27,793

Válasz: Társalgás

Sziasztok.
Nagyon szép napot kívánok én is.
Itt elég ködösen indult a reggel, de szerencsére ma nem kell dolgozni, majd délután megyek be a beírandó lapokért.
Este megint 11- után hagytam abba a munkát, reggel óta. A férjem szokta kérezni kész vagy, mondom ezzel soha nem lehet készen lenni csak abba hagyni. Az zavar a leg jobban hogy nincs becsülete az embernek, néha úgy beszélnek velünk a szülők, tisztelet a kivételnek, hogy sírhatnékom van. Segíteni akarok, még sem jó.
Azért van a hosszú várólista mert meg van szabva hogy államilag mennyi beteget láthatnak el. Magánúton persze nem számít csak tudd fizetni.  Kértünk mi is a férjemnek MR vizsgáltra időpontot októberre kaptunk volna, kérdeztem ha magán úton megyünk: akkor 2 nap múlva mehettünk  ugyan abba az intézménybe, 45 ezer forintért.

Margitka!
Drukkolok hogy minden rendben legyen a szemeddel, használjanak a vitaminok,a romlás lassuljon.
Mi is voltunk délelőtt vásárolni, most elég nehéz kitalálni mit főzzek hogy a férjem is tudjon enni, van amit leturmixolok úgy eszi. Dolgozik a mosógép reggel lecseréltem az ágyneműt, valahol majd megszárad, mert elég párás kint a levegő.

Ancsa!
Sajnos nincs aki dolgozna helyettem, nem is tudom ha valami gond lenne hogy oldaná meg az orvos. Szabadság majd februárban lesz, továbbképzésre megy a doki, mi lemegyünk Gyulára, de sajnos utána nem győzöm magam utolérni a munkával. Mivel itthonról is tudunk, dolgozni, receptet, igazolásokat küldeni, soha nincs vége.

27,794

Válasz: Társalgás

Szia Lia!

Nálunk is nagy köd lett reggelre, és elég sokáig maradt is. De már ragyogó napsütés van itt! http://margit2.hu/ujforumba/vigyor2.gif


Sajnos ezt mi is tudjuk, hogy erre megy ki a játék, hogy mindenki fizetéses vizsgálatra kényszerüljön. Ezért fizettük a TB-t?   http://margit2.hu/ujforumba/boxer.gif

Köszi, én mindent beszedek, megeszek, csak javulás legyen... Persze az injekciótól tartok, ha szükséges lesz....  sad

Most a férjednek nagyon nehéz lesz az étkezés, de muszáj lesz kitartania...

Ma jó idő van a mosásra, itt már a ruhák is száradnának, ha beindítottam volna a gépet... De  ma elment az idő a főzéssel, és nem is gondoltam a mosásra... Igaz, hogy kétszer is mostam a héten...

27,795

Válasz: Társalgás

https://i.postimg.cc/9QpwjwhW/473729245-927754779559788-6161378480604812375-n.jpg

Szervusztok!
Jó hosszú napom volt nekem is ma,örültem ,hogy hazaérek végre és nem kell főzni,ittuk a kávét Laciva és tárgyaltuk,hogy holnap mit is csinálunk,mikor csengettek,itt volt a fás bácsi,akitől szoktuk a téli tüzelőt venni..szép fát hozott de nem nekünk,ezt rendelésre,hozta,aztán meg akarta mutatni,hogy most ilyan szép fát tudna hozni,elég jó árban...nekünk még bő félig van a kamra fával,nem is terveztünk májusig fát venni,de néztünk egymásra mit csinájunk?ha most megvesszük már egész évben nem kell fájjon a fejük miatta...holnapra szép napos időt is mondanak,nem lesz nagyon meleg sem,hideg sem...hát belevágunk,igaz Laci korainak tartja még most megvenni,igazság szerint én is...de legalább túl leszünk rajta...reméljük befér valahogy a kamrába...úgyhogy holnapra jó kis munka vár ránk,reggeltől...nem tudom a karomnak mennyire fog jót tenni,de azt sem várhatom,hogy Laci egyedül kínlódjon vele...sajnos ilyen munkára sosem lehet embert találni,meg aztán nem is úgy pakolják ahogy mi..ilyenkor nincs senki aki ajánlkozna hogy segít,régen ez nem is volt kérdés,azonnal beállt valamelyik szomszéd,ismerős,barát segíteni...
Lia!
Hát ez szörnyű!Hogy lehetne már októberig várni, mikor valakinek sürgős ,és érdekes, hogy ugye meg lehet oldani, ha fizet az ember,de akkor tényleg ,    miért vonják a betegbiztosítást egy életen át?Egyébként nálunk is így van,magán úton egykettőre el lehet intézni mindent,csak legyen pénze az embernek fizetni...
Margitka!
Ne is gondolj arra hogy ijekciózni kelljen,az biztosan nagyon rettenetes,szemerősítőkkel hátha jó eredményt érsz el!
Nem tudtok Ilonáról semmit?

