12,985

Válasz: Társalgás

Sziasztok!

https://img3.stockfresh.com/files/a/artush/m/40/2173117_stock-photo-halloween-pumpkin-lantern.jpg


Margitka! Most már én is csak pihenni szeretnék, ma is eléggé zsúfolt volt a napunk. Reggel mikor elindultunk zuhogott az eső egészen délutánig.  Egy órára értünk haza, már nagyon éhesek voltunk. Volt maradékunk az volt az ebédünk. Holnap már főzni kell mindkettőt.
Nagyon örültem, mert az dok.nő volt aki egy évvel ezelőtt, kedves, jól odafigyel a vizsgálatokra, sokat kérdez. Nincs semmi probléma. Azt nem is mondtam már most a második alkalommal egy másik kórházba járok mammográfiára. Ahová tartozunk fel sem vették a telefont, egész héten hívtam őket. Négyen ülnek egy helyiségbe, ha személyesen is mész akkor is majdnem egy évre adnak. Itt meg azonnal felvették és már a másik hónapban volt időpontom. Mondtam is a férjemnek ezentúl mindig ide fogunk jönni. Ez a város másik végén van. Nem probléma ha nem is oda tartozol, nem is kérdezik.

Végre sikerült a gyereknek is venni! Aranyos tipegőket vettünk, meg egy szép takarót. Remélem jók lesznek a méretek.

Délután beültettük a gyümölcsfákat, amit tegnap vettünk. Őszibarack nektarint és büszkét, jó nagy szeműt. Csak ennyinek volt hely az udvaron, a büszke bekerült a kiskertbe.  A törzse egyenes és fentről csüng le a koronája, biztosan ismered. Most nem jut eszembe milyen fajta, eltettük a cimkét amire rá van írva hogy tudjuk.

Holnap megint van programunk délelőtt 11 órára a dokihoz. Az influenza injekciót holnap kapjuk meg.  Ez már a negyedik alkalom lesz, hogy beadatjuk magunknak.


Ancsa!  Örülök, hogy ha lassan is de jó irányba haladnak a dolgaid! Az nagyon jó, ha anyukád szereti a keresztrejtvényt, addig is nem másra gondol, az agynak pedig jót tesz.  Nagyon kedvesek a barátnők, ha így megleptek a szülinapodon! Látod ezek az igazi barátok! Finom lehetett a torta, látni is rajta! Tetszik a díszítése is!


Lia! Remélem nem betegedtél le és jobban vagy!

12,986

Válasz: Társalgás

Szia Ilona!

De édes képet találtál megint nekünk! Aranyos nagyon!  smile

Örülök, hogy sikeresen túl vagy a mai vizsgálaton, és az is jó, ha ismerős doktornőhöz kerültél. Érdemes volt a kórház váltás szerintem is.    https://margit2.hu/ujforumba/law.gif

Na és még a kertben ültetni is tudtatok, pont ilyenkor érdemes!  A büszke az az egres,ugye? .... Már abból is  van kis fa formájú?  Nekünk ribizliből vannak kis fák...

Akkor sok bátorságot a szurikhoz!... Mi eddig nem adattuk még be egy éven sem... De anyukámnak már évek óta beadja a háziorvosa... Nem is tudom, hogy Ő már megkapta-e az idén?... Majd reggel rákérdezek, ha beszélgetünk telefonon...
Na akkor a vásárlás is megtörtént, és sikerrel is. Ez is jó hír.   https://margit2.hu/ujforumba/wink.gif

Nálunk pedig csak délutántól, de esik az eső újra...

Ma még Lia nem jelentkezett... attól tartok, hogy a munkavégzés mellett nem is nagyon tud gyógyulni...

12,987

Válasz: Társalgás

Most már elköszönni jöttem...  További kellemes estét, és nagyon jó pihenést! http://margit2.hu/ujforumba/wave.gif

Nyugodalmas jó éjszakát kívánok Mindenkinek!  http://margit2.hu/fotoalbum3/alvolampa.jpg

12,988

Válasz: Társalgás

https://scontent.fomr1-1.fna.fbcdn.net/v/t1.0-9/74784752_10217259280091444_1494271430685097984_n.jpg?_nc_cat=101&_nc_eui2=AeGGNUAuKsUDAsBh8V14fWBWY6a0WsQYfK8G_iJmId9WyypHHjXZwYKHyieJwweX_oZy0mq2MisFi4XQzcksJuQLEop0sIHuJknXS-imSiBkZg&_nc_oc=AQnz9Arjeg4Dwgs0e_nNA4uZ-pRYE0QPzAPX8THEpVTuxZw-BaUSCtm5K_Ct77X-3po6Fb2HOI62HCS_DBaQvjPf&_nc_ht=scontent.fomr1-1.fna&oh=9a6a0d387c326c2a650e76fb7ad5bc67&oe=5E5A0BCE

Jó reggelt szervusztok!

