1,465

(31,610 válasz, Margit2 forum fórumban)

Sziasztok!

Jó későn értem ide, de mindig jött közbe valami. Délelőtt elmentem két kertészetbe is, nagyon sok virág volt de nem vettem semmit. Még várok vele nagyon sok muskátli volt. Balkon aranya virágot néztem, de még nincs majd később lesz.

Sztrapacskát főztem másodiknak, szalonnát pirítottam rá, nagyon finom volt.

A férjem lenyírta a füvet, kicsit kertészkedtünk az idő is jó volt hozzá, szinte jó volt kint lenni.

Képzeljétek már Ibolya is elkapta a vírust! Felhívták az orvost, mert már napok óta folyt az orra és mondta vigyék el. A fiam elvitte csinált azonnal tesztet és pozitív lett. De az érdekes benne, hogy még csak szóba se került, hogy akkor a másik gyerekről is kellene csinálni tesztet, na meg az apjukról! Ez tegnap volt, most megint hétvége, várjanak hétfőig, hogy hátha képesek lesznek tesztet csinálni az egész családról! Vagy megint a család kinyithatja a pénztárcát, ha szeretnének megtudni elkapták-e a vírust! Hát én már nem is tudom mi van itt! Aztán megint húzódik, már a menyem miatt karantén, most megint Ibolya miatt karantén, a fiam azt mondja, hogy ha később csinálják nekik a tesztet, megint annyival húzódik a karantén. Így le tudnának rövidebb idővel! Mert lehet hogy már ők is elkapták!  Ehhez aztán nagy ész kell, hogy egy családot egyszerre teszteljenek!
A menyem már kicsivel jobban van, de még mindig fáradékony!

Mindenki szorgos volt ma, kint tevékenykedett ebben a jó időben.

Klárika nagyon sok fát elültettetek, ez nem semmi, gondolom jól ment az alvás este!

Lia! Gratulálok a szép eredményért az unokádnak! Nagyon ügyes volt!

Margitka!  Nálad is sikerült a fiad hajvágása! Milyen jó hogy nem kell menni a fiúknak a fodrászhoz, helyben van!

Mindenkinek további szép estét kívánok!

1,466

(31,610 válasz, Margit2 forum fórumban)

Sziasztok!

Mindenkinek nagyon szép napot kívánok!


https://scontent-vie1-1.xx.fbcdn.net/v/t1.6435-9/169069084_1952128871604190_1866458509972351975_n.jpg?_nc_cat=1&ccb=1-3&_nc_sid=730e14&_nc_ohc=tCgqso0iswYAX_lQtMs&_nc_ht=scontent-vie1-1.xx&oh=1f443386434792a610e3ba7a399f467f&oe=609572C1


Most csak bekukkantok egy köszönésre, majd jövök!

1,467

(31,610 válasz, Margit2 forum fórumban)

Sziasztok!

https://scontent-vie1-1.xx.fbcdn.net/v/t1.6435-9/169150830_1952084501608627_1703785126629336564_n.jpg?_nc_cat=103&ccb=1-3&_nc_sid=730e14&_nc_ohc=dTEV9PeyrgwAX_tjrqd&_nc_ht=scontent-vie1-1.xx&oh=9551d6933d7db4cca3745901104935df&oe=6097CB15


Margitka!

Itt továbbra is elég hűvös volt eddig. A nap süt, de a szél hideg! Délelőtt felszereltük a redőnyt, amit valamelyik nap hoztunk.
Ebédre paprikás krumplit főztem, volt benne egy kicsike kolbász meg nokedlit szaggattam bele. Most ez nagyon jól esett a sok hús után.

Ebéd után pihentünk, de nem volt kedvem a kertészetbe menni. Majd holnap lehet hogy jobb lesz az idő. A derekam elkezdett fájni, jobb ha nem megyek most sehová.

Most olvastam meghalt  Fülöp herceg! Nyugodjon békében!


Lia!

Ti is gondolom szépen haladtatok a kerti munkákkal! Itt a füvet kell majd lenyírni, de az is holnapra maradt.

1,468

(31,610 válasz, Margit2 forum fórumban)

Sziasztok!

https://scontent-vie1-1.xx.fbcdn.net/v/t1.6435-0/p526x296/168896460_1952083864942024_1889109644609643725_n.jpg?_nc_cat=110&ccb=1-3&_nc_sid=730e14&_nc_ohc=FsNs6D8tFIoAX8VfLK3&_nc_oc=AQkIjsvvnIWKTdXQwZms0oB7tw8prejhuX0pgP2Foz25OIw1M3cIOdjAEJ0jYOux7iY&_nc_ht=scontent-vie1-1.xx&tp=6&oh=fcaf609728ab5618b5c141619dd979bb&oe=609557D4


Margitka!

Köszi a kávét, lassan jöhet majd a második! Töröm a fejemet mi legyen a második, de valami nagyon gyengére gondoltam.

Remélem ma jó idő lesz, jó lenne többet már kint lenni a szabadban!

