Sziasztok!

Margitka!
Délutánra csak itt vagyok én is! Jó húzós napunk volt ma. Ügyesek voltatok Ti is mindent el tudtatok rendezni! Aztán még maszkokat is gyártottál!
Mi is úton voltunk. Reggel 9 óra körül már bent voltunk Miskolcon. Most értünk haza egy órája kb. Jól elfáradtunk, enni csak pogit ettünk, de már itthon ebédeltünk délután. A második kávénkat is most ittuk meg ahogy megettük az ebédünket. Leves volt tegnaptól de a másodikat most készítettem el. Vettünk húst és rántottam ki egy pár szeletet belőle, uborka salátát csináltam mellé. Jaj nagyon jól esett, most meg a férjem el is szundított. Hát nem mondom elfáradtunk, de már érezzük, hogy egy ilyen bevásárlás intézés után bizony le fel pihenni. Hát jól nézünk ki már. De még egyszer menni kell, mert ajándékot nem tudtunk venni. Húst vettünk és már hazafelé nem akartunk más boltba menni, hiába volt hűtőtáskába betéve. Sietni kellett vele haza, mert 32 fok volt árnyékban itt. A METRÓ-ban megint gyönyörű húsokat sikerült vennem.
Tegnap délután a fogászaton voltam, a megrepedt fogamat csinálták meg. Utána elmentem felköszönteni a fodrásznőmet. Nagyon örült neki, mert előtte felhívtam, hogy egyedül van-e vagy még van vendége. Ketten voltunk kicsit el is beszélgettünk. Finom tiramisut készített, nagyon jól esett.
Nagyon látványos lesz már a ház ha a falazás fog menni. Bizony oda sok tégla kell, amit kamion hozhat. Meglesz az is hamar!
Lia!
Ti is sokat megcsináltatok tegnap. Ha hozzáfogunk nehéz megállni, majd folytatni. Én is azt szeretem amit betervezek meg is csinálom. Természetesen ha csak valami nagyon sürgős dolog nem jön közbe.
Nehéz időszak következik ezzel a vírussal megint igen úgy néz ki! Nincs is kedvünk sehová menni, csak amit már nem lehet elhalasztani azt muszáj elintézni!