A napom tegnap teljesen másképp alakult mint terveztem...délelőtt még felhivtam anyut,erre gyorsan lerázott,hogy javitják a tetőt,nem tud velem beszélni,ki kell mennie,mert épp vizet visz a fiúknak...És elszaladt...úgyhogy láttam elfoglalt,hát gondoltam akkor a napot kihasználom magamnak...lehúztam az ágyruhát,meg is telt a gép,mostam egy adagot..Utána,mivel csak a tegnapi napom volt szabad a héten,mától munka minden nap...felhivtam a barátnőmet,nem e ér ár,menjünk már nézni valahol egy asztalt székekkel,egy hónapja nem ültem le evés közben..ráért hát elcsámborogtunk,a boltokba...ahol a konyhabútort vettem volt megfelelő...de persze megint várni kellett volna rá..egészen januárig..na ez már nekem sok volt...végül véletlenül útunkba esett egy bútorbolt,bementünk és ott volt ŐŐŐ!A pont nekem megfelelő asztal...Szinben formában,méretben megfelelő a bútorhoz...csak a székek nem voltak nekem jók..illetve jók lettek volna csak műbőr bevonattal voltak,az pedig a macskáimnak két nap ,hogy kibelezzék...körülnéztem és találtam végül megfelelő székeket is a boltban...estére ki is szállitották,úgyhogy a konyha is végre teljes...annyira jó érzés volt leülni..nekem a másik lakásban sem volt konyhaasztalom mert hosszú keskeny volt a konyha és egy felnyithatós asztalunk volt a szobában...de ritkán használtuk már,inkább a konyhapultnál ettünk...Hát most nagyon boldog vagyok az asztalkámmal...már nem is hiányzik semmi,teljes a berendezés,nem kell tovább semmire gyűjtögetnem...
Ma pedig megyek munkába,utána anyuhoz,a tegnapi dolgokat amiket ott beterveztem ma megcsinálom...
És az asztalom mellett kávéztam...ez olyan jó...egyelőre a konyhában van,még a balkont át kell rendezni ha oda kitenném az asztalt...de egyelőre szuperül mutat és el is férek mellette jól,teszek fotót a topikomba!

Remélem Lia nincs rosszabbul hogy nem jelentkezett...

12,989

Válasz: Társalgás

Sziasztok!
Jó reggelt! Mindenkinek szép napot kívánok én is! https://margit2.hu/animaciok/szia.gif
Ancsa!
Látom, hogy ma is teával jöttél. A reggelek már hidegek, jól is esik inni. De azért mi ma is kávéval indítunk... aztán persze a reggeli mellé kell a tea is!  tongue
A férjem már megfőzte, és mi meg is ittuk. https://margit2.hu/fotoalbum6/kvtiszik.gif https://margit2.hu/fotoalbum6/kvtiszik.gif  Ma előbb én is a konyhába mentem, mert este vízbe tettem egy zacskó lencsét, hogy puhuljon. Abból lesz mára főzelék... Már fő is, lassan lehet is készíteni a rántást. Leves maradt tegnapról és valamennyi darás tészta is. De a főzelék mellé még sütök fasírtot is,már elővettem hozzá a darált húst. Aztán lehet válogatni délben. 

Tehát sikerült berendezni a konyhádat? .. Na akkor máris megyek kukkolni a konyhádba, láttam írtál oda is, de először én mindig idekattintok... smile

Akkor jó munkát Neked is, és anyukádnál is sok erőt a további segítésekhez!  https://margit2.hu/ujforumba/law.gif

Lia miatt én is aggódom... még csak csütörtök van,  nehéz hete lesz.. Remélem, hogy nem lázasodik be legalább...

12,990

Válasz: Társalgás

Kukucs... https://margit2.hu/animaciok/kukucs.gif

Anyukámmal már beszélgettem telefonon, aztán megreggeliztünk. A lencsefőzelék is elkészült. Már összekevertem a fasírnak valót, most hagyom állni, legalább jól összeérik a fűszerrel együtt, és ebédre kisütöm majd. wink

Még egy kis takarítás is belefér az időbe a délelőttre... Kisütött a nap, lehet, hogy a mosógépet is bepakolom még...

