16,705

Válasz: Társalgás

Margitka.
Ha a rendelőre gondolsz igen. Csak előre bejelentkezve lehet jönni, előtte kikérdezzük, ha indokoltnak látjuk, behívjuk. Veszünk dupla maszot fel, úgy történik a vizsgálat. Sok a telefon, főleg igazolások, receptek miatt.
Kijárási korlátozás itt is van, kaptam igazolást, ha 8-után érnék haza. Az utcán is kötelező a maszk.
Láttam a szép fényképeket amit készítettél a kertben.

16,706

Válasz: Társalgás

Sziasztok!

Margitka!

Köszi ezt a szép szívecskés kávét! Reggel hűvös volt itt is -6 fok volt. Délelőtt bementünk Miskolcra úgy 10 óra tájban. Volt intézni valónk, karácsony előtt voltunk.  Vettem én is füstölt csülköt, bőrt, körmöt holnap főzzük a kocsonyát.
Más húsfélét nem vettünk, mert van itthon. Tápoldatot vettem a benti virágokra, meg apróságokat.  Késő délután értünk haza 3 órakor, még elpakoltunk, ettünk el is ment az idő.

Már tegnap akartam megsütni a túrós lángost, de csak ma került rá a sor. Éppen most sült meg, de még meleg, lett még egy fél tepsivel vegyesen mákos és lekváros bukta az még most sül. A férjem már nagyon várja, ezeket most ő kívánta meg. Volt eddig krémesünk ezért csúszott egy napot.

Te is finomat sütöttél, guszta nagyon, gondolom, hogy holnap is jó lesz az állaga. Ügyesen összedolgoztok a férjeddel, kíváncsi vagyok a receptre.

Hoztam kóstolót a túrósból, már nézegeti a férjem de még nagyon meleg.


https://i.postimg.cc/F14pJBKW/IMG-20210112-180816-1.jpg


Lia!

Finom ebédet kaptatok mára is! Örülök, hogy jól vagy! A mai séta is sikerült?

16,707

Válasz: Társalgás

Lia!

Közben a fiamék hívtak a Skype-n és jól elbeszélgettünk. Most még a nagy fiam is itt van velünk, mert ugye a munka után nem kell hazautaznia, csak lejött az emeletről... és ilyenkor mindig együtt vagyunk... de már készül is felmenni fürödni...

Igen, eltaláltad,  a rendelőre gondoltam. https://margit2.hu/ujforumba/law.gif
Tulajdonképpen így van ez pontosan itt is. Állandóan csörög a telefon a rendelőben, meg amikor mi hívjuk a számot, bizony ritkán sikerül elsőre elrendezni, amit akarunk... mert majdnem mindig foglalt... Azt gondoltam, hogy Neked igazolást is adtak, mert ezt a tévében is mondták már, hogy akinek kell, adnak a munkahelyről...
Itt viszont mindenhol az utcán még nem kötelező a maszk, csak a forgalmas helyeken, üzletek előtt és benne is természetesen...

16,708

Válasz: Társalgás

Szia Ilona!

Megint egyszerre írtunk a fórumban, míg én a Liának írtam, Te is írogattál. https://margit2.hu/ujforumba/law.gif
Tehát megelőztök a kocsonya főzésével... Mi csak holnapután fogjuk megfőzni... Holnap borsóleves lesz és darás tészta, a férjemnek meg megfőzöm a nagy fazék töltött káposztát... Holnapután majd jobban ráérünk a kocsonyával foglalkozni... Reggel majd berakom a receptet is a pogácsáról!  Nagyon kapós ma!

Hú de finom lehet a túrósod! Én is megkóstolnám.  tongue  ...  Na és milyen lekvár került  a buktába?

16,709 Utoljára sz.icus szerkesztette (2021-01-12 20:20:13)

Válasz: Társalgás

Margitka!

Szilvalekvár van benne, a férjem ezzel szereti. Aztán volt darált mákom megmaradva, abból is lett négy bukta, de lekváros több lett. Most teszteltük a túrósat nagyin finom lett. Igaz gyorsan készült, a fiamék mikor itthon vannak, mindig mondják, hogy gyorsan ha készítem finomabb, mint mikor jobban odafigyelek, azon vagyok, jaj csak el ne rontsam!

