Sziasztok!

Margitka!
Olyan gyorsan elteltek a napok, de csak most jutok ide. Jó mozgalmas napjaink voltak. Az első tegnap elmentünk a leletünkért és mindkettőnknek jó lett az eredmény. Az ujjamra kaptam kenőcsöt, és B12 vitamint.
Aztán elmentünk vásárolni még amik hiányoztak élvédő, ragasztó és apróságok. Közben megláttunk egy jó szekrényt ami éppen olyan mint amit szerettünk volna venni. Gyorsan megint hazajöttünk lemértük a helyet, hogy biztosak legyünk és vissza a boltba. Ez a fürdőbe lesz, így nem kell csináltatni a méret jó. Na alig alig tudtuk bepakolni a kocsiba, igen ki lett centizve, de azért befért. Már este 7 óra volt mire ezeket lebonyolítottuk.
Ma szintén egy kör mert elfelejtettük kitöltetni a jótállást a csapra! Közben amit tegnap még nem tudtunk megvenni azt hittem, hogy olcsó lesz az Auchenben, de nem volt mert itthon a Pennyben a mosópor is olcsóbb volt meg még több árú is! Zsírtól kezdve ami kell a mindennapi főzéshez, tisztítószerek a Pennyben vettük meg. Hamar eltel a mai nap is. Közben a DIEGO-ban vis voltunk. Még az volt a szerencsém, hogy volt ebédünk mára. Mondtam is a férjemnek úgy cipekedünk mint a hangyák, de este nem kellett altatni aludtunk jól úgy elfáradtunk.
Ügyesek vagytok Ti is pucoltatok diót, nekünk 69 dkg lett.
Nagyon jó a videó, jót nevettünk rajta!
Lia!
Ti is ügyesek voltatok a díszítést is megcsináltátok! Mi is előre szeretjük felrakni, mikor jó az idő is hozzá. Raktuk fel mikor rossz volt az idő, esett, nagyon hideg volt majd lefagyott még kesztyűbe is a kezem. El is döntöttük mikor jó idő van már fel is tesszük.
Nagyon finomat főztél, imádom a libát, különösen a ludaskását!