12,991

Válasz: Társalgás

Ma is csendes volt a fórum...

https://margit2.hu/ujforumba/wow1.gif ... Na meglátszik, ha sietünk, akkor bizony hibázunk... 
Ma megint sok volt a telefoncsörgés...  és az elintézni valónk is... Ebéd után írtam egy pár sort... aztán indultunk a Tesco-ba, mert tegnap nem vettem meg mindent, amit akartam az Auchanban, meg különben is mindig meg van a lista, hogy mit hol veszek... Ma ez volt soron... Aztán  tudtam, hogy nem érek rá netezni egy ideig, ezért le is kapcsoltam a gépet, de nincs itt amit írtam... tehát nem a küldésre kattintottam,  csak az előnézetre, és már zártam is a gépet...

Ma a szép idő ellenére nem voltam a kertben, mert délelőtt még vendégeink is voltak... De ha igaz, akkor holnap még jobb idő lesz, és esőt sem jeleznek ide... de majd meglátjuk... Most viszont már kezd sötétedni...

12,992

Válasz: Társalgás

https://scontent.fomr1-1.fna.fbcdn.net/v/t1.0-9/75534875_1103738149989563_2216324294353354752_n.jpg?_nc_cat=108&_nc_oc=AQniKffWws8cAbop4sfK3ICb-xUZGv8TZIPqMFGtWR-DwUvMO-nVF5T0PbTSPLAHCdup6s3UXCqEvI35hZcq5H0W&_nc_ht=scontent.fomr1-1.fna&oh=88ef00051526864761823b88c95aa1ad&oe=5E518078

szervusztok,megjöttem én is!

Munka után mentem egyenesen anyuhoz,hát tátva maradt a szám milyen szépen megcsinálták a tetőt...Még a sok száraz vadszőlőt is letakaritották amit én elvágtam a tövénél és leszáradt nem tudtam lehúzgálni onnan!Nagyon rendes munkát végeztek a fiúk!
Hazaérve ebédeltem,volt még maradék húslevesem és van még egy kis tökfőzelék azt is szeretném még ma megenni,hogy mosogassam el a lábast,holnap pedig fincsi füstölt hússal krumplileves lesz..
Hordtam be fát anyunak,vettem neki kávét mert láttam hogy már nem igen van neki...ő veszeget szőlőt,meg banánt,elvittem cukiba vettünk linzert neki azt szereti..
Ma korán fekszem ,megint nagyon hamar felébredtem reggel és álmos is vagyok már ilyenkor...holnap pedig megint munka..
Liáért aggódom!

12,993

Válasz: Társalgás

Szia Ancsa itt is!

Ó de nagyon jól néz ki ez a sok szép alma  a dekoráción! Igazán ötletes!   https://margit2.hu/ujforumba/taps.gif

Milyen jó hírekkel jöttél! Neked is jó lehetett látni, hogy ilyen rendes munkát végeztek anyukádnál! Gondolom, hogy anyukád is meg volt elégedve velük, ugye! wink

Váljon egészségedre a sok finomság!   https://margit2.hu/ujforumba/law.gif

Pihenjél csak le időben!  smile  https://margit2.hu/fotoalbum2/szepalmokatt.gif


Liára én is sokat gondolok, épp az előbb emlegettem a férjemnek, hogy ma sem jelentkezett, szerintem semmit sem javult... de remélem, hogy nem is rosszabbodott sokat az állapota....

12,994

Válasz: Társalgás

Majdnem minden reggel, amikor kinyitom a számítógépemet, új képpel nyit a windows. Ma ez volt. Lementettem, mert nagyon tetszik:

https://margit2.hu/windows-kepek/lovak-vizben.jpg

12,995

Válasz: Társalgás

Most már elköszönni jöttem...  További kellemes estét, és nagyon jó pihenést! http://margit2.hu/ujforumba/wave.gif

Nyugodalmas jó éjszakát kívánok Mindenkinek!  http://margit2.hu/fotoalbum3/alvolampa.jpg

12,996 Utoljára Lia szerkesztette (2019-11-14 21:51:42)

Válasz: Társalgás

Sziasztok kislányok.
Na végre itt vagyok én is,nem voltak jó napjaim,de talán ma már jobban vagyok.A hét elején az ájulás kerülgetett mikor fent voltam,a torkom nagyon fájt,végül antibiotikum lett a vége.Kedden munka után egész délután aludtam,sajnos nem nem használ hogy nem tudok itthon maradni.Még szerencse hogy bent nem voltak sokan,ma sem.Holnap szabok vagyunk,temetésre megyünk délben,előtte-utána tudok pihenni.
Köszönöm hogy aggodtatok,és drukkoltatok nekem.
Visszaolvastam,örülök hogy Ancsánál is szépen lassan rendeződnek a napok.A férjem is nagyon szereti a keresztrejvényeket,örülök hogy addig sem a tv-t nézi.

El is köszönök,pihenjetek jól.
Puszi Mindenkinek.