A kisfiú meg az üres virágcserép
(Koreai népmese)
Egyszer régen élt egy bölcs és boldog király. Egy bánata volt csupán: hogy nem születtek gyermekei. Sokat törte a fejét, hogyan segíthetne magán, míg egyszer remek ötlete támadt:
"Kiválasztom az ország legbecsületesebb gyermekét és örökbe fogadom." Nyomban megparancsolta a szolgáinak, hogy minden gyermeknek adjanak virágmagvakat, és kihírdette:
- Aki ezekből a magvakból a legszebb virágokat neveli, azt fiammá vagy lányommá fogadom!
A gyerekek buzgón nekiláttak az ültetésnek, öntözésnek, hiszen mindannyian szerettek volna a bölcs király fogadott gyermekeként élni. Szon Il is szorgalmasan öntözte a magvakat, de hiába teltek a hetek, bizony semmi eredmény nem mutatkozott: a magvak csak nem akartak kicsírázni...
"Milyen különös" - álmélkodott Szon Il, s végül az édesanyjához fordult segítségért.
- Mi lehet az oka, hogy nem csíráznak ki a magvaim? - kérdezte.
- Talán másik földbe kellene átültetned őket - tanácsolta anyja.
Szon Il átültette a magvakat, de ott sem indultak fejlődésnek. Hamarosan felvirradt a nap, amikor a királynak meg kellett tekintenie a virágokat. Díszbe öltözött az egész város, a sok-sok gyerek meg az utcára tódult, és szorongatták a szebbnél szebb virágokat. A király sorra elhaladt előttük, de bizony egy szikrányi öröm se látszott az arcán.
Az egyik ház előtt azonban megpillantotta a pityergő Szon Ilt, aki üres virágcseréppel álldogált az utcán. Halvány mosoly derült föl a király arcán, és maga elé hívatta a kisfiút:
- Hát te meg mit állsz itt ilyen búsan ezzel az üres virágcseréppel? - kérdezte tőle.
Szon Il hüppögve mesélte el, hogyan ültette el a magvakat, hogyan öntözte, gondozta, de azok mégsem indultak fejlődésnek.
A király ennek hallatára karjába kapta Szon Ilt, és boldogan kiáltotta:
- Ez az én becsületes kisfiam!
Az emberek értetlenül nézték, mi történik, és egyikük lármázni kezdett:
- Miért fogadod örökbe ezt a fiút az üres virágcseréppel?
A király ekkor így szólt:
- Minden virágmag, amit a gyermekeknek kiosztottam, főtt mag volt. Egy sem csírázhatott ki közülük.
Az emberek erre helyeslően bólogattak, a gyermekek pedig, akik a pompás virágokat szorongatták, igencsak elszégyellték magukat hiszen valamennyien más magvakat ültettek el.
...Finom az almás a dió nélkül is... de legközelebb én is akarok majd tenni rá. 
