam. Közben csengettek és én azt gondoltam, hogy elment a levél meg, sem néztem már csak kikapcsoltam a gépet. Ma láttam hogy nincs meg amit írtam! Szerintem már nagyon fáradt voltam!
Este beszéltem a fiamékkal a gyerek kezd javulgatni, már eszik is. Bablevest kért, de még a menyem nem merte ezt adni neki tegnap, gyengébb levessel kezdték és mákos tésztát csinált az hasfogó is egy kicsit. Meg sem merik mondani mennyit fogyott, szerintem elég sokat szegénykém. 24 kg volt most nem tudom mennyi lehet! 4 vagy 5 napig hányt és ment a hasa! Megtudták, hogy tüdőgyulladással van otthon egy, két gyerek, de többen hiányoznak. Beszélt a menyem a tanító nénivel, azt mondta első a gyerek, ha nem írja meg a felmérőket, nincs semmi gond, akkor is le tudja majd zárni a gyereket, mert tudja mit tud a gyerek.Meg is beszélték hogy e héten otthon marad még erősödni. Nagyon rendes a tanító néni! Így a szülők is megnyugodtak.
A fiam már jól van ő három nap alatt rendbe is jött, meg most két napot ő van otthon a gyerekkel így tud pihenni még egy kicsit.
Remélem ma még jobban van, mert ma még nem beszéltünk nem akartam folyton zavarni őket, majd este beszélünk,.
Margitka! Én ma gombalevest főztem, mellé túrós sztrapacskát, nagyon finom lett. Lazítás volt ma, annyi hogy megfőztem, meg a boltba elmentem gyalog jót tett a séta. Teganpi ruhákat most kivasaltam, elpakoltam.
Ancsa! Tegnap írtam de nem ment el, hogy mi már túl vagyunk a nehéz napokon, sajnos nem volt könnyű időszak. Itt most délutánra sütött ki a napocska, de hideg van. Kint akartam lenni egy kicsit levegőzni, de elég volt mikor mentem a boltba,.
Én is imádom a fokhagymás pirítóst, vasárnap reggel is azt reggeliztem a fiammal, de csak enyhén fokhagymázom, mert sajnos a gyomrom nem bírja.
Lia! Jó is egy kis lazítás a munkahelyen! Remélem ugy lesz, hogy hamarosan visszaszedi magára amit leadott!