Sziasztok!

Margitka!
Hihetetlen, hogy mennyi sok munka akad! Tegnap itt egész nap esett az eső. Két nap tortáztam, ma reggel vitték rel.Majd hozok képeket. Az előbb itt jártam a konyháémban, de telefonunk volt, megint nem tudtam jönni.
Nagyon megörültek a tortána, először csak nézték nem tudtak szólni. Már arra gondoltam, hogy valami probléma van! Nagyon örülök, hogy tetszett, a krém is ízlet nagyon. Megkóstolták, hagytam eegy kicsit tudjanak kóstolni.
Most megint sül a kalácsom, ugyanis a férjem megkért megiont nem sütök túrós lepényt? Hát persze, hogy sütök minden volt hozzá, sőt lesz egy diós és kakaós bejgli is! Éppen mpost sül az első tepsi.
Na hát így vagyunk van program rendesen.
Délelőtt már takarítani kellett,port is töröltem végre ez is kész!
Olvasom, hogy a fiadék hazafelé tartanak, mikor érkeznek? Most jönnek hozzátok majd?
Lia!
Örülök, hogy el tudtatok menni egy kicsit megint kikapcsolódni! Olvasom, hogy minden nagyon jó, kell is egy kis pihenés!
Szomorú hírrel jöttél, részvétem a haláleset miatt!
Ancsa!
A párod anyukájának nagyon boldog névnapot kívánok! Szép virágot kapott!
De jól is tette a főnököd, hogy taxit is hívhattál! Ezt a szokását tartsa meg mindig!













