1,057

Válasz: Minden ami HUMOR és VIDÁMSÁG

A kisfiú kérdezi az apját, hogy mi a politika.
Az apja leülteti, és példákkal elmagyarázza:
– Figyelj, fiam. Én hozom haza a pénzt, tehát én vagyok a KAPITALIZMUS.
– Anyád ügyel a pénzre, tehát ő a KORMÁNY.
– Nagyapád ügyel arra, hogy minden rendben legyen, tehát ő a SZAKSZERVEZET.
– A babysitter a DOLGOZÓOSZTÁLY, és mi mindannyian azért dolgozunk, hogy te, a NÉP jól érezd magad, és minden rendben legyen.
A pár hónapos kisöcséd pedig a közös JÖVŐNK.
A kisfiú elraktározza a hallottakat, és elmegy aludni. Éjjel arra ébred, hogy az öccse “telerakta a pelenkáját” és sír. Felkel, és szólni akar az anyjának, de az olyan mélyen alszik, hogy nem bírja felkelteni. Bemegy szólni a babysitternek, de a szobában látja, hogy az apja éppen hempereg vele az ágyban, miközben a nagyapja kukucskál be az ablakon. Senki sem veszi észre, hogy ő is ott van, így visszamegy aludni.
Másnap kérdezi az apja, hogy el tudja-e mondani a saját szavaival, hogy mi is az a politika. A kisfiúnak eszébe jutnak az éjszaka látottak, s így szól:
– A politika az, amikor a kapitalizmus kihasználja a dolgozó osztályt, amit a szakszervezet csak tétlenül bámul. A kormány alszik, a néppel senki sem törődik, és a jövő is szarban van.

1,058

Válasz: Minden ami HUMOR és VIDÁMSÁG

jogos veszekedés? .... http://kepmester.silihost.hu/images/279/5665/00000354.jpg

1,059

Válasz: Minden ami HUMOR és VIDÁMSÁG

Béla arcon csókolta feleségét, megfordult majd mély álomba zuhant.
Egyszer csak felébredt és azt látta hogy egy fehér palástos idős alak ül az ágy támlájánál.
Ijedtében felkiáltott:
- Ki vagy és mit keresel a hálószobámban?
Az idős alak csak ennyit válaszolt:
-Nem vagyunk a hálódban és a nevem Szent Péter.
Béla ekkor nagyon megijedt.
-Uram nem halhattam meg! Annyi elintézetlen dolgom maradt a földön.
A családomtól sem tudtam elbúcsúzni. Valamit tennem kell.
Szent Péter azt válaszolta neki:
-Rendben van fiam reinkarnálódhatsz de nem ebben az alakban. hanem tyúk formájában.
Béla elgondolkodott ezen és eszébe jutott a kis baromfiudvar ahol a tyúkok kapirgáltak éldegéltek, majd beleegyezett.
Hirtelen erős fényvillanás. puuuffff!
És máris kitollasodva kapirgált az udvaron.
Egyszer csak megszólította a kakas:
- Te lennél az új tyúk az udvaron? Na és hogy érzed magad első nap?
- Hát valahogy ellennék csak nem tudom mi ez a szorító puffadó érzés bennem.
- Nem tojtál még tojást soha? Akkor ne állj ellen, csak hagyd hogy megtörténjen.
Bélánk hagyta. Nem épp kellemes érzésekkel. Na, de miután életében először anya lett egész más érzések kerítették hatalmukba.
A második tojásnál elhatalmasodott rajta ez az érzés. Már épp a harmadik tojáshoz készült amikor hirtelen erős ütést érzett a tarkóján, majd egy nem épp kellemes hang ráordított:

Béla te kretén részeges állat! Kelj fel mert beszartál!

1,060

Válasz: Minden ami HUMOR és VIDÁMSÁG

http://kepmester.silihost.hu/images/279/5665/00000347.jpg

1,061

Válasz: Minden ami HUMOR és VIDÁMSÁG

Férfi a boszorkánynál:
– Segítsen rajtam kérem! 30 évvel ezelőtt valaki átkot mondott rám, azóta teljes szenvedés az életem!
A boszorkány:
– Ahhoz, hogy ezt el tudjam távolítani, tudnom kell azt, hogy mi volt az eredeti átok szövege. Vissza tud emlékezni?
– Persze, még most is magam előtt van:
“Ezennel házastársakká nyilvánítalak benneteket!”

