2,209

(31,710 válasz, Margit2 forum fórumban)

Sziasztok.

Mostanra elromlott az idő, esett az eső, még dörgött is az ég. Délelőtt még sütött a napocska, de nem volt az a nagy meleg.

Margitka.
Finom kávét kaptunk ma is, mi egy kicsit később keltünk reggel, nem volt semmi sürgető dolgunk.
Megsütöttem a pogácsát, majdnem elfelejtettem fotózni, egy kevés maradt nekünk ,majd azt lefotózom és hozom a receptet is.

2,210

(31,710 válasz, Margit2 forum fórumban)

Sziasztok.
Na, én most végeztem a munkával, elég volt.
Reggel odakészítettük az idei első bográcsost   csülök pörkölt készült. A férjem felügyelte én bent takarítottam, leszedtem a függönyöket, ablakot pucoltam. Már vissza is tettem a függönyöket, jó illat van a lakásban. Ágyneműt is cseréltem, meg is száradtak, be is vasaltam. Gyúrtam be egy adag pogácsát, hűtőben pihen, majd holnap szaggatom ki. Új recept, remélem sikerül.
Holnap nem kell főzzek  szeretnék egy kicsivel lazább napot.

Margitka.
Finom kávét hoztál reggel, ma hármat ittunk, kellett a frissítő.
Itt is egész nap erős szél fújt  az idén talán nem is volt olyan hogy nem fújt volna. Sajnos sok levelet  termést le is fúj.

2,211

(31,710 válasz, Margit2 forum fórumban)

Margitka.
Lefestettem egy műanyag hordót, amiben az eső vizet gyűjtjük, szép zöld lett.
Már mi is csak pihenünk, holnap takarítani szeretnék.

2,212

(958 válasz, Margit2 forum fórumban)

Margitka.
Az áfonyát a fiaméktól kaptam, cserépben van, mert savanyú föld kell neki.
A kivi is szép, állítólag olyan mint a szőlő, kordon kell neki. Még nem tudom mikor fog teremni, 2 tő termő van és kell mellé porzó.
Az uborkát a menyem hozta a palántát, mini futó uborka. Holnap levesszük, megkóstoljuk.

2,213

(958 válasz, Margit2 forum fórumban)

Hozok képet én is a kertünkről, nagyon sok paradicsom palántát kaptunk, van paprika is bőven.

https://i.postimg.cc/YGhVWc3t/20210528-115932.jpg

https://i.postimg.cc/R6kPJWhT/20210528-115948.jpg

Kivi is szépen megindult.
https://i.postimg.cc/qh3wrpw6/20210528-120107.jpg

Áfonya:
https://i.postimg.cc/CnwcsWCZ/20210528-120134.jpg

Az uborka már terem:
https://i.postimg.cc/N9cDQWzN/20210528-115919.jpg

https://i.postimg.cc/XZcFkXs8/20210528-120217.jpg

https://i.postimg.cc/ctKr2JBP/20210528-120236.jpg

Golgota virág is kezd virágozni:
https://i.postimg.cc/cKs6ZhcR/20210528-120308.jpg

2,214

(31,710 válasz, Margit2 forum fórumban)

Sziasztok.
Nekünk is eljött a pihenés ideje, reggel óta csak kávét inni ültünk le. Majdnem 3 óra volt mikor ebédeltünk, de sikerült a kertben elintézni amit szerettünk volna.
Tegnap későn értem haza, sok munka volt bent is.

Margitka.
Szomorú napon vagytok túl, örülök hogy szerencsésen megjártátok az utat. A szél itt is fúj egész nap, de azért jó idő volt.

Ilona.
Örülök hogy mindent rendben találtak, maradjon így továbbra is.
Nekünk nem tudom mikor lesz fel állítva a medence, Szabolcsékkal kell össze hangolni egy hétvégét, a férjem most nem bírná.
Legyen nagyon szép a hétvégétek a családdal.

2,215

(31,710 válasz, Margit2 forum fórumban)

Sziasztok.
Mi most értünk haza, reggel a férjemmel a rheumára volt időpontunk , utána röntgen, még vannak további vizsgálatok, miért a fáj a nyaka. Sok mindent szedett, semmi nem használt. Most kapott a nyakába injetciót, krémet, itthon is kell majd kapnia injekciot.

Szörnyű ez a rohanás, épp csak ebédeltünk és indulok dolgozni.

Margitka.
Jól van a fiad a szuri után, Gábor kapott már valamit?
Tegnap ti is jól kidolgoztátok magatokat, jó idő volt a kinti munkához.

Ilona.
Remélem jó eredményeket kaptok.
Tegnap hidegtálat rendeltem, volt utalvány amit fel kellett használni, finom volt minden. Rántott húsok, gomba, fasirt volt, és franciasaláta.
A hétvégén Zsombor versenyen lesz, nehéz össze egyeztetni hogy mindenkinek jó legyen

2,216

(31,710 válasz, Margit2 forum fórumban)

Sziasztok.
Nagyon szépen köszönöm a jó kívánságokat, aranyosak vagytok hogy gondoltatok rám.
Reggel korán mentem, volt intézni valóm is munka után. Este ha Zsombor meg jön az úszásból, akkor együtt vacsorázunk.

Margitka.
Köszi a reggeli kávét.
Én a hétvégére tervezem a takarítást, függönyöket is szeretném leszedni, bár nem jó időt mondanak, de meg kell  csinálni.

Ilona.
Ügyes vagy te is, sok mindent elvégeztél.

2,217

(31,710 válasz, Margit2 forum fórumban)

Sziasztok.
Jó olvasni a sok jó hírt, ami a hétvégén történt.
Haza értem, volt munkánk bőven. Reggel szép idő igérkezett, de délutánra elromlott, épp hogy nem esik. A szél is fúj állandóan.

Margitka.
Ügyesek voltatok a vásárlással, jó áron kaptatok mindent. Szeretek én is ott vásárolni.
Nem sokat fotóztam a hétvégén, de majd mutatom amit készítettem.
Ilona.
Szép helyen voltatok a hétvégén, mikor voltunk nekünk is nagyon tetszett, jól el lehet tölteni az időt ott.
Az unokák aranyosak lehettek, talán most már többet tudtok találkozni.

https://i.postimg.cc/30DbQKh7/20210522-114811.jpg

Ilyen szép vadgesztenye fák vannak az utcán


https://i.postimg.cc/bZdg7y95/20210522-185013.jpg

2,218

(31,710 válasz, Margit2 forum fórumban)

Sziasztok.
Szerencsésen hazaértünk, a jó idő sajnos nem jött velünk. Borongós az idő, néha csepeg az eső. Dolgoztunk a kertben egy kicsit, holnap már kezdődik újra a munka.

2,219

(31,710 válasz, Margit2 forum fórumban)

Mi is megvacsoráztunk, sétáltunk egy nagyot. Az idő nagyon jó volt egész nap, a vállam le is égett a vízben.

Margitka.
Látszik hogy finom volt a torta, egészségetekre.
Az időért nem irigyellek benneteket, a fiamék is mondták otthon egész nap esett az eső. Holnap reggeli után indulunk haza, talán még nem lesz nagy a forgalom.

Jó pihenést kívánok mindenkinek.

2,220

(31,710 válasz, Margit2 forum fórumban)

Sziasztok.
Nagyon szép napot kívánok én is mindenkinek.

Margitka.
Köszi a kávét, a reggelin túl vagyunk.
Itt gyönyörű napsütés van, tegnap is így kezdődött, aztán egész nap borongós esős idő volt.