Szlovénia:

 

 

 

 

Postojnai cseppkőbarlang

Képek Szlovéniáról

 

 

Posztojnai cseppkőbarlang

 

 

A Posztojnai-barlang (Postojnska jama) fõ üregeit Cec Luka vezetésével fedezték fel 1818-ban. A barlang hatalmas méretű bejárata azonban már jóval korábban ismert és látogatott hely volt, a sziklafalakon található aláírások 13. századbeli látogatásokról is tanúskodnak, sőt őskori eredetű kőből és csontból készített szerszámok is előkerültek a barlangból. A felfedezést követően eleinte kevesen látogatták a barlangot, a nem mindennapi földalatti világról szóló beszámolók és írások híre azonban egyre több látogatót vonzott. A barlangot szervezett látogatásra 1836-ban nyitották meg, napjainkig összesen több mint 26 millió turistát fogadott, s ezzel a világ leglátogatottabb barlangjának tekinthetjük. A látogatók ma a világon egyedülálló módon vonatokkal közelíthetik meg a bejárattól távolabb eső igen látványos járatokat. Az első síneket már 1872-ben lefektették, a kocsikat 1913-ig emberi erővel vontatták, melyet később dízelvontatással helyettesítettek. Ma már a barlang levegőjét kímélő elektromos mozdonyok húzzák 12 km/h sebességgel az egyenként csaknem 100 utast szállító szerelvényeket, így a hat szerelvény naponta több mint 10000 látogató szállítására képes.

 

A barlang keletkezése hozzávetőleg 4 millió évvel ezelőtt kezdődhetett, létrejöttét tekintve tipikus karsztbarlang, az üregrendszert a Pinka folyó vájta a kőzetbe, kisebb részt kémiai oldóképessége, nagyobb részt fizikai koptató munkája révén. A kőzettömeg tektonikai mozgások által okozott kiemelkedése a Pinka egyre mélyebbre történő bevágódását okozta, ennek köszönhetően a barlang három jól elkülöníthető szintet tartalmaz, közülük ma a legalsóban folyik a víz tovább alakítva az ottani járatokat. A felső két szintet végleg elhagyta a folyó, itt azóta nagyarányú cseppkőképződés zajlott le. Feltételezések szerint a geológiai múltban nem voltak egyenletes feltételek a cseppkőképződés számára, ezért a cseppkövek növekedése sem volt egyenletes. A legszebb, még ma is fejlődő képződmények körülbelül 8000 évvel ezelőtt kezdtek fejlődni, de a barlangban vannak ennél jóval idősebb – 40000, sőt 100000 éves – mára kiszáradt és pusztulásnak indult cseppkövek is. A cseppkövek a leszivárgó csapadékvíz által okozott vegyi folyamat során keletkeznek, formájuk és színük a víz mennyiségétől, vegyi összetételétől és néhány további csak részben ismert tényezőtől függ. A fehér színű cseppkövek nagyon kevés szennyező anyagot tartalmaznak, ezeket tiszta mészkő alkotja. A különböző színű árnyalatokat különböző egyéb ásványi anyagok okozzák.

 

A barlangi túra hozzávetőleg másfél órát vesz igénybe, ennyi idő alatt a 27 kilométeres barlangrendszer körülbelül 4700 méternyi járatszakaszát tekintjük meg, 3500 métert vonattal, 1200 métert pedig gyalogosan teszünk meg.

 

Kattints rá a képre, ha nagyobb méretben szeretnéd látni!

 

 

             

 

              

 

 

 

 

Lap teteje

 

 

Képek Úz Mária honlapjáról

 

Bledi vár udvara

 

Bohinji tó

 

Bovec alatt a Boka vízesés

 

I. Világháborús erőd a Mangart völgy elején

 

Isonzó völgy

 

Isonzó

 

Kanal kisváros az Isonzó völgyben

 

Most na Soci (Híd az Isonzón)

 

Kamnis

 

 

Ptuj

 

Vintgar völgy 1

 

Vintgar völgy 2

 

Figyelem: Amennyiben Szlovéniába kíván utazni, előtte feltétlenül látogassa meg az alábbi weblapot:

 

 http://szlovenia.uw.hu

 

 

 

Az alábbi linken Szlovéniáról tekinthetők meg körpanoráma képek: Panoráma

 

 

 

Lap teteje

Vissza az utazásokhoz!

 

 

 



 

Enveco Free Stat

eXTReMe Tracker