Sziasztok!

Margitka! Nagyon szépen haladsz a takarítással. Ancsa is hozzákezdett kedvet kaptam és nekifogtam én is. Tegnap a két nagyszobát megcsináltam, ma kimostam a plédeket már a helyükön vannak. Annyira jó illat van felfrissült minden, ma meg folytattam már csak az étkező van hátra és a fürdő, wc.
Közben orvosnál is voltunk, a férjemnek felment a vérnyomása, meg a cukor magas lett 11. Nem tudjuk mitől, hiszen nem is sütök már így könnyebb az édességet kerülni.
Elkerültük egymást a szómszédasszonnyal, mert mentünk az orvoshoz. A kutyát elaltatták tegnap előtt, mert azt mondta az állatorvos, hogy az egyik gyógyszert a fenekébe kell bedugni és a tobbit beadni valamibe. Szerintem nem vállalta ezt, mert a kutya túlélte nem döglött meg. A másik verzió, azt találták ki hogy valaki ccsokival megmérgezte. De hogy ez hogy jött elő, nem tudom, mert több mindenről beszéltünk, és elfelejtettük megkérdezni. Kérdeztük felboncolták-e hát nem, mondtam is hogy akkor tudtuk volna meg csak igazán hogy valaki megmérgezte, vagy sem. De vért is vehettek volna tőle, és abból is meg lehetett volna állapiítani,. Nagyon gyanús ez az egész., mert maga mondta a férjemnek hogy nyugtatót is adott neki, lehet hogy pont ő volt az aki ezt előidézte! Igaz mondta hogy minket nem gyanúsitottak meg, eszükbe sincs!
De ha csokit adott neki valaki, akkor az lehetett a mami is, hiszen ő mondta hogy előtte való nap kiszökött a szobából és még el is esett. De az is kiderült, hogy nem csak mindek zavart a kutya, csak mi szóltunk neki, a többiek sunyítottak. A férjemnek már nagyon elege van a kutyából, ha ez is fog csaholni, és nem hagy békén, megint fog szólni. Különösen, ha a gyerekek itt lesznek és nem hagyják aludni őket. Nem kutyatelepen lakunk!! És minden második házban kutya van, de egyikkel sincs semmi probléma, csak ezekkel!
Ja és megkérdeztem Lívia párját, ő az állatorvos, egy tábla csokitól még nem lesz vészes a helyzet, sokkal több kell neki. Ő is azt mondta így látatlanul, hogy a sok stresz most jött ki rajta, ami előidőzte az epilepsziát! Csak a másik is ne hogy így járjon!
Lia! A jegyzőhöz kell ilyen esetekben menni. De mi mindig ilyenek voltunk, hogy ha kellett mindig mi tűrtünk, nem akartunk soha gondot, problémát, mégha nekünk is volt igazunk, odább álltunk mindig. De ami sok az sok! Az ember idegzetét már nagyon felőrölte. Ha valaki szereti az állatot, gondoskodjon megfelelően róla, vagy ne tartson!
Ancsa! Jó ötlet a fülbedugás, de soha nem szerettem, mikor fájt a fülem akkor sem dugtam be. Na meg azért bocsánat, a saját házamban dugjam be a fülemet, mert a szomszédban kutyatelep van, és egyedül hagyják őket!!!! Ez már több a soknál! Vigye a kutyáit oda ahová akarja!!