16,710

Válasz: Társalgás

Ilona!

Mi is nagyon megkedveltük a szilvalekvárt! Jó választás!     tongue

Tulajdonképpen igaza van a fiadnak, ha én is izgulok, hogy valami jól sikerüljön, akkor nem biztos hogy olyan szuper lesz, mint amikor csak összecsapom...  https://margit2.hu/ujforumba/papakacsint.gif

16,711

Válasz: Társalgás

Ilona.
Hú de finomat sütöttél Te is, igy nem hizlal, ha csak nézem. smile
Ma nem mentünk sétálni, a férjem az udvaron volt kint többször, azt mondta elég volt.

Margitka.
Mi is beszéltünk Leviékkel, nem tetszik Levinek az online oktatás, hiányoznak a barátok is.

16,712

Válasz: Társalgás

Lia!

Na akkor a férjednek is elég, ha otthon levegőzik  a kertben?! ... Ma mi is csak ott voltunk kint... De sokkal hidegebb is volt, nekünk is elég volt ez... Inkább többször kimegyünk kis időre, azért az fontos. wink

Sajnálom Levit, ha ez nem tetszik Neki, azért  a gyerekek talán jobban hiányolják a barátokat... Még az a szerencse, hogy Ti is tudtok beszélni Velük! smile

16,713

Válasz: Társalgás

Elkezdődött a fürdés nálunk. Ma is a nagy fiam az első, mert Ő reggel dolgozik... bár mi előbb lejövünk az emeletről reggelente... lassan rám kerül a sor... Most már én el is köszönök mára. További kellemes estét, és nagyon jó pihenést! http://margit2.hu/ujforumba/wave.gif


Nyugodalmas jó éjszakát kívánok Mindenkinek!  http://margit2.hu/fotoalbum3/alvolampa.jpg

16,714

Válasz: Társalgás

ÉBRESZTŐ!!!

Sziasztok!
Jó reggelt! Mindenkinek szép napot kívánok mára is! https://margit2.hu/animaciok/szia.gif

Ma már főzni kell, sok a feladat. Holnapra is elővette a kocsonyahúst a fagyasztóládából a férjem az előbb, beraktuk a spejzba, ott szépen kiengedhet, és majd korán nekiállhatunk reggel főzni.

A mai reggeli kávéinkat is megittuk már mind a ketten. Megkóstoltam utána a pogácsát, puha, tökéletes... Azt hiszem, hogy egy ideig ezt lesz a kedvenc. Hiszen gyorsan összedobható, és valóban nagyon finom!
Fel is tettem a receptjét úgy, ahogy én készítettem el. Íme:  Kefires-sajtos pogácsa.

Akkor most hozom a frissítő kávékat is:


https://i.postimg.cc/9FngbM6T/01kv6.jpg https://i.postimg.cc/9FngbM6T/01kv6.jpg https://i.postimg.cc/9FngbM6T/01kv6.jpg

16,715

Válasz: Társalgás

Kukucs... https://margit2.hu/animaciok/kukucs.gif


Mindennel időben elkészültem, így holnap nem kell majd főzni. Lehet mással foglalkozni. smile

Gyönyörű napsütéses időnk lett, de a szél elég erősen fújdogál... Már +3 fok van jelenleg... de a hó még árnyékban azért megmaradt pár helyen a ház körül és a kertben is...
Az ebéd után rendet raktam, majd én is kimentem a fiúk után a kertbe levegőzni. Ez nagyon jól is esett... De most már kezdődik hamarosan a sorozatunk mai része, ami alatt pihenhetünk is...

16,716 Utoljára Lia szerkesztette (2021-01-13 16:03:41)

Válasz: Társalgás

Sziasztok.
Hazaértem én is, munka után volt intézni valóm, sikerült elintézni azt is.

Margitka.
Reggelre itt is esett egy pici hó  most a szél nagyon feltámadt. Ebédünk húsleves volt és párizsi bundában sült csirkemell, rizi-bizivel.
Megnéztem a pogácsa receptjét, egyszerűnek tűnik, és olvasom hogy ma is finom.