27,796

Válasz: Társalgás

Szia Ancsa!

Hú de finom kávét hoztál délután, és még csoki is van mellette!  Egyet leveszek magamnak, mert én is szeretem csokival inni a kávét! tongue

Ha szép fát tud vinni  a bácsi, akkor lehet, hogy jól jártok vele, és jó ideig erről is le lesz a gond... De mindenesetre nagy munka lesz... Talán az időjárás is kedvező, lesz...
Akkor jó munkát holnapra! De közben egy kis szünetet tarthatnál, hogy ne erőltessed túl a karodat!  http://margit2.hu/ujforumba/law.gif

Épp ma kaptam meg a tegnap rendelt új vitaminokat a szememre, ennek sokkal nagyobb a hatóanyaga állítólag. Na kíváncsi leszek rá, hogy segít-e majd...

Sajnos Ilonáról nem tudok egyelőre semmit sem... De biztos jelentkezik majd, ha lehetséges. Sokat gondolok Rá én is! Remélem, hogy minden rendben van, és csak gyógyulnia, erősödnie kell!

27,797

Válasz: Társalgás

A nagy fiam is volt itt, miután hazaért Pestről a munkából.  A palócleves nagyon ízlett Neki is! smile    De már hazament.

Megyünk fürödni. Én most már csak elköszönök mára. További kellemes estét, és nagyon jó pihenést! http://margit2.hu/ujforumba/wave.gif


Nyugodalmas jó éjszakát kívánok Mindenkinek!  http://margit2.hu/fotoalbum3/alvolampa.jpg

27,798

Válasz: Társalgás

https://i.postimg.cc/mkMp9YmJ/kellemes-szombat-reggelt7.jpg

Sziasztok! Mindenkinek nagyon szép napot kívánok mára is!!  https://margit2.hu/animaciok/szia.gif

Tegnap este is elkezdtük nézni a meccset... de elaludtam közben. De  a férjem se bírta végignézni... Az éjjel jól aludtunk most....
Reggel pedig 5 óra körül ébredtünk. Utána nem maradtunk már sokáig az ágyban.

Jelenleg 0 fok van odakint. Majd délutánra pedig 6-7 fokig emelkedhet a hőmérséklet. A szél most sem fúj.. Csapadékra nem kell számítani ma sem.

A folyadék fogyasztására figyeljetek oda ma is, ez nagyon fontos mindig!!! Ezt a figyelmeztetést nem hagyom ki ma sem! https://margit2.hu/ujforumba/pias.gif https://margit2.hu/ujforumba/pias.gif https://margit2.hu/ujforumba/pias.gif

Ma nem kell főzni levest, mert maradt palócleves, és valamennyi smarni is... de még akarok valamit sütni...

A mai reggeli frissítő kávénkat is megittuk már a férjemmel együtt. https://margit2.hu/fotoalbum6/kvtiszik.gif https://margit2.hu/fotoalbum6/kvtiszik.gif

Most is hozom ide későbbre természetesen, mint mindig:


https://i.postimg.cc/L8h7zVDc/1kv2szivvel.jpg https://i.postimg.cc/L8h7zVDc/1kv2szivvel.jpg https://i.postimg.cc/L8h7zVDc/1kv2szivvel.jpg https://i.postimg.cc/L8h7zVDc/1kv2szivvel.jpg

27,799

Válasz: Társalgás

Kukucs... https://margit2.hu/animaciok/kukucs.gif

Ma a reggeli után gyorsan átmentem a boltba, kellett élesztő és pár apróság még... Aztán siettem is haza, mert fánkot akartam délre sütni... Berakodtam a a hozzávalókat a kenyérsütő gépembe, azzal 2-szer megdagasztattam, és hagytam kelni a kiszaggatott tésztákat:

https://i.postimg.cc/jd4tcQ76/fank-kel-20250201.jpg

Összesen 25 darab fánk lett a megkelt tésztából...


https://i.postimg.cc/DfqTfdBV/fank-sulve-20250201.jpg

Hoztam kóstolót. Mi szilvalekvárral és sárgabaracklekvárral ettük. tongue

27,800

Válasz: Társalgás

https://i.postimg.cc/7Pdmk2Nv/474839888-962651459164647-1644123461812500244-n.jpg

Szervusztok,befutottam végre!