Később lehet hogy elszaladok a kertészetbe, már nagyon sok szép virágok vannak. Ha találok valami szépet a teraszra, akkor el is szeretném hozni, mert később már minden elvisznek.


Lia!

Köszi, mindketten jól vagyunk. Én jót aludtam délután is, meg az éjszaka is. Most nem éreztem olyanokat mint az elsőnél, csak egy kis fáradságot.  Különösen jót tett az alvás, mert jól aludtam egész éjszaka, ilyen is régen volt!

Akkor jó szorgoskodást kívánok!

1,469

(31,610 válasz, Margit2 forum fórumban)

Sziasztok!

Túl vagyunk az oltáson. Most sehol nem érzek kicsi fájdalmat sem. Meg sem éreztem mikor beadta. Hazajöttünk gyorsan megfőztem a levest, összepakoltam. Utána annyira nagy fáradság fogott el, kicsit fáztam, de nem volt  hőemelkedésem sem. Két óra után elaludtam és fél öt után keltem fel. Nagyon jól esett!
Most már éhes is voltam, ettünk aztán ágyazok és bizony megyek lefekszek.

Mindenkinek további szép estét kívánok!

1,470

(1,930 válasz, Margit2 forum fórumban)

https://scontent-vie1-1.xx.fbcdn.net/v/t1.6435-9/171174533_4224967434190750_1886927958352787985_n.jpg?_nc_cat=104&ccb=1-3&_nc_sid=730e14&_nc_ohc=tyyap0E852QAX_FrHlG&_nc_ht=scontent-vie1-1.xx&oh=5044ab456baf8ac655ee23c25b8d3a60&oe=60968DFC

1,471

(1,930 válasz, Margit2 forum fórumban)

Ugye ez is milyen szép?

https://scontent-vie1-1.xx.fbcdn.net/v/t1.6435-9/170176161_1351128511948086_5818358527685101550_n.jpg?_nc_cat=101&ccb=1-3&_nc_sid=730e14&_nc_ohc=HR094LAL5sAAX8yVI_8&_nc_ht=scontent-vie1-1.xx&oh=256cb53617870c9b5fc61499aef1d4b1&oe=60941B74

1,472

(31,610 válasz, Margit2 forum fórumban)

Sziasztok!

https://scontent-vie1-1.xx.fbcdn.net/v/t1.6435-9/169068611_1952074314942979_201795817495998800_n.jpg?_nc_cat=107&ccb=1-3&_nc_sid=730e14&_nc_ohc=Z3XdKEOuJpQAX8l4k70&_nc_ht=scontent-vie1-1.xx&oh=a47677a768d49e7437cced378be328a1&oe=6095BD40


Margitka!

Köszi megint a finom reggeli kávét! Itt is hideg van reggel. Nem tudom, de biztosan az idő miatt nagyon álmos vagyok és fáradt. éjszaka tudtam aludni,csak reggel 5 órakor ébredtem fel, akkor harangoztak.Igaz utána csak forgolódtam,nem nagyon tudtam aludni már.  Már megint elő kell venni a melegebb dzsekit, pedig már kimostam és el is tettem.
Ma itt paradicsomleves lesz az ebéd, aztán még van maradék, de el is pakoltam tegnap egy keveset.

Most lassan készülünk megyünk a szurira, majd később benézek. Közben még a boltba is bemegyek mert kenyeret vennünk kell.

Majd később benézek!

Lia!

Bizony örülünk azért, hogy csak fáradt, gyenge a menyem, nem rosszabbodott az állapota. Majd csak megerősödik, de remélem ettől már rosszabb nem lesz!

1,473

(31,610 válasz, Margit2 forum fórumban)

Sziasztok!

https://scontent-vie1-1.xx.fbcdn.net/v/t1.6435-9/169043469_1952075214942889_3509746653692494920_n.jpg?_nc_cat=104&ccb=1-3&_nc_sid=730e14&_nc_ohc=yrNIhx0fX_QAX9iCMpR&_nc_ht=scontent-vie1-1.xx&oh=0da1480eb923ec04bf14044d1635261c&oe=6091E1F6


Margitka!

Köszi a fincsi kávét, most főzöm a másodikat!  Finom ebéded volt és egészséges is! Egészségedre! Én ma még nem főzök esszük a maradékokat.
Én is már pakolok el belőle a fagyóba, mert sokra sikerült ennyit nem bírunk megenni! Majd jó lesz valamikor elővenni.

Itt is hideg reggelre ébredtünk, de már szépen süt a nap. Remélem melegszik egy kicsit a levegő.Örülök, hogy nem hagytam kint a leandereket.

A férjemet most hívta a doktornő, holnap mehetünk fél tizenegyre a második oltásra. Megkérdezte, hogy úgy hallottuk a kínaiból kell harmadik oltás is. Azt mondta Ők is hallották, de majd azt is Ők szervezik meg, és szólnak, ha kell a harmadik.

Remélem már jól érzed Magad!

