Sziasztok!

Margitka!
Mindjárt nyitom az ablakot, hű de guszta lett a gombócod! Ennyi sokat elég volt elkészíteni, volt vele munka rendesen! Nagyon ügyes vagy!
Ma nem főztem maradékot ettünk. Hamar felkeltünk mi is már 6 óra előtt főtt a kávé, hozta a férjem. Aztán mentünk vidékre, elfelejtettük a múltkor a sírról rendezni a díszeket. A virágokat kiszedtem a koszorúból és úgy ráraktam a tetejére, na meg kiszedtem a dudvát, mert volt már megint rajta. Mehet rá a fedlap.
Köszi, bizony örülünk a medencének, már tavaly gondolkodtunk hogy jó lenne venni egyet tartaléknak. Na most jól sikerült, de azért eltettük a másikat is.
Tegnap 5 óra után is fürödtünk és már akkor 28 fokra melegedett fel a víz.
Milyen jó is hogy otthon a kertben van eper. Még mindig nagyon drága a boltokban. Egészségetekre a finom eper turmixot!
Lia!
Vannak itt is ilyen gondolkodású szomszédok, szerencse nem a mi szomszédaink! Szeretjük a házi állatokat, de nekünk a kutyákból volt elég!
Köszi, örülünk is a medencének, pláne hogy ilyen mély nagyon jó benne úszni. Gondolom majd a gyerekeknek is fog tetszeni, mert a kicsiben megtanultak úszni, de ebben még jobb lenni!
Remélem sikerült Nektek is a vásárlás tegnap. Ma még melegebb van mint tegnap volt.
Ancsa!
Neked is köszi, nagyon jó benne lenni. Nem szeretünk a strandra menni, nem csak azért mert tömeg van, sok a nem kívánatos személy, egészségügyi okokból sem szeretem, de borzasztó drága is lett. Itt meg akkor pancsolunk mikor kedvünk van.
Tegnap este még rátettük a kupolára a zárt tetejét is.
Most már teljesen kész van