Hú ,nem semmi napon vagyunk túl,nagyon korán keltem ma is hogy hamarabb menjek a munkába,és hamar szabaduljak.Mire jöttem Laci már alaposan bedolgozta magát a farakásba,szinte a fele benn is volt az udvaron,nem raktuk a kamrába,mert száradnia kell még.Én is beleálltam,bő 3 óra alatt behordtuk az udvarra,Laci szépen a kerítés mellett felrakta,precízen.A macskák,mondanom sem kell imádják ,hogy mászkálhatnak rajta és jó fa illat van.Letakatuk gondosan,hogy ne ázzon,ha esne az eső,de járja a levegő,majd apránként tavaszig bekerül a kamrába.
Annyira siettem haza,hogy kenyeret elfeljtettem venni,így gyorsan bekavartam egy focacciát,az ki is sült,ebédeltük is,én ma már egyebet biztos,hogy nem csinálok!
Ásítozom,mert szinte hajnali 4 óta ébren vagyok,az izgalom miatt f elébredtem,aztán nem is tudtam visszaaludni,gondolkodtam hova rakjuk és miként,hogy el is férjünk a fától,meg  persze tartottam tőle, hogy a karom sem fogja bírni,a jobb könyököm épp hogy javulásnak indult.
De nagy öröm végignézni a szép rakáson!
https://i.postimg.cc/8zctLm40/474873899-10231197497698173-4388369497022579291-n.jpg
Megnyugtató,mert a fa beszerzése már nem olyan könnyű és valahogy mindig izgulok,hogy elég jó fát sikerül venni?Meglesz -e a mennyiség ?A fuvarosok ugyanis igencsak szeretnek sumákolni...De most nagyon megnyugtató érzés,hogy már az udvaron van.Nagy szerencsénk volt az időjárással is,jól időzítettünk,mert ma egész nap sütött a nap,nem volt hideg,pont jó volt a fahordáshoz.
Holnap fogok főzni,még ugyan nem tudom mit,mára még volt tojásleves és pár töltelék káposzta,de holnapra már semmi..nagyon kacérkodom a gondolattal,hogy kolbászt sütök,abból,amit mi töltöttünk és símán krumplival és savanyú káposztával lesz,a levest még nem tudom...egy kevés torta is van még!
Margitka!
Csodás ,puffos fánkokat sütöttél!

27,801

Válasz: Társalgás

Sziasztok!

Csütörtökön fél nyolckor elsőnek már vittek a műtőbe. Fél tizenegykor voltam kint. Két napot nem ettem, már minden bajom volt. A helyemre penteken reggel kerültem. Minden rendben  van.

Ölelés Mindenkinek!

27,802

Válasz: Társalgás

Szia Ancsa!

Csodás rózsacsokrokkal jöttél délután! Köszi, nagyon tetszik! http://margit2.hu/ujforumba/law.gif

Akkor jól szurkoltam, Veletek volt az időjárás is! Igazán mutatós ez a hosszú farakás! Nagyon ügyesek voltatok! ... Jó, hogy letakartátok a tetejét, mert eshet az eső és a hó is, így felülről nem szivárog le a csapadék.. Aztán oldalról pedig a szél átfújja rendesen.   http://margit2.hu/ujforumba/papakacsint.gif

A sült kolbász is finom lesz majd holnap a krumplival! Majd a levest is kitalálod holnapig...
Mi is csak a tévét nézzük már, meccsek van éppen... Most már csak pihenjetek Ti is, igazán megérdemelitek! smile

27,803

Válasz: Társalgás

Szia Ilona!

Nagyon örülök, hogy tudtál jelentkezni. Lia és Ancsa is nagyon drukkolt Neked! De jó, hogy minden rendben, csak vigyázz Magadra! Remélem, hogy hamar felerősödsz, és rendbe jössz!  http://margit2.hu/ujforumba/law.gif

27,804

Válasz: Társalgás

Szia Ilona!
De jó hogy írtál!Lábadozzál ügyesen,jó egészséget,gyors felépülést!