A menyem állapota ugyan úgy van, ez is jó, hogy nem romlik. Nagyon fáradt, mondtuk, hogy sokat pihenjen. Most a fiam állja a munkát, főz és csinálja a dolgokat. A gyerekek eddig jól vannak. A szomszéd vásárol kenyeret stb, amire szükségük van.

Végül is jók ezek a tudós kinézetű nyulak, de szebb volt a régi!

Lia!

Itt is pakolok a hűtőbe, sokat csináltam. Kettőnknek nem tudtam keveset, jó lesz majd később elő szedegetni!

1,474

(31,610 válasz, Margit2 forum fórumban)

Margitka!

Én is ilyen nyuszikat kaptam, sajnos mást nem kaptam, de nekem nem jönnek be! Jobban szeretem a régi formájúakat, szép az arcuk, formás, kedvesebbek! Ezek tömzsi nyulak, laposak!

1,475

(31,610 válasz, Margit2 forum fórumban)

Sziasztok!

Jobb legyen ma a kedvünk ezért hoztam ezt a csodás képet! Sajnos ma itt esett reggelre a hó!

https://scontent-vie1-1.xx.fbcdn.net/v/t1.6435-9/169281400_2862675000615076_7451210644008629289_n.jpg?_nc_cat=1&ccb=1-3&_nc_sid=8bfeb9&_nc_ohc=OQ817OfFK-AAX8VEN5p&_nc_ht=scontent-vie1-1.xx&oh=24ed21383b04faf146db3c1748ebb460&oe=6091BF6C



Margitka!

Köszi a finom kávét! Lassan esedékes lesz a második. Remélem ma már jól vagy és a szuri után nincs semmi gond! Mi ezen a héten kapjuk a másodikat, de még nem tudjuk mikor.
Tegnap ebéd után lepihentünk és el is aludtunk. Valahogy a stressz miatt nagyon fáradtnak éreztem magam. Szerintem az idő is, szépen sütött a nap de hideg szél fújt.

Délután vendégünk is volt eljött a barátnőm, Lívia anyukája. Volt miről beszélgetni egészen estig.

Ma reggel meg egyik percben esett az eső, már egy kis idő után fehérbe borult a táj.

A gyerekekkel is többször beszéltünk skype-on, a fiúk verset is mondtak. Jót nevettünk mert az unokák mondták az apjuknak is, hogy most ők következnek a versmondással. Feladták a leckét Nekik!
A menyemnek három munkatársa kórházba került.  Ma még nem tudjuk mit intéztek!


Lia!

Nektek is gondolom szépen teltek el az ünnepek!


Klárika!

Remélem, hogy enyhe lefolyású lesz ez a covid a gyerekeknél! Jobbulást kívánok a lányodnak! Sajnos várható, hogy a többiek is elkapják. Tegnap még a fiam és a gyerekek jól voltak.

Aztán hozom a sütiket, tegnap nem volt kedvem már este

Ez az almás süti nagyon finom

https://i.postimg.cc/hQzFVS4y/IMG-20210406-093535-1.jpg

https://i.postimg.cc/2q6010ST/IMG-20210405-083753-1.jpg


https://i.postimg.cc/ft7CFp2z/IMG-20210405-125935-1.jpg


Reggelre fehér lett minden!


https://i.postimg.cc/w3sb54cG/IMG-20210406-092234-1.jpg

1,476

(31,610 válasz, Margit2 forum fórumban)

Sziasztok!

Mindenkinek további szép ünnepet kívánok!


https://scontent-vie1-1.xx.fbcdn.net/v/t1.6435-9/169023023_3837420833044785_4840271933165358348_n.jpg?_nc_cat=1&ccb=1-3&_nc_sid=8bfeb9&_nc_ohc=K5Ht5lDoZawAX9mOS0E&_nc_ht=scontent-vie1-1.xx&oh=86eea83abd4df6e56dd00b75d694ac3f&oe=608E98D6


Mindenkinek köszönöm, remélem hamar jobban lesz a menyem! Gyenge továbbra is, holnap fel kell hívnia a körzeti orvosát!
Remélem a gyerekek nem kapják el, de nem vagyok benne biztos, hisz együtt vannak, annyira nem tudják kikerülni egymást!

Margitka!

Örülök, hogy túl vagy az oltáson! Olvasom, hogy nehéz estéd volt. Lehet, hogy a második után meg nem lesznek ezek a tünetek.
Nálunk sem volt egyforma, a férjemnek semmi gond, nekem a fejem fájdogált egy kicsit. Jobbulást kívánok Neked!

Nagyon hideg lett reggelre, befagyott a víz kint, amit a madaraknak öntött a férjem!


Lia!

Örülök, hogy a családdal együtt ünnepeltetek! Finomat főztél, sütöttél az ünnepre!


Klárika!

Remélem a lányod jobban van! Kettő sütit sütöttem az egyik kifordított almás a neve, krémmel van töltve, a másik vendégváró sütemény. Hozok kóstolót belőle.