Ma van az őszi napéjegyenlőség, a csillagászati ősz kezdete.
Napéjegyenlőségnek (latinul aequinoctium) nevezzük azt, amikor egy égitest mindkét féltekéjén a nappal és az éjszaka hossza megegyezik: ekkor a Nap 90° magasan delel az Egyenlítő felett, így a nappal és az éjszaka ezeken a napokon mindenhol ugyanannyi ideig tart. A szeptemberi napéjegyenlőség napja szeptember 22. (illetve szeptember 23.). Az északi féltekén őszi napéjegyenlőségnek, a délin tavaszi napéjegyenlőségnek nevezik. A két félgömbön ez a csillagászati ősz, illetve a csillagászati tavasz kezdete is egyben.
Nap-éj egyenlőség
ŐSZ
Ma 59 éves Andrea Bocelli olasz tenorista.
Bocelli örökletes zöldhályoggal született, amely egyre erősebben rontotta látását. 12 éves korában egy futball-labda fejen találta, és ennek következtében teljesen megvakult. A pisai egyetemen jogtudományt tanult, majd az egyetem befejeztével egy évig ügyvédként dolgozott, mielőtt teljesen a zenének szentelte volna magát. Énekesként először Pavarotti ajánlására Zuccheróval, a híres olasz popénekessel ment európai körútra, ahol a Miserere című dalt énekelték együtt. Majd Caterina Caselli Sugar c. projektjébe szerződött le. 1994-ben a Sanremói dalfesztivál Új Javaslatok kategóriáját az Il mare calmo della sera című dallal megnyerte, majd a következő évben negyedik lett a Con te partirò című dallal, amelynek angol nyelvű változatát Time to say goodbye címen Sarah Brightman szopránnal együtt énekelte. Ezzel befutott és Európa-hírre tett szert. 1996-ban ez a szám közel hat hónapig vezette a német toplistákat. Amerikában 2000-ben turnézott, majd 2001. október 28-án, a Ground Zero fölavatásán Schubert Ave Mariáját énekelte. Bocelli több mint 70 millió példányban adta el lemezeit, ezzel az úgynevezett pop-opera legsikeresebb előadójává vált.
Andrea Bocelli - Can't Help Falling In Love
Ma 57 éves Joan Jett gitáros és énekes, a Blackhearts zenekar frontembere.
Joan Jett - I Hate Myself For Loving You
Joan Jett - I love Rock N Roll
Joan Jett - Bad Reputation
Joan Jett - I Need Someone
Do You Wanna Touch Me (Oh Yeah)