1,062

Válasz: Minden ami HUMOR és VIDÁMSÁG

http://kepmester.silihost.hu/images/279/5665/00000356.jpg

1,063

Válasz: Minden ami HUMOR és VIDÁMSÁG

Reggel a férj kérdezi a feleségét:
- Remélem, drágám, semmi rosszra nem gondoltál tegnap éjszaka, amikor részegen, monoklival a szemem alatt bedőltem az ágyba.
- Nem gondoltam, de amikor bedőltél az ágyba, még nem volt monokli a szemed alatt.



- Képzeld, akkora mákom van!
- Miért?
- Tegnap amikor a szeretőmmel sétáltunk, összefutottam a feleségemmel.
- És?
- Ő se volt egyedül.



Egy házaspár már 24 órája autózik. Mivel mindketten holtfáradtak, elhatározzák, alszanak négy órát, aztán folytatják az utazást. Bemennek az első hotelbe, kérnek egy szobát, majd a négy óra letelte után mennek a recepcióhoz fizetni. A számla 350 dollárról szól, amit a férj kicsit soknak talál. Hívatja az igazgatót, és reklamál:
- Miért ilyen drága a szoba, hiszen csak négy órát töltöttünk itt?
- Tudja, ez a legolcsóbb szobánk. Szállodánk rendelkezik egy nagy úszómedencével, konferenciaközponttal, szaunával, így a szobák ára is ennek megfelelő.
- De mi nem vettünk igénybe semmilyen szolgáltatást!
- Az lehet, de a lehetőségük megvolt.
A férfi még vitatkozik egy ideig, majd feladja és kiállít egy csekket.
Az igazgató megnézi, majd felháborodva mondja:
- De ez a csekk csak 100 dollárról szól!
- Igen, 250 dollárt számítottam fel azért, mert lefeküdhetett a feleségemmel.
- De én nem feküdtem le a feleségével!
- Az lehet, de a lehetőség megvolt rá...

1,064

Válasz: Minden ami HUMOR és VIDÁMSÁG

Sajnos ....  http://kepmester.silihost.hu/images/279/5665/00000355.jpg

1,065

Válasz: Minden ami HUMOR és VIDÁMSÁG

A falu lelkésze próbálja megtéríteni a falu iszákosát:
- Nézd fiam, az alkohol az ördög műve. Vegyünk egy példát: odaraksz a tehened orra elé egy vödör vizet és egy vödör bort. Szerinted
melyikből fog inni?
- Hát... Biztos a vízből!
- Természetesen, gyermekem. És azt is tudod, hogy miért?
- Persze, atyám! Azért, mert marha!



A férj halála után a feleség az újságban a következő gyászjelentést adja fel:
"Szegény férjem tegnap AIDS-ben elhunyt. Gyászolja szerető családja."
Kérdi az anyja:
- De lányom, a férjed autóbalesetben halt meg, miért terjesztesz ilyen rémhíreket?
- Gondoltam jól megijesztem a szeretőjét!

1,066

Válasz: Minden ami HUMOR és VIDÁMSÁG

http://kepmester.silihost.hu/images/279/5665/00000357.jpg

1,067

Válasz: Minden ami HUMOR és VIDÁMSÁG

Nő: Legalább vigyél el vacsorázni!
Férfi: Nem megyek házas nőkkel!
Nő: De én a  feleséged vagyok!
Férfi: Nem teszek kivételt!


Srácok, a segítségetekre volna szükségem. Veszekedtünk a feleségemmel és azt mondta, hogy igazam van... Most mi a szart csináljak?


Egy amerikai, egy német és egy orosz nő beszélget.
AMERIKAI:
- Amikor férjhez mentem kijelentettem, hogy nem fogok mosni. Nem láttam a férjemet egy napig aztán hozott egy mosógépet.
NÉMET:
- Amikor férjhez mentem kijelentettem, hogy nem fogok mosogatni. Nem láttam a férjemet egy napig, két napig aztán hozott egy mosogatógépet.
OROSZ:
- Amikor férjhez mentem kijelentettem hogy nem fogok semmi háztartási munkát csinálni. Nem láttam egy napig, nem láttam két napig, nem láttam három napig, aztán negyednapra már kezdtem látni a fél szememre...

1,068

Válasz: Minden ami HUMOR és VIDÁMSÁG

http://kepmester.silihost.hu/images/279/5665/00000358.jpg