Ilona
|
......Sütemények 3.
|
|
|
|
I.Sütemények 2.
A torta piskótája 5 tojásból készült, diplomata krémmel van töltve.
Krém hozzávalói: 1/2 liter Hulala, 4 tojás, 8 evőkanál cukor, 20 gr. étkezési zselatin, őszibarack gyümölcs.
A Hulalát kemény habbá felverjük. A zselatint 1 dl kompótlében beáztatjuk, majd vízgőz fölött felmelegítjük. A tojás fehérjét 8 evőkanál cukorral vízgőz fölött jó keményre felverjük, majd hozzá adjuk a sárgáját. Langyosan belecsurgatjuk a zselatint, a felkockázott gyümölcsöt, majd a tejszínnel összelkeverjük.

Almás habos sütemény / Anyukám receptje/
Hozzávalók: 30 dkg liszt,10 dkg zsír, 10 dkg porcukor,1 tojás, 1 kicsi tejföl,fél csomag sütőpor, egy kis darált dió.
Töltelék: 1 kg alma megdinsztelve, tetejére 5 tojás fehérje /most a fagyról kivett tojásfehérjét használtam fel/
A hozzávalókból tésztát gyúrunk, egy nagy tepsibe beletesszük, rá egy kis diót szórtam, majd erre került az alma.Amikor már majdnem készre sült, akkor kiveszem és a felvert tojásfehérjét egy kis citromlevével felverem habnak, majd egy kis kristálycukrot szórok bele ízlés szerint, és ráteszem az alma tetejére. Egy kicsit visszateszem a sütőbe míg a hab megsül.

Hozzávalók 29 cm-es gyümölcstortához:
4 tojás, 18 dkg cukor, 14 dkg liszt, 10 dkg Ráma margarin, a forma kikenéséhez egy kis zsír.
A krém:
1 vaníliapudingpor, 0.5 l tej, 2 kanál cukor, gyümölcs
Tetejére: gyümölcskocsonya
Habbá verjük a tojások fehérjét, majd a tojássárgákat egyenként hozzáadva tovább verjük. Óvatosan, nehogy a hab összetörjön, közékeverjük a lisztet, végül a megolvasztott, de nem meleg margarint.
A kizsírozott gyümölcstorta formába öntjük és 170 fokon, alsó-felső sütéssel megsütjük.
Majd a kisült tésztát tortatálra borítjuk és kihűtjük.
Közben az előírásnak megfelelően elkészítjük a -gyümölcshöz illő, ízű pudingot és langyosan a kihűlt tésztára öntjük. Ha megdermed a puding akkor kirakjuk a gyümölccsel. Végül a tetejét leöntjük a gyümölcskocsonyával. A kész torta tetejét lehet még díszíteni tejszínhabbal.

45 dkg liszt, 12,5 dkg Ráma, 7 dkg zsír, 5 dkg porcukor, 1,3 dkg élesztő, 0,5 dkg só, 1 tojássárgája. 0,5 dl tejszín, vagy 1 dl hideg víz.
Ebből a mennyiségből 2 db rúd van.
Mák, vagy dió töltelék:
42 dkg mák, vagy dió, 25 dkg kristálycukor, 7,5 dkg zsemlemorzsa, citrom, mazsola, 2,5 dl víz.
Minden hozzávalót kimérünk, az élesztőt is a lisztbe tesszük és szépen elmorzsoljuk.1 tojássárgájával és a tejszínnel, vagy a hideg vízzel összeállítjuk a tésztát. A tejszín vagy a víz mennyiségét a liszt minősége határozza meg. Ha lágy a tészta akkor lisztet nyugodtan hozzá lehet még dolgozni. Ezután 20 percre hideg helyre kell tenni.
Töltelék: A vizet a cukorral felforraljuk, majd beletesszük a mák, vagy diót, citromhéjat, mazsolát, zsemlemorzsát. Jól ki kell hűteni, célszerű előző nap elkészíteni.
A tésztát lemérjük, a tölteléknek is ugyanannyinak kell lenni mint a tészta mennyisége. Elnyújtjuk,majd rákenjük a tölteléket.Két szélén felhajtjuk és feltekerjük, ahogyan a képen látható.

Hogy szép fényes legyen, márványos a tésztánk, ezt csak akkor érjük el, ha a tészta nyújtásánál nem használunk lisztet.Még a deszkát sem szabad lisztezni. Ez az egyik titka ennek. A másik, hogy a tésztát le kell kenni először 1 tojássárgájával,kitenni a hidegre, nem a hűtőbe, mikor ez jól megszárad ezután 1 tojásfehérjével. Ettől lesz szép márványos a teteje. Én egyik nap megcsinálom, lekenem tojássárgájával, este lekenem tojásfehérjével és csak másnap sütöm. Sütés előtt középen a legaljáig megszúrni a tésztát, hogy a felesleges gőz tudjon távozni.


Hozzávalók: 60 dkg liszt, 1 egész tojás és 1 sárgája, 1 teáskanál só, 3 evőkanál olaj, 3 dl tej, 3 dkg élesztő, 3 -4 evőkanál cukor.
Elkészítése: Minden hozzávalót a kenyérsütő gépbe teszek. Elindítom a normál programot. A dagasztás befejezése után 30 percig hagyjuk benne kelni. Kivesszük a tésztát, átgyúrjuk és kb. 10 felé osztjuk. Mindegyik darabból hosszú hurkákat sodrunk és csiga formában feltekerjük, végüket a csiga alá hajtjuk. Papírral bélelt tepsibe tesszük, lekenjük olvasztott vajjal a tetejét és tovább hagyjuk kelni 20 percet. 18o fokon alsó-felső sütéssel 20 percig sütjük.

Piskótája: 3 x 4 tojásból készült.
Hozzávalók a krémhez: Fél liter Hulala 4 dl tej, 2 db csokipuding, 6 evőkanál kakaó, 6 evőkanál kristálycukor. 1 db Ráma, 15 dkg porcukor.
A pudingot, az 5 evőkanál kakaót és a 8 evőkanál cukrot krémmé főzzük. A Rámát és a porcukrot kikavarjuk, majd a kihűlt pudinghoz keverjük.
Ezzel megtöltjük a tortát.
A hulala tejszínt egy kevés cukorral habbá verjük és ezzel díszítjük kívülről a tortát.
A teteje mézeskalács díszítést kapott.

Hozzávalók: 3 x 5 tojásból piskóta
Csokikrém: 7 dl tej, 4 csomag csokipuding, 4 evőkanál Holland kakaó, 12 evőkanál kristálycukor, 1 tálba 20 dkg étcsoki. fél liter Hulala, 20 dkg porcukor és 35 dkg dkg Ráma margarin.
A tejből, pudingból és kakaóból krémet főzünk, ha készen van beletesszük a kristálycukrot. Gőz fölött felolvasztjuk az étcsokit és ezzel is összekeverjük a krémet. A porcukrot a Rámával kikavarjuk, majd a két krémet összekeverjük. 2 dl Hulalát felverünk és belekeverjük a krémbe. Ezzel megtöltjük a lapokat. A tetejét fondanttal húztam be, fondant virágokkal díszítem. Az olalát a megmaradt Hulalával díszítem.

Csokis, gesztenyés szülinapi torta
Hozzávalók:
1 x 6 tojásból egy 25 cm kerek piskóta, 1 x 5 tojásból egy 25x 36 cm tepsiben sült piskótalap.
Gesztenyekrém:
2 csomag gesztenyemassza, 6 dl tej, 2 csomag vaníliapuding, 10 evőkanál kristálycukor, 3 dl Hulala tejszín, kicsi rumaroma.
Csokikrém:
3 dl tej, 1 csomag csokipuding, 4 evőkanál kakaópor, 6 evőkanál kristálycukor, 1 tábla étcsoki, 2 dl Huhala tejszín.
Díszítés:
5 dl Hulala tejszín, 4 evőkanál porcukor, zöld, és ekrü ételfesték.
Gesztenyekrém: A tejből és a vaníliapudingból krémet főzünk, ha készen van akkor belekeverjük a cukrot. A krémet kihűlésig kavarjuk, majd hűlés után a gesztenyemasszával és a rumaromával összkavarjuk. A tejszint felverjük, majd a krémeket összekeverjük.
Csokirkém: A tejből a csokipudingból és a kakaóból krémet főzünk, ha készen van akkor belekavarjuk a cukrot, a felolvasztott étcsokit. A tejszínt felverjük és a krémeket összekeverjük.
A hosszú piskótalapot négyfelé hosszában felvágjuk. Mindegyiket megkenjük a gesztenyekrémmel és csigavonalban feltekerjük.
A kerek piskótalapot ketté vágjuk, megkenjük az alsó lapot csokikrém felével, majd erre rárakjuk a csigavonalban feltekert gesztenyéstekercset. Ennek a tetejét megkenjük csokirkémmel, majd rátesszük a kerek piskótalapot. Kicsit az egész tortát behúzzuk a megmaradt krémmel, és az oldalát és a tetejét is tetszés szerint díszítjük.

2 x 5 tojásos kerek piskóta
Csokikrém: 5 dl tej, 2 csomag vanília pudingpor, 2 csomag vaníliacukor, 9 evőkanál cukor, 6 evőkanál holland kakaópor, 50 dkg ráma, 25 dkg kristálycukor.
A torta oldalára: 3 dl Hulala tejszín.
Tetejére: fondant és csoki virágok.
A tejből, pudingból, kakaóból és a vanília cukorból krémet főzünk, ha készen van akkor belekeverek 25 dkg kristálycukrot. Ha kihűlt a krém akkor jól kihabosítom a ráma margarinnal és ezzel megtöltöm három helyen a tortát.
A torta tetejét fondanttal húztam be, melyre csokiból készült virágokat készítettem. Az oldalát 3 dl Hulala tejszínnel díszítettem.

4 tojásos piskótalap
Hozzávalók: 30 dkg liszt, 10 dkg ráma, 10 dkg porcukor, 1 egész tojás, 1 evőkanál kakaó,1 kiskanál szódabikarbóna.
Krém: 3 dl tej, 4 evőkanál liszt, 1 vaníliacukor, 20 dkg ráma, 20 dkg porcukor.
A hozzávalókból összeállítjuk a tésztát. Kétfelé vesszük, elnyujtjuk, majd megsütjük. Tepsi méret 24 x 36 cm
A tejből, lisztből és a vaníliacukorból sűrű pépet főzünk, majd kihűtjük. A rámát és a porcukrot kikeverjük, majd a két krémet összekeverjük és ezzel megtöltjük az egyik lapot, majd rátesszük a piskótát, ujra krém és megint lap. Tetejét porcukorral meghintjük.

Hozzávalók: 20 dkg kristálycukor, 3 tojás, 1 cs.vaníliacukor, 10 dkg dió, 15 dkg liszt,1 teáskanál sütőpor, 1,2 dl tejföl, 12.5 dkg Ráma.
A tojásokat a vaníliacukorral és a kristálycukorral habosra keverjük. A darált diót és a sütőport a lisztbe szórjuk, majd a tejföllel és az olvasztott margarinnal együtt a kikevert tojáshoz adjuk.Ízlés szerint tehetünk bele kandírozott gyümölcsöt.

30 db tojásból készült kerek piskótalapok.
Csokikrém hozzávalói: 1.2 liter tej, 4 csomag csokipuding, 18 evőkanál kristálycukor, 6 evőkanál Holland kakaó. 2 db 20 dkg-os 52 %-os étcsoki, 25 dkg porcukor 70 dkg ráma margarin.
A tejből, pudingból, kakaóból krémet főzünk, majd belekeverjük a kristálycukrot, ezután a gőz fölött felolvasztott étcsokit. Kihűtjük, majd a margarint és a porcukrot kikeverjük és a pudingos krémmel összekeverjük. Ezzel megtöltjük a tortalapokat.
Kívülről fondanttal burkoljuk a tortát, majd fondant virágokkal díszítjük.

Jégvarázs torta Olaffal a hóemberrel
Hozzávalók:
2 X 5 tojásból készült piskóta
Csokikrém hozzávalók:
2 csomag csokipuding, 6 dl tej, 52 %-os étcsoki, 1 Ráma margarin, 25 dkg porcukor
A tejből, pudingból a szokásos módon krémet főzünk. Az étcsokit felolvasztjuk gőz fölött és a kihült pudinghoz keverjük. A porcukrot és Rámát kikeverjük, majd a pudingos krémmel összekeverjük és megtöltjük a piskótát. Kívülről fondanttal díszítjük.

Kakaós-kókuszos ostoros kalács
Hozzávalók:
60 dkg liszt, 3 dl tej, 3 dkg élesztő, kicsi só, 3 evőkanál cukor, 1 tojás + 1 a kenéshez.
Töltelék: 15 dkg ráma, 15 dkg kristálycukor, 10 dkg kókuszreszelék, 3 evőkanál kakaó.
A tejet meglangyosítjuk, beletesszük az élesztőt, cukrot, tetejére egy kis lisztet szórunk és felfuttatjuk. A liszbe mélyedést készítünk, beletesszük a felfuttatott élesztőt, tojást, vajat. Jól kidolgozzuk a tésztát, a tetejét megszórjuk liszttel és letakarva kelni hagyjuk.
Még kel a tészta addig a vajat a cukorral, a kakaóval és a kókusszal kikeverjük.
Mikor megkelt a tészta átgyúrjuk és négyfelé osztjuk.
A krémet négyfelé osztjuk, a tésztát kinyújtjuk téglalap alakúra és megkenjük vele a tésztát. Feltekerjük és 2 x 2 szálat fonunk egybe.
Papírral bélelt tepsibe tesszük, tetejét megkenjük tojással és letakarva még 15 percig kelesztjük. 180 fokos sütőbe tesszük, alsó-felső sütéssel kb. 40 percig sütjük. Sütés után margarinnal átkenem a tetejét, ettől szép fényt kap.

Hozzávalók:
50 dkg darált keksz, kb. 15 dkg darabokra tört keksz, 5 dkg kakaó, 20 dkg cukor, 1.5 dl tej, 1 evőkanál liszt, 25 dkg Ráma, egy kis rumaroma, mazsola
A tejbe beletesszük a cukrot, lisztet, kakaót, majd felfőzzük. Levesszük a túzről és beletesszük a Ráma margarint, majd újból felfőzzük. A darált kekszet és a darabokra tört kekszet összekeverjük, egy kis rumaromával és mazsolával ízesítjük, majd erre ráöntjük a felfőzött krémet, jól összekeverjük. Folpakkal bélelt őzgerinc formába öntjük, hútőbe tesszük, majd szépen felszeleteljük.

Hozzávalók: 2 tojás, 2 ek.méz, 2 ek.kakaó, 5 dkg ráma, 20 dkg porcukor, 1 kk. szódabikarbóna, 35 dkg liszt.
Krém: 7 dl tej, 3 csomag tejszínes pudingpor, 1 ek.liszt, 3 dl tejföl, 25 dkg ráma, 25 dkg porcukor
A hozzávalókból összeállítjuk a tésztát, majd két lapot sütünk a gáztepsi tetején.
A rámát és a porcukrot kikeverjük. A tejből, lisztből, pudingporból sűrű krémet főzünk, még melegen belekeverjük a tejfölt. Ezután belekeverjük a kikevert krémet és megtöltjük a lapokat. A tetejét csokimázzal vonjuk be.
Hozzávalók: 1 kg liszt, 1 csomag élesztő /5 dkg/ kb. 6 dl tej, 3-4 evőkanál cukor,pici só, 10 dkg Ráma, 1 tojás.
Egy kevés tejbe beletesszük az élesztőt, kicsi cukrot és megszórjuk egy kevés liszttel, majd felfuttatjuk. A lisztet beletesszük egy tálba, a közepébe kis mélyedést készítünk,majd a felfuttatott élesztőt, pici sót, rámát, cukrot, 1 tojást beletesszük a mélyedésbe. Ezután folyamatosan öntjük hozzá a tejet és elkezdjük dagasztani. Azért írtam 6 dl tejet, de lehet több is, mert a liszt minőségétől függ mennyit vesz fel. Én az egészet fakanállal dagasztom, jól felhúzgálom vele a tésztát, mikor látom hogy kezd hólyagos lenni a tészta, akkor már készen is van. Letakarom és hagyom megkellni. Van kenyérsütő gépem de dagasztani általában így szoktam nekem egyszerűbb és hamar meg van. Általában mindig 1 kg lisztből dagasztok,1 kg lisztet nem lehet beletenni a gépbe, akkor kétszer kell indítani. Meleg helyen meg hamar megkell a tészta.

Hozzávalók: 80 dkg liszt, 3.5 dl tej, 3 ek.cukor, pici só, 3 dkg élesztő, 1 egész tojás, 2 tojássárgája, 8 dkg olvasztott rama.
Kenéshez: 8 dkg olvasztott ráma, 1 egész tojás.
Töltelék: mák, lekvár dió, túró stb.
A cukros tejben felfuttatjuk az élesztőt. A lisztbe beletesszük a tojásokat, sót, és a felfuttatott élesztőt, majd fokozatosan belecsurgatjuk az olvasztott rámát. Összeállítjuk a tésztát, letakarjuk és 30 percig kelesztjük. Mikor megkelt a tésztánk, elnyújtjuk ujjnyi vastagra, felkockázzuk amilyen nagyságú buktát szeretnénk, és megtöltjük a töltelékkel. Kibélelt, vagy zsírozott tepsibe szorosan egymás mellé rakjuk. Megkenjük olvasztott rámával 20 percig kelesztjük, majd ezután lekenjük az egész tojással. 180 fokos sütőben 25 percig sütjük, majd megszórjuk a tetejét porcukorral.
Mákosguba-torta madártejkrémmel
Hozzávalók:
10 db kifli, 1 l tej, 3 db tojássárgája, 10 dkg vaj, 1 cs. vaníliacukor, 10 dkg kristálycukor, 15 dkg darált mák, 1 db reszelt citromhéj.
Krém:
4 db tojássárgája, másfél csomag vaníliáspudingpor, 2 cs. vaníliacukor, 8 dkg kristálycukor, 6 dl tej, 15 dkg vaj.
Tetejére: 3 dl Hulala tejszín egy kevés mák.
A mákhoz keverjük a citromhéjat. A tojást kikeverjük a cukorral. A tejet és a vajat összemelegítjük, majd hozzákeverjük a tojásos keveréket, a mákot, és lassú tűzön besűrítjük. Ráöntjük a feldarabolt kiflikre, óvatosan összekeverjük, de ne törjük össze.
Kivajazott 26 cm kapcsos tortaformába nyomkodjuk, és 170 fokon 20-25 perc alatt megsütjük.
Krém: A tojást, cukrokat pudingot, kikeverjük. A tejet felforraljuk kiveszünk belőle egy keveset és kikeverjük a tosássárgás krémmel, aztán beleöntjük a tejbe. Keverjük ás addig főzzük még be nem sűrősödik, majd kihűtjük. Hűlés után kikeverjük a vajjal, majd a tortára öntjük.
A hulalát jól felverjük, majd kis csúcsokat díszítünk a torta tetejére, aztán mákkal megszórjuk a tetejét.

Hozzávalók:
2 x 6 tojásos piskóta, 1 x 4 tojásos kerek piskóta
Csokikrém:
6 dl tej, 3 csomag csokipuding, 8 evőkanál kristálycukor, 2 dkg 53 %-os étcsoki, 5 evőkanál holland kakaópor, 25 dkg porcukor, 50 dkg ráma. 2 dl Hulala
Díszítés:
Mogyorókrémes ostyarúd, marcipán figurák.
A tejből, pudingból, kakaóporból, cukorból krémet főzünk. Ebbe belecsurgatjuk a gőz fölött felolvasztott étcsokit. A porcukrot és a rámát kikavarjuk, majd a kihűlt krémmel összekavarjuk. A Hulala tejszínt felverjük és óvatosan a krémbe keverjük. Ezzel megtöltjük a lapokat és kívülről is behúzzuk vele a tortát.
Díszítve ostyarúddal, marcipán figurákkal, krémmel

2 x 6 tojásos piskóta és 2 x 4 tojásos piskóta
Csokikrém hozzávalói:
50 dkg ráma margarin, 9 dl tej, 3 csomag csokipuding, 8 evőkanál kristálycukor, 20 dkg 52 %-os étcsoki, 6 evőkanál holland kakaó, 25 dkg porcukor. 3 dl Hulala tejszín, marcipán
Víz a medencébe: 1 evőkanál étkezési zselatin és 3 evőkanál cukor, kicsi kék ételfesték
A tejből, pudingból kristálycukorból krémet főzünk. Az étcsokit gőz fölött megolvasztjuk, majd belecsurgatjuk a pudingból főzött krémbe és addig kavarjuk még ki nem hűl. Ezután beletesszük a rámát és a porcukrot és tovább keverjük a két krémet. Ezzel a krémmel megtöltjük a lapokat, kicsit vékonyan kívülről is behúzzuk.
A 2 x 6 tojásos piskóta tetejét marcipánnal húzzuk be, ennek az oldalát Hulala tejszínnel díszítjük ki, erre kerül a 2 x 4 tojásból készült medence, amit szintén marcipánnal vonunk be, kicsit kiszedjük a piskótát a tetejéről, amibe öntjük majd a vizet és ide tesszük a figurákat.

Hozzávalók:
2 x 6 tojásból készült piskóta
Csokikrém:
6 dl tej, 2 csomag csokipuding, 6 evőkanál kristálycukor, 10 dkg 52 %-os étcsoki, 35 dkg ráma, 20 dkg porcukor, 3 dl Hulala tejszín, marcipán
A tejből, pudingból, cukorból krémet főzünk. Az étcsokit gőz fölött megolvasztjuk majd belecsurgatjuk a megfőzött krémbe, és addig keverjük még ki nem hűl. A kihűlt krémbe tesszük a rámát és a porcukrot, majd tovább keverjük. Ezzel a krémmel megtöltjük a tortalapokat. A torta tetejét marcipánnal vonjuk be, majd Hulala tejszínnel díszítjük.

Mogyorókrémes, tejszínes torta
Hozzávalók: 2 x 5 tojásos fehér piskótalap, 1 x 5 tojásos kakaós piskótalap
Mogyorókrém: 3.5 dl tej, másfél csomag vaníliás pudingpor, 1 evőkanál liszt, 1 evőkanál kakaó, 6 evőkanál mogyorókrém, 20 dkg porcukor, 25 dkg ráma, 2 dl Hulala tejszín.
Tejszínes krém: 25 dkg natúr vajkrém, 25 dkg porcukor, 3 dl Hulala tejszín.
A tejből, pudingból, lisztből, kakaóból sűrű krémet főzünk. Kicsit hűtjük, majd belekeverjük a mogyorókrémet. A rámát és a porcukrot kikeverjük, majd a két krémet összekeverjük, a végén belekeverjük a felvert tejszínt.
Ezzel a krémmel megtöltjük a piskótánkat.
A natúr vajkrémet kikeverjük a porcukorral, és a felvert tejszínnel. Ezzel kívülről vonjuk be a tortát.
Teteje csokivirágokkal díszítve.

Mogyoró és vajkrémes születésnapi torta
Hozzávalók a 6 tojásos piskótához:
6 tojás, 27 dkg kristálycukor, 21 dkg liszt, fél csomag sütőpor, 6 evőkanál olaj.
Krém: 25 dkg natúr vajkrém, 20 dkg porcukor, kb. 7 dl tejszín, 5 evőkanál mogyorókrém.
A tojás fehérjét habbá verjük a kristálycukorral, majd belekeverjük a sárgáját, az olajat végül a lisztet amiben már elkevertük a sütőport.
Egy 26 cm átmérőjű kerek tortasütőt kizsírozunk, lisztezünk, majd ebbe öntjük a masszát és 170-180 fokon alsó felső sütéssel 30-40 percig sütjük. Tűpróbát végezni!
Krémek: A natúr vajkrémet kikevertem a porcukorral, majd a masszát ketté vettem. A tejszínt felvertem jó keményre, ezt is kétfelé vesszük. Az egyik natúr vajkrémes masszába belekeverjük a fele tejszínhabot, a másik natúr vajkrémes masszába először a mogyorókrémet keverjük össze, majd ezután a másik fél tejszínhabot keverjük bele.
A krémből félreteszünk annyit, hogy kívülről is tudjunk díszíteni. A piskótát ketté vágjuk. Először megkenjük a mogykorókrémes vajkrémmel, majd erre kenjük a natúr vajkrémes krémet és erre jön a piskóta másik része. Tetszés szerint díszítjük.


Hozzávalók: 1x 5 tojásból piskóta.
Csokirkém: 4 dl tej, 2 csomag csokipuding. 3 evőkanál kakaó, 10 dkg étcsoki, 8 evőkanál kristálycukor, 20 dkgráma margarin 20 dkg porcukor.
A tejből, pudingból, kakaóból krémet főzünk, ha készen van belekeverjük a kristálycukrot. A csokit gőz fölött felolvasztjuk majd a krémhez keverjük. A porcukrot és rámát kikeverjük, majd a két krémet összekeverjük. Kettévágjuk a piskótát és megtöltjük. Kívülről Hulalával van díszítve, marcipán díszt tettem rá.

Párizsi krémmel töltött autós szülinapi torta
Hozzávalók:
2 x 5 tojásos kerek piskótalap
Párizsi krém:
Fél liter Hulala tejszín, 16 dkg holland kakaó, 1 csomag vaníliacukor, 40 dkg cukor, 60 dkg Ráma margarin.
A tejszínt és a cukrot felfőzzük, még melegen belekeverjük a kakaót, mikor szép selymes akkor a margarin egyharmadát és jól kikeverjkük. Mikor kihűlt, akkor beletesszük a megmaradt margarint és ezzel is jól kikeverjük. A piskótákat kettévágtam így három helyen töltöttem meg a krémmel.


Párizsi krémmel töltött szülinapi torta
2 x 5 tojásos piskótalap
Krém: 560 ml Hulala tejszín, 64 dkg porcukor, 30 dkg Holland kakaó, 80 dkg margarin.
A tejszínt és a porcukrot felfőzzük, majd beleszitáljuk a kakaóport és együtt tovább főzzük, kavarjuk és jól besűrősödik. Ha készen van akkor tesszük bele a margarint és ezzel is tovább főzzük, de kis lángon egészen addig még szépen egyneművé válik a krémmel.
Jól kihűtjük és díszítjük a tortát.

Hozzávalók:
50 dkg liszt, 25 dkg Ráma margarin, 2 db tojássárgája, 1 db tojás a kenéshez, 1 dl tej, 5 dkg élesztő, 1 csapott evőkanál só, 3 dl tejföl.
A tejben felfuttatjuk az élesztőt. A lisztben elmorzsoljuk a margarint, hozzáadjuk a sót a felfuttatott élesztőt, tojássárgáját és a tejfölt. Tésztát gyúrunk. Ha nem elég lágy a tészta, akkor még teszünk hozzá egy kis tejfölt. Ez mindig függ a liszt minőségétől, hogy mennyi tejföl kell bele. kb. 10 percet hagyom kellni, majd nyújtom kb. 1.5 cm vastagra a tésztát. Kiszaggatom és mindegyiket megsodrom, formázom. Tepsibe téve lekenem a tetejüket tojással. Hagyom addig kellni még a sütő bemelegszik.
170 fokon, alsó-felső sütéssel sütöm kb. 25 percig.

Hozzávalók:
2x5 tojásos sima piskóta és 1x6 tojásos kakaós piskóta
Krém:
8 tojás, 30 dkg kristálycukor, 20 dkg 52 %-os étcsoki, 1o dkg Holland kakó, 3 dl Hulala tejszín, 50 dkg Ráma margarin, 20 dkg porcukor.
Díszítés:
3 dl Hulala tejszín, zöld ételfesték, fondant virágok, kifutó, repülő, irányító torony
A tojást és a cukrot gőz fölött felverjük, majd belecsurgatjuk a felolvasztott étcsokit és a Holland kakaót. A Rámát jól kikeverjük a porcukorral, majd a kihűlt krémhez keverjük. A Hulala tejszínt felverjük és ezt is belekeverjük a csokikrémhez. Ezzel töltjük a piskóta lapokat.
A 3 dl Hulala tejszínt felverjük majd egy kis zöld ételfestékkel megszínezzük, ezzel vonjuk be a tortát, és díszítjük a tetejét is.
Az aljára 35 dkg darált kekszet 3 evőkanál baracklekvárt, 10 dkg Rámát, 3 evőkanál kakaót, 8 dkg porcukrot, és kevés tejet összekevertem, majd egy kerek tortaforma aljára nyomkodtam. Ennek a tetejére babapiskótát raktam, megszórtam piros ribizlivel, majd fél liter tejből, 4 evőkanál cukor, 1 csomag puncspudingból krémet főztem és a piskótára öntöttem. Hulala tejszínből habot vertem a tetejére.

3 x 5 tojásból készült kerek piskótalapok
Fél liter Hulala tejszín
Csokirkém: 6 dl tej, 3 csomag csokipuding, 4 evőkanál holland kakaó, 12 evőkanál kristálycukor, 1 db 20 dkg-os 52 %-os étcsoki, 20 dkg porcukor, 35 dkg Ráma margarin.
A tejből, pudingból, kakaóból krémet főzünk, majd belekeverjük a kristálycukrot, a gőz fölött felolvasztott étcsokit és kihűtjük. A porcukrot kikeverjük a Rámával, majd a két krémet összkeverjük és töltjük a lapokat.
A tejszínt felverjük és kívülről ezzel díszítjük a tortát, a tetejét fondant szívecskével és galambbal díszítjük.
2 x 5 tojásos kerek fehér piskótalap
Krém: 4 dl Hulala tejszín, 20 dkg fehér csoki, 15 dkg cukor, 2 vaníliacukor, 50 dkg ráma
Torta behúzásához: 4
dl Hulala tejszín.
A 2 dl tejszínt és a csokit felfőzzük, majd beletesszük a cukrot. Mikor kihűl belekeverjük a rámát és jól kihabosítjuk, majd a habbá vert 2 dl tejszínnel óvatosan összekeverjük.
A tortát három helyen töltjük. Kívülről tejszínnel díszítjük.

Tejszínes vajkrémes Párizsi krémmel töltött szülinapi torta
2 x 5 tojásos piskótalap
Tejszínes vajkrém hozzávalói: 3 dl tejszín, 25 dkg porcukor, 25 dkg natúr vajkrém
Párizsi krém hozzávalói: 280 ml tejszín, 32 dkg porcukor, 16 dkg Holland kakaó, 50 dkg Ráma
Párizsi krém készítése: a tejszínt és a cukrot felfőzzük, ha felfőtt még öt percig főzzük még besűrősödik. Majd beleszitáljuk a kakaót és sűrűre főzzük. Ekkor kerül bele a 40 dkg ráma, keverjük hogy olvadjon el benne, kihűtjük és még belekeverhjük a 10 dkg rámát. Ezzel megtöltjük a piskótánkat.
Tejszínes vajkrém készítése: A vajkrémet kikavarjuk a porcukorral. A tejszínt felverjük, majd a két krémet összekeverjük. Ezzel vonjuk be a tortát kívülről. Csoki rózsákkal díszítve.

Hozzávalók:
60 dkg liszt, 25 dkg darált tepertő, pici őrölt bors, 6 dkg zsír, 2 evőkanál tejföl, 2 evőkanál fehérbor, vagy 1 evőkanál ecet, 1 dl tej, 2 dkg élesztő, 1 csapott evőkanál só, 1 tk. cukor, 1 tojás, + 1 tojás a tetejét megkenni.
A tejbe beletesszük a cukrot az élesztőt és felfuttatjuk.
A lisztet, a zsírt, a tejfölt, a bort, vagy ecetet, sót egy tálba tesszük. Beleötjük a tojást, majd a felfuttatot élesztőt és összedolgozzuk a tésztát. Ha nem elég lágy a tészta, akkor egy kis vízet öntünk hozzá. Ez függ a liszt minőségétől. A tészta állaga hasonló a rétestésztához. Majd 30 percig pihentetjük.
A tésztát kinyújtjuk, rákenjük a darált tepertőt, megszórjuk őrölt borssal. Feltekerjük, kicsit ellapítjuk és a hosszúkás tészta két végét középre, majd egymásra hajtjuk. Pihentetjük 30 percig.
Majd újra megismételjük és megint 30 percig pihentetjük a tésztát.
Ezután ujjnyi vastagra nyujtjuk a tésztát, tetejét bevágjuk, majd szaggatjuk. Kicsit megformázzuk az ujjunkkal, tepsibe tesszük, majd tojással lekenjük a tetejét.
l80 fokos sütőbe alső - felső sütéssel 25-30 percig sütjük.

Hozzávalók:
4 x 5 tojásból piskótalapokat sütünk, 2 fehér piskótalapot, kettő csokis piskótalapot.
Krém hozzávalói:
9 dl tej, 3 cs. csokipuding, 9 ek. kristálycukor, 20 dkg 52 %-os étcsoki, 6 ek. Holland kakaó, 25 dkg porcukor, 50 dkg Ráma margarin, 4 dl Hulala
A tejből, csokipudingból és a kristálycukorból pépet főzünk. Az étcsokit gőz fölött felolvasztjuk és a kihűlt pudingos krémhez csurgatjuk. A Rámát a porcukorral habosra kavarjük és a két krémet összekeverjük.
Ezzel a krémmel megtöltjük a piskótát, kicsi krémmel kívülről is behúzzuk.
A torta tetejét fondanttal húzzuk be, melyet fondant virágokkal díszítünk.
A torta oldalát Hulala tejszínnel díszítjük.


Hozzávalók:
60 dkg liszt, 60 dkg túró, 1 teáskanál szódabikarbóna, 3 evőkanál kristálycukor, 3 db tojás, 2-3 dl tejföl, 1 teáskanál só,
olaj a sütéshez, porcukor a szóráshoz, és lekvár. A liszt minőségétől függ mennyi tejfölt kell beletenni.
A hozzávalókat összekeverjük, majd a tojással, tejföllel összeállítjuk a tásztát. Nem szükséges pihentetni a tésztát, lehet formával kiszaggatni. Én most perec formával szaggattam ki, ezentúl is igy fogom.

Hozzávalók: 0.5 kg liszt, 0.5 kg túró, 0.5 kg margarin, 2 teáskanál só, 1 csomag sütőpor. A tetejére 1 tojás.
A hozzávalókat összegyúrjuk, háromszor pihentetés nélkül egymás után nyujtjuk, hajtjuk. Ezután ujjnyi vastagra kinyujtjuk és pogácsa szaggatóval kiszaggatjuk, lekenjük a tetejét egy egész tojással. 180 fokon, alsó-felső sütéssel kb. 20 perc alatt megsütjük.

Vajkrémes epres szülinapi torta
Hozzávalók: 6 tojás, 22 dkg kristálycukor, 24 dkg liszt, fél csomag sütőpor, 6 evőkanál víz.
Krémhez: 50 dkg eper, 1 doboz natúr vajkrém, 25 dkg porcukor, fél liter Hulala tejszín. 2 tábla keserű csokoládé, fél tábla fehér a díszítéshez.
A tojásokat a cukorral, vízzel felverjük, majd belekeverjük óvatosan a lisztet és sütőport.
Egy 26 cm-es kerek tortasütőt kizsírozunk, lisztezünk, majd beleöntjük a masszát, 170-180 fokon alsó-felső sütéssel kb. 30 percig sütjük. Tűpróbát végzünk.
Krém: A vajkrémet és a porcukrot kikeverjük, majd óvatosan belekeverjük a felvert tejszínt. A tortát ketté vágjuk megkenjük a krémmel, rárakjuk az epreket, megint krém és erre tesszük a piskótát. Kívül bevonjuk krémmel és díszítjük.

Vajkrémes tejszínes rumos torta
Hozzávalók:
5 tojásból készült piskóta
5 dl Hulala tejszín, 1 db natúr vajkrém, 25 dkg porcukor, 1 cs.babapiskóta, kicsi rum, 1 dl feketekávé.
A natúr vajat és a porcukrot habosra keverjük. A hulala tejszínt felverjük jó keményre és a felét összekeverjük a kikevert krémmel. A piskótát ketté vágjuk megkenjük a fele krémmel. A rumot és a kávét összekeverjük, ebbe belemártjuk a babapiskótát, majd rátesszük a krémmel megkent piskótára, majd megint krém, piskóta. Az egészet díszítjük a megmaradt tejszínnel.

Hozzávalók:
2 x 4 tojásos kakaós piskóta.
Krém:
5 tojás 30 dkg kristálycukor, 10 dkg 52 %-os étcsoki, 4 ek. Holland kakaó, 30 dkg Ráma, 15 dkg porcukor.
Teteje és az oldala étcsokival leöntve. Majd fondant autókkal, és virágokkal díszítve.
A tojást, cukrot vízgőz fölött felverjük, majd belecsurgatjuk a felolvasztott étcsokit, beletesszük a kakaót, majd lehűtjük. A Rámát porcukrot kikeverjük és a két krémet összekeverjük. Megtöltjük a lapokat, a tetejét meg étcsokival leöntjük.
Hozzávalók:
35 dkg liszt, 25 dkg Ráma, 10 dkg kristálycukor,2 dkg élesztő, fél csomag sütőpor, 1 tojás,2 evőkanál tej.
Töltelék:
35 dkg dió, 35 dkg cukor összekeverve. lekvár a lapok kenéséhez.
Tetejére: Csokimáz
Az élesztőt 2 kanál langyon tejben elkeverjük. Majd a többi hozzávalókkal tésztát gyúrunk. Három részre osztjuk. Nyújtás után a tésztát először megkenjük baracklekvárral / lehet más lekvárral is/, majd megszórjuk a cukros- dió keverékével, erre a következő tészta, szintén szórjuk, majd a harmadik lap. Ennek a tetejét megszurkáljuk, a felesleges gőz sütés közben távozzon. Állni hagyjuk 1 órát, majd megsütjük. A tetejét csokival húzzuk be.
