Margitka! Akkor szerinted jó így ahogy van, ennek örülök és köszi! Nagyon finom és laktató!
3,230 2018-01-10 20:24:08
Válasz: Társalgás (31,609 válasz, Margit2 forum fórumban)
Sziasztok!
Margitka! Kicsit elcsavarogtunk délután. Vendégségbe mentünk itt helyben voltunk. A szemben lévő szomszédasszonyom elköltözött már egy éve. Azóta csak most tudtunk elmenni hozzá,mert mindig közbe jött valami. Nagyon megörült végre hogy eljutottunk hozzá. Családi házban lakott, már régen meghalt a férje ezért lecserélte bérházra. Jól tette mert egészen jó és hangulatosan berendezte. Megigérte hogy eljön majd hozzánk, de még nehéz neki, mert azért sajnálja a házát.
A gyakorlóba azért tettem a képet, ha esetleg megint nem lehert majd látni, akkor ott legyen hiányos az írás. De örülök, hogy látni mert ezt a képet hoztam, amit nem láttatok, csakjóval nagyobb volt a kép és még szebben mutatott. Így örülök, hogy azért csak sikerült akkor megmutatni. Ugye milyen szép amit ma is hoztam, egyszerűen csodálatos.
A betervezett munkával délelőtt készen lettem, holnap kezdem a palacsinta sütését, mert hortobágyit kérnek és ezt péntekre készítem. Még reggel elszaladok darált húst venni mert az nincs itthon.
A káposztát én sem tudom egyforma ízre készíteni, ahányszor főzöm, mindig más, sőt ha sietek akkor még finomabb!
Lia! Köszi, nagyon tetszett a torta mindenkinek és finom volt már jelezték. Nagy meglepetés volt mert az ünnepelt semmiről sem tudott, váratlanul érte. Ő vasárnapra tervezte összehívni a családot egy ebédre, de ezt a gyerekek kedden megoldották neki étteremben ünnepeltek. Egészségügyben dolgoznak.
Eljön az is hamar és együtt lesztek Ti is. Mindenki el tud jönni így még jobb lesz majd! Reméljük akkor már az idő is jobb lesz.
Ancsa! Gondoltam én is Rád, valyon mit találtál ma a turiban?
3,231 2018-01-10 19:59:01
Válasz: Vendégségben Ilonánál (1,052 válasz, Margit2 forum fórumban)
Borsos hús toros káposztával
Hozzávalók:1 kg sertéscomb, de lehet oldalas is, kb. 25 dkg zsír,só, bors hagyma, 1 kg savanyú káposzta
A húst felkockázom, a zsírt felolvasztom majd beleteszem az apróra vágott hagymát és dinsztelem. Ha készen van belerakom a húst, sózom, a húst kicsit fehéredésig sütöm. Majd jól megszórom őrölt borssal felöntöm vízzel és félig megfőzöm a húst. Ezután beleteszem a savanyú káposztát, öntök még hozzá egy kis vizet és ha nem elég borsos akkor még pótolom. Addig főzőm még a káposzta is puhára nem fő, és már készen is van. Krumplit főzök mellé azzal tálalom.
3,232 2018-01-10 19:48:36
Válasz: Vendégségben Ilonánál (1,052 válasz, Margit2 forum fórumban)
Margitka! Köszi a recept rendezését! Hozom a borsos hús toros káposztával receptet is. Én ezt a nevet adtam neki mert magam kreáltam. Vagy lehet borsos hús torosan? Nem tudom melyik jobb? Rád bízom.
3,233 2018-01-10 11:09:02
Válasz: Társalgás (31,609 válasz, Margit2 forum fórumban)
Sziasztok!
Mindenkinek szép napot kívánok!

Margitka! Nekem ma porszívózni kell. Tegnap vettem hurkát legyen itthon ha jönnek a gyerekek. Ma sütök belőle az lesz az ebédünk. Úgy állítom össze a menűt, hogy azért tudjak velük is lenni egy kicsit. Megpróbálok megint előre dolgozni. Vasárnap húsleves, mint mindig, mellé stefánia szelet lesz szereti mindenki. Vagy pénteken, vagy szombaton lesz a hurka, meg fánk.Péntekre még nem tudom lehet hogy bableves lesz.
Nálad is finom ebéd lesz, a töltött káposztából lesz bőven.
Ancsa! Köszi a kávét, jó a szöveg mellé! Már töltöm is fel neked, most isszuk másodikat.
3,234 2018-01-10 10:47:30
Válasz: Gyakorló topik (94 válasz, Margit2 forum fórumban)
Margitka!
Kíváncsi vagyok hogy most látni-e a képet!
![]()
3,235 2018-01-09 20:18:48
Válasz: Társalgás (31,609 válasz, Margit2 forum fórumban)
Margitka!
Elmentettem a képet mert nekem nagyon megtetszett. Én itt látom, majd megpróbálom feltenni remélem sikerülni fog.
3,237 2018-01-09 20:14:43
Válasz: Vendégségben Ilonánál (1,052 válasz, Margit2 forum fórumban)
Tejszínes vajkrémes Párizsi krémmel töltött szülinapi torta
2 x 5 tojásos piskótalap
Tejszínes vajkrém hozzávalói: 3 dl tejszín, 25 dkg porcukor, 25 dkg natúr vajkrém
Párizsi krém hozzávalói: 280 ml tejszín, 32 dkg porcukor, 16 dkg Holland kakaó, 50 dkg Ráma
Párizsi krém készítése: a tejszínt és a cukrot felfőzzük, ha felfőtt még öt percig főzzük még besűrősödik. Majd beleszitáljuk a kakaót és sűrűre főzzük. Ekkor kerül bele a 40 dkg ráma, keverjük hogy olvadjon el benne, kihűtjük és még belekeverhjük a 10 dkg rámát. Ezzel megtöltjük a piskótánkat.
Tejszínes vajkrém készítése. A vajkrémet kikavarjuk a porcukorral. A tejszínt felverjük, majd a két krémet összekeverjük. Ezzel vonjuk be a tortát kívülről. Csoki rózsákkal díszítve.
3,238 2018-01-09 17:55:43
Válasz: Társalgás (31,609 válasz, Margit2 forum fórumban)
Sziasztok!
Margitka! Még tegnap ajkartam jönni, de úgy elhúzódott minden hogy csak későn 9 órakor fejeztem be a munkát.
A torta készen lett még tegnap akartam azt is hozni, de már nem volt kedvem a gép mellé ülni. Ma délelőtt bementünk Miskolcra délután 2 órára értünk haza. Utána ebédeltünk, alig hogy befejkeztük vendég jött, az alig hogy elment jöttek a tortáért. Na most van egy kis szusszanás. Jönnek a gyerekek és be kellett vásárolni, mert az ünnepek előtt voltunk és már azóta fogyóban vannak a dolgaim.
A tortának nagyon örültek gondolom nagy meglepi lesz aki majd kapja.
Egyik képet hozok róla, de van másik is, majd ennek is leírom a receptjét., jaj nagyon finom lett.
Egy 40 perc alatt itt volt kerékpárral a barátnőm. Nagyon szép ez a kép amit betettem, sajnálom hogy nem sikerült megnézni.
Lia! Itt van már hamar az időpont, majd csak túl lesz rajta a férjed. Jó hogy még aznap haza is engedik.
3,239 2018-01-08 11:32:13
Válasz: Társalgás (31,609 válasz, Margit2 forum fórumban)
Sziasztok!
Mindenkinek szép napot kívánok én is!

Margitka! Ma nekem sem kell főzni, de bekukkantottam, már hozzákezdtem sütni.. Egy piskóta már a sütőben van, holnapra kell a torta.
Tegnap délután meglátogatott a barátnőm, már régen volt nálunk. Kerékpárral jött annyira jó idő volt, 25 km-re lakik tőlünk. Jól elbeszéltük az időt négy órakorment el. Mi meg öt órára hivatalosak voltunk a nászékhoz. VoLt kapkodás de csak egy kicsit késtünk. Ott is hamar elröpült az idő, csak maradjunk még, ne siessünk, nem akartak engedni, meg gyerekek nem voltak jobban lehetett így beszélgetni, 9 órára értünk haza.
Ti jót filmeztetek, mi is azt terveztük délutánra , de így nem lett belőle semmi.
A receptet leírom, majd készítek fotót is és azzal beteszem, mi nagyon szeretjük.
Most jut eszembe, a krémes annyira kapós volt, hogy a barátnőm is evett belőle, meg vittem a nászéknak is, el is fogyott. Ma délután ha lesz időm a torta mellett megigértem a férjemnek ismétlés lesz.
Lia! Jaj de nagyon finom fánkot készítettél, annyira guszta gondolom már el is fogyott. Akkor jól jártál, neked is lett egy kis toros. Mi nagyon szeretjük.
Ancsa! Neked is jó munkát mára. Itt megiont ronda az idő.
3,240 2018-01-07 13:24:01
Válasz: Mi újság Ancsánál? (3,789 válasz, Margit2 forum fórumban)
Ancsa!
Itt is kívánok boldog névnapot a párodnak!
Mennyi sok finomságot készítettél! Nagyon guszta a torta igazán az ünnepnek megfelelően díszítetted ki! Szívesen megkóstolnám, látni hogy nagyon finom lesz.
A kutyus szépen fejlődik és ápoltnak tűnik, gondolom jó